Szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Kollégium műtárgyvásárlás pályázatához
2024. október 8.
A Tragor Ignác Múzeum Műtárgyak vásárlása egy váci magángyűjtő váci vonatkozású helytörténeti-régészeti vonatkozású gyűjteményéből pályázatához
Pályázati azonosító: 209110/00111
A pályázaton elnyert összeg: 500.000 Ft
A pályázati pénzből 3 műtárgyat sikerült megvásárolnia a Tragor Ignác Múzeumnak. A műtárgyak A régészeti, illetve a történeti tárgyi gyűjteménybe kerültek beleltározásra.
A megvásárolt műtárgyak nyilvántartás
R. 2024.5.1. turbános török sírkő az egykori váci török temetőből
A régészeti gyűjtemény egy újabb különleges tárggyal gyarapodott a tavalyi év során. Vác török megszállása után megkezdődött a város beillesztése a szultánságba, ennek egyik fontos eleme volt a török, de még inkább balkáni katonaság és lakosság betelepítése. Az újonnan érkezettek magukkal hozták a saját vallási, és így temetkezési szokásaikat is. A sírok fölé emelt turbános sírkövek általánosan elterjedtek a hódoltsági területen, ennek ellenére az ép példányok nem gyakoriak. A nagyobb méretű kövek bizonyára a felszabadítást következő építkezések áldozatául estek. A kialakulásuk egészen a 13. századig nyúlik vissza. Ekkor az Oszmán nemzettség által használt sírkövek ember alakúak voltak, rendelkeztek fejjel, vállal, törzzsel. A 14. század végén ebből a sírkőtípusból alakult ki a turbános sírkő, amely a mevlevi dervisek turbánját jeleníti meg.
(Forrás: K. Németh András: Turbános muszlim sírkövek Tolna megyében. In: Keletkutatás: Tanulmányok az orientalisztika köréből. 2021. 35-56. )
T.2024.1.1.1-1.3.1. Tragor Ignác írógépe
Múzeumunk névadója, dr. Tragor Ignác jogász, a Váci Múzeum Egyesület egyik alapítója, majd elnöke, a Váci Takarékpénztár igazgatójaként dolgozott. Írógépe egyetlen leányától származott át annak segítőjére, akitől végül e gyűjteménybe került. Az Oliver Typewriter No. 4. a cég 1904-ben elsőként exportra dobott fejlesztése. Valószínűleg a Takarékpénztár vásárolta, onnan vette át használatra Tragor a belső felirat szerint 1910-ben. A bizonyára a nyilvántartás számára odaírt „Cifra” szó a cifrakerti – ez volt a neve a Tragor villa telkének – használatra utal. Az írógép jelentős helytörténeti értékkel bír, egyrészt Tragor Ignác személye, másrészt a Váci Takarékpénztár története szempontjából. Az NKA forrásból megvásárolt műtárgy a múzeum történeti tárgyi gyűjteményét gazdagítja.
T.2024.2.1. Méhkast formázó épületelem az egykori Váci Takarékpénztár épületéről
Az első váci pénzintézet az 1864-ben alakult Váci Takarékpénztár volt, az alapítási költségeket közadakozás által összegyűlt pénz fedezte. Emblémája egy méhkas, ez díszítette főtéri épületét. Míg az intézmény kezdetben pénzkölcsönzéssel és takarékbetéttel foglalkozott, az 1880-as évektől üzleti vállalkozásokba kezdett: részvénytársasági formában bekapcsolódott több cég üzemeltetésébe, s részben a takarékpénztár finanszírozta az új városrész, Deákvári építkezéseit. A részvénytársasági formában működő Váci Takarékpénztár Rt. fontos szerepet játszott a város gazdasági- és kulturális életében is, hiszen – Tragor Ignácnak, az intézmény igazgatójának köszönhetően – támogatója volt a Váci Múzeum Egyesületnek is. Az NKA pályázati forrásából megvásárolt műtárgy a múzeum történeti tárgyi gyűjteményét gazdagítja.
Közönséghasznosítás
A pályázati forrásból megvásárolt műtárgyak a közeljövőben fontos szerepet kaphatnak a múzeum kiállításaiban.
A beszerzett műtárgyak nyilvántartásba vételt követően először a Tragor Ignác Múzeum digitális felületein – honlap, facebook, instagram – kerültek bemutatásra.
A múzeum új helytörténeti kiállítást készít elő. Ezt előkészítve a Múzeumok éjszakáján minden évben bemutatásra kerülnek az új szerzeményeink. Ebben az évben egy mini kiállítás keretében az NKA pályázatból megvásárolt műtárgyakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállításon a tárgyakat szakmuzeológus mutatta be.
