Vác 950! Mindazoknak, akik ott voltak – és mindazoknak, akik lemaradtak a múltkor Rendőrpalota-bejárásról… A szabadságharc bukása után a népszerűtlen osztrák policia végezte a rendőri feladatokat hazánkban. 1861 tavaszán azonban a feladatot átvették a városi önkormányzati rendőrségek. A váci rendőrség – ahogyan más vidéki városok rendőrsége is – 1919-ig az önkormányzat alá tartozott, a belügyminiszter csak törvényességi felügyeletet látott el a polgármesteren keresztül. A váci városi rendőrség a városháza szomszédságában, az Eszterházy utcában lévő kis városi házban kapott helyet, míg a fogda a városháza épületében maradt.
Az első világháborút követően megszervezett egységes állami rendőrség 7 kerületi főkapitányság – Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely – megszervezésével jött létre. A váci városi kapitányság is kikerült a városi önkormányzat alól, és a Budapesti kerületi főkapitányság alá sorolták.
Az új kapitányság számára már túl szűkös lett az Eszterházy utcai ház, de szerencsére Vay Kázmér miniszteri tanácsos által felügyelt országos építkezési tervben Vácra is terveztek új épületet. Az egykori iparudvar területén, a régi kis tűzőrség helyére tervezte Vay sógora, Halassy Géza a meglévő épületekhez illő rendőrpalotát. A kivitelezést azonban nem a munkálatokra kiírt pályázat nyertese, a váci Novottny Jenő kapta – ő építette a deákvári iskolát – hanem két befolyásos személlyel kényszerült betéti társaságot létrehozni, s így „közösen” építhették fel a palotát.
1930 júliusában már szépen haladt a Szentháromság téren a rendőrpalota építése, mikor hatalmas pénzügyi csalásra derült fény. A belügyminisztérium nagy beruházása, a rendőrpaloták építése körül ugyanis nem volt minden szabályos. Hatalmas összegek cseréltek gazdát, s azok kapták meg a kivitelezés lehetőségét, akik a megbízót lefizették. Minden még el nem kezdődött építkezést leállítottak a vizsgálat idejére. A váci szerencsére megmenekült, szeptemberre be is fejeződött, s októberben már birtokba is vehették a szép épületet.
A korszerű, központi fűtéssel, fürdőszobákkal is ellátott épületben nem csak hivatali helyiségek és – fűtött! – fogda volt, de a váci államrendőrség különböző rangú munkatársai is itt laktak. Volt benne legénységi hálóterem és rendőrkapitányi lakosztály is. Panajoth-Fejér Gyula rendőrtanácsos ötszobás lakosztálya az emeleten kapott elhelyezést. A váci rendőrpalotát a korabeli sajtó csak „Panama-palotának” nevezte, a felépítése körüli botrányra utalva. Vay Kázmér a megnyitón sem lehetett jelen, éppen egy Markó utcai fogdában várta a vizsgálat lezárultát.
A rendőrpalotát a rendszerváltást követően értékesítették, azóta üresen áll.
