Folytatva a Váci temetkezőhelyek bemutatását, egy különleges helyre kalauzoljuk kedves olvasóinkat. Egy olyan helyre, ahol szintén a honfoglalás- és kora Árpád-korban létesült temető – először. Majd a sírok feledésbe merültek, de sok évszázaddal később ismét holtak kerültek itt a földbe…

A város déli részén a 2-es főút és a Duna közötti területen a 19. század óta nagy mértékű anyagkitermelés, homokbányászat folyt, majd a 20. század közepén gyárépületeket emeltek itt. 1952-ben a Mészhomok Téglagyár bányájában sírokat találtak, amelyek előkerülése után Patay Pál, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze végzett néhány napos leletmentő ásatást. Ennek során összesen 10 sírt tárt fel, amelyek közül 5 biztosan a kora Árpád-korra volt keltezhető.

A hozzávetőleg a 10-11. század fordulóján ásott, vélhetően sorokba rendezett sírokba északnyugat-délkeleti tájolással, hanyatt fekve, nyújtott testhelyzetben fektették az elhunytakat. Bennük a viselet elemei (S-végű karika, gyűrűk, karperec) mellett használati tárgyakat (vaskést), illetve az étel- és italmellékletre utaló kerámiaedényeket figyeltek meg.

A Patay Pál által feltárt sírok közül 4 viszont biztosan újkori. Ezeket a halottakat úgy temették el, hogy fejüket a lábaik közé helyezték a sírba, csigolyáikon bárd vágásnyoma volt megfigyelhető. E 4 sír az 1840-ben még biztosan itt működő vesztőhelyhez tartozott. A területet az újkorban Akasztó-hegynek, Akasztófa-dűlőnek is nevezték – az ország 19. században készült második katonai felmérésén látható is itt egy kis akasztófa jel. A feltárás tanúsága alapján a kivégzés több formáját alkalmazták itt az idők során.