Vörösrézből készült, és már a múzeum első leltárkönyvében, az 1912-ben megjelent „Leíró lajstrom”-ban is szerepelt. Az egykori leírás szerint a ládika gömbölyű ónlábakon áll, oldalán két vasfogantyúval van ellátva.
A fedelén lévő ábrázolás Remete Szent Pált ábrázolja, az őt tápláló hollókkal együtt. Felirata: VOM HIMMEL HERABE KOMBT ALLE GUITE GABE 1707. Az oldalain szintén bibliai jelenetek és H. L. betűk vannak bevésve.
Bár mindegyik tételnél jelölték az adományozó nevét, a ládikával kapcsolatosan ilyen információ nem szerepelt a lajstromban. Vagy nem tudták, vagy nem akarták felfedni az adományozó kilétét. Csak találgatni tudjuk, ki, s mikor használta, s milyen körülmények között adományozta a váci múzeumnak. Egy lehetséges magyarázat szerint egy német telepes család hozhatta magával, s mint családi ereklyét őrizte addig, míg valamelyik örökös nem gondolta azt, hogy a becses darabnak múzeumban van a helye.
Kik is lehettek az egykori tulajdonosok?
A török kiűzését követően a hajdan virágzó Vác romokban hevert. A település újjáépítése, újratelepítése a török kiűzését követően indult meg. A telepesek részben a környező településekről – ők zömében magyarok voltak – részben távoli, főleg katolikus német területekről érkeztek. A német betelepülés feltehetően csoportosan történt. Erre példa az a szerződés, amelyet 1689. augusztus 21-én Bendő István a váci püspök teljhatalmú megbízottja kötött a Munterkőnig (a mai Munderkingen!) városában lakó Conrad Büllau-val. A szerződésben Conrad Büllau vállalta, hogy városából katolikus német telepeseket hoz Vácra. A szerződés szerint az újonnan érkező telepesek – akik a korábban a törökök által lakott északi városrészben kapnak telket – három évig adómentességet élveznek, s mentesülnek a „paraszti szolgálat és közmunkák” alól is. 1688 és 1699 között a lakosság száma csaknem négyszeresére nőtt. 1699 és 1715 között a növekedés üteme hirtelen lelassult. Az újjáépítő munkát a Rákóczi szabadságharc eseményei akasztották meg. A város többször cserélt gazdát, s a császári támadások, majd az 1709-es tűzvész következtében újból romba dőlt. 1720-tól a lakosság számának alakulásában újból növekedést tapasztalunk. 1734-re a népesség növekedésének köszönhetően város kinőtte középkori kereteit, ezért Althann Mihály Károly püspök – Althann Mihály Frigyes püspök unokaöccse – lebontatta a városfalakat. A növekedés üteme – a század közepén pusztító pestisjárvány ellenére – töretlen, a város tovább fejlődött, Migazzi Kristóf püspöknek köszönhetően pedig a virágkorát élő püspöki székváros az uralkodót, Mária Teréziát és családját is vendégül láthatta.
A városban élő jelentős számú német nemzetiségű váci polgár részt vett a város irányításában. 1741. január 5-én Püspök-Vác tanácsának választására került sor. A bíró a német Stockinger József lett, aki később is jelentős szerepet játszott a város irányításában. A németeknek külön szenátora is volt Karletzhoffer József személyében. A magyaroknak és a németeknek külön volt kisbírójuk és tizedesük is. 1743-ban újból német nemzetiségű volt Püspök-Vác város bírója, Leitner Ignác. A 18. század folyamán pedig a város külső tanácsában egyenlő számban vettek részt németek és magyarok.
A városra jellemző volt a kétnyelvűség. A tájékoztatásra szánt hivatalos iratokat latinról németre és magyarra is lefordították. A németeknek saját anyanyelvű tanítójuk volt.
1764-ben Mária Terézia fogadására készült a város. Az „Ő fölségeik eljövetelére tett előkészületek” részletesen ismertetik az ünnepség lebonyolításának lépéseit, sőt személyre szabottan a feladatokat is. A várost kisebb egységekre – 11 részre – osztották fel, s minden egyes terület irányítására kijelöltek felelős polgárokat. A felosztásból látszik, hogy a Tabán nem volt azonos a német negyeddel, sőt a német negyeden kívül találunk egy ún. Német utcát is. Az ünnepség előkészületeihez tartozott a biztonságra ügyelő katonák kiválasztásra. Katonának helyi polgárokat öltöztettek be, részletes névsorukat közli az irat. A magyar lovasság mellett külön magyar és német gyalogságot állítottak fel. Érdekes, hogy a magyar lovasság tagjai között számos német nevű polgárt írtak össze, míg a gyalogosoknál a nemzetiségi elkülönülés a nevekből is jól látszik. Az ünnepségekre kirendelt katonaság nemzetiség szerinti egységekbe sorolása a 18. században más alkalommal is jelen volt. Így volt 1766-ban is, mikor Mária Krisztina főhercegnőt látta vendégül a város.
A ládika egykori tulajdonosa nagy valószínűséggel a Rákóczi szabadságharc után érkezhetett Vácra. Erre részben abból következtethetünk, hogy a láda német munka, és így készítője 1707-ben még szülőföldjén élhetett, dolgozhatott. Vagyonos család lehetett, a pénzes ládikát több generáció is használhatta. Egyik tulajdonosa még akár részt vehetett abban a Mária Terézia látogatása tiszteletére rendezett vigalomban is. A „H. L.” egykori tulajdonosának vagy a láda készítőjének monogramja lehetett, de hogy ki volt ő, egyelőre még titok.
