1831-ben egy új, pusztító járvány terjedt el rendkívül gyorsan hazánkban, a kolera, vagy „epekór, epe kórság”. 1915-ig öt nagyobb, és több kisebb kolerajárvány szedte áldozatait Vácott is. Forró Katalin írása:
1831 tavaszán jelent meg a Magyar Királyság területén, s pestis idején alkalmazott védekezési módok ellenére rendkívül gyorsan terjedt. 1831. július 28-án már Vácott is elérte a járvány. A váciakat a kolerát megelőző években több csapás is sújtotta, marhavész, rendkívül hideg tél, árvíz, majd 1830-ban aszály. A legyengült szervezet nehezen vette fel a harcot a betegséggel. A kolera lappangási ideje rövid, 1-3 nap volt, a beteg a magas láz, a hányás és a hasmenés következtében kiszáradt, s gyakran egy nap alatt elhalálozott. Sokan a végítélet napjának közeledtét látták a majd minden második beteg halálát követelő járványban.
Nádasdy Ferenc püspök 1831. július elején az „epe kórság” megelőzésére és gyógyítására szolgáló szerekről írt levelét eljuttatta Püspök-Vác tanácsának, amelyet az később ki is hirdetett.
A püspök a betegekhez kijáró papok számára is adott utasítást. A betegnek a gyógyszert ezüst kávéskanállal kellett beadni, amelyet „3 – 4 láb hosszú pálczára” kellett rögzíteni, s a használat után erős borecettel fertőtleníteni. Az utolsó kenet feladásához is hosszú pálcára kellett rögzíteni a tollat, s „elhagyván az érzékek szerveit, egy közös formula mondása alatt a betegnek csak homlokát kenjék meg”. A püspök megtiltotta templomi búcsúk megtartását, s a hívek nem mehettek be a zárt templomtérbe, a papnak az ajtóban állva kellett miséznie. Azokat, akik kolerában hunytak el, a temetőben egy elkülönített helyre temették, 8 láb mély sírba.
A fertőtlenítést hivatalosan is elrendelték s az még a hivatalos aktákra és magánlevelezésekre is kiterjedt. A papírt átlyuggatták és megfüstölték, így próbálak védekezni a fertőzés veszélye ellen.
A város felállította a járványkórházat, ami valószínűleg a pestis idején létrehozott Lazarétum volt. Szintén alkalmaztak halottszállítókat, s mivel a passzusok, – útlevelek – kiadása nem szünetelt, figyelniük kellett az utazókra. A városi orvos gyalog nem győzte látogatni a betegeket, számára egy kocsit biztosítottak.
Mivel úgy gondolták, hogy a fertőzött víz is okozója lehet a járvány terjedésének, a kutakat fertőtlenítették. A kolera biztosok ellenőrizték, hogy szórtak-e bizmutot a kutakba. A bizmut valóban fertőtlenített, azonban, ha több került a megengedettnél a kútba, a víz mérgezővé vált.
Az elhunytakról a jegyző naponta küldött jelentést a főszolgabírónak, amely szerint Vácott a július 28-tól szeptember 25-ig 257-en közvetlenül a kolera miatt, s más betegségekben 287-en, összesen 544-en lettek haltak meg!
A járvány elmúltával 1831. december 15-én a püspök ezt üzente papjainak: „Elszomorodik és borzad az én lelkem, ha azon rosszakat fontolgatom, melyek végtelen serege, csak tegnap és harmadnapja a hazai földre és ennek vidékeire telepedett, – a kegyetlen halál, melynek csak neve is iszonyú, vétségeink büntetéseül bocsáttatván ránk, egyenlő léptekkel kereste föl a szegények viskóit és a főurak erődpalotáit. Semmi osztály, rang, kor és nem sem volt képes az ő mételyét kikerülni vagy azt elűzni. Mindenütt csak temetések valának szemlélhetők és a hová csak tekintettél, minden gyászszal és jajgatással volt tele. Itt virágzó ifjak, ott korgyönge, roskatag aggastyánok vitettek a sirba.”
A kolera a szabadságharc idején újból pusztított a városban. 1848-49 tele rendkívül hideg volt. A katonák keze odafagyott a puska csövéhez, a váciaknak pedig nem volt mit enniük, és nem volt mivel fűteniük. 1849 májusában jelent meg a kolera, naponta 10-15 ember halt meg. A halottakért folyamatosan szóltak a harangok, mígnem a váciak kérésére Szarvas Ferenc káptalani helynök betiltotta a harangozást.
1873 májusában újból megjelent a kolera. Bezártak az iskolák, de a tudós váci piaristák keresték az orvosságot. Elkészítettek egy – legalább a tüneteket enyhítő – gyógyszert, amelyet ingyen adtak a betegeknek:
„Miután az epemirigy májustól kezdve már harmadik hónapja, hogy városunkban erősen dühöng, a mi házunk is az emberbaráti szeretettől indíttatva, a kolera elleni gyógyszert nagyon értékbe megcsináltatta, és minden díj nélkül a jelen járványban szenvedők között kiosztatja, kik a közlött utasítás szerint a gyógyszert azonnal használták, azok közül tudtunkra eddig egy sem halt meg. A kolerának gyógymódja következő: Egy itce borszeszbe három lat kámfor felolvasztván (spiritus vini camfora saturatus) abba keverni kell hat drachma liquor anodinus mineral Hoffmanni-t, és kilenc csepp Laudani puris-t, s ezen vegyítékből a gyengébb-korú betegnek 15 cseppet, a korossaknak 24-25. Törött, darabka cukorra csepegtetvén minden 10 percben beadni, utána haladéktalan egy finzsával, jó meleg fenyőmag, vagy ennek nem léttére, bodza és kámomilla virágból készített theát megitatni, s jól betakart betegnek hasa, keze, és lábára megmelegített zab borogatást használni, melyek a beteget üdvös izzadságba hozván, megszűnik a hányszékelés és görcs, s ezzel a kolera ereje is megtöretik.”
A kolera gyógyításában egy váci csodadoktornak is szerepe volt. A következő írásban róla lesz szó.