„Meg van tehát elvégre. Mit régen ohajtánk, minek mindenesetre meg kellett történni, de mit, a’ sok halogatás után, már szinte nem mertünk hinni, csakugyan elértük. A’ központi vasut’ készen levő része, a’ pest-váczi vonal, jul. 15-én, valósággal megnyittatott” – számolt be a nagy eseményről a Pesti Hírlap két nappal később, 1846. július 17-én.
Már ebből a híradásból is kiderül, milyen várakozás előzte meg a vasúti közlekedés magyarországi megindítását, amit több hírességünk is üdvözölt, ki-ki a maga módján. Széchenyi István, aki egymaga felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a hazai vasúti és vízi közlekedés ügyében, távirati stílusban adja vissza az 1846. július 15-i eseményeket. Ezek szerint nem minden a terv szerint alakult. Éppen amikor a vasúti kocsi, rajta a nádor családjával és udvarával befutott, tűz ütött ki Vácott: „Vácra megyünk circa 50 perc alatt. Ott tűz van. Mindnyájan odamegyünk. Nézzük.” És valóban, a nádor nem is fogadta a váciak küldöttségének üdvözletét, hanem azonnal a tűzvész helyszínére igyekezett. A vasúttársaság sem volt a helyzet magaslatán, és a Pesti Hírlap tudósítójának elmondása szerint se étellel, se itallal nem készültek az ünnepély alkalmából, így a vendégek a hőségben étlen-szomjan tébláboltak az állomáson. Végül egy helyi asszony vödörben hozott vizet a látogatóknak, „s ki félretette a’ finynyásságot, lecsillapíthatta szomjuságát.”
A kicsit döcögős kezdet ellenére a pest-váci vonal átadása egy sikertörténet első fejezete volt Magyarországon. Petőfi lenyűgözve írja, hogy „Mikor az ember azt gondolja, hogy még csak fölül, már akkor leszáll, s ott van Vácon.” A gőzüzemű vasút 50 perc alatt tette meg az utat Pest és Vác között, és ez a 21. században sem számít rossz teljesítménynek.
