Vác 950! 50 éve áll a Budapesti főút és a Múzeum utca találkozásánál egy lovas szobor, Bottyán János, vagy ahogyan a leginkább ismert, Vak Bottyán szobra. A dátumból könnyen ki lehet következtetni, hogy a „900 éves Vác” ünnepi megemlékezés részeként került Vácott felállításra.

A császári ezredesből kuruc generálissá lett Bottyán Jánost már az 1950-es évek népszerű történelmi alakká tette a hatalom, „parasztgenerálissá”, népi hőssé, akin nem fogott a golyó, aki jó volt a szegényekhez, nem tűrte a nép fosztogatását, aki megosztotta kenyerét a katonáival. Filmekben idézték meg hőstetteit, intézmények viselték a nevét és több köztéri szobrot emeltek a tiszteletére. Vácott az államosított városi múzeum 1952-ben kapta nevét, s lett Vak Bottyán Múzeum, amely akkor a mai levéltár helyén várta a látogatóit. A történelmet – különösen a helytörténetet – ismerők számára a névadás furcsának tűnhet, hiszen a város a kuruc generálissal akkor találkozott, amikor az – még császári tisztként – felgyújttatta Vácot.

1974-ben készült el Kiss István szobrászművész köztéri alkotása. Ünnepélyes felavatása 1975-ben a március 15-i ünnepség része volt. Bár a területen akkor még munkák folytak, az avatás nem

maradhatott el. Az ideiglenes talapzatra emelt szobrot, októberben – újból ünnepélyes keretek között – állították végleges talapzatára.