Hincz Gyula (1904- 1986) kétszeres Kossuth- és Munkácsy díjas grafikus-, festő- és iparművész váci gyűjteményét maga a művész alapozta meg, amikor 1980-ban közel 150 alkotást adományozott a városnak. Halála után örököseinek közreműködésével a kollekció még több száz grafikával, festménnyel, színpadtervvel és kisplasztikával bővült, így mára mintegy 1700 tételt tartalmaz. Ebben olyan emblematikus alkotások találhatóak meg, amelyek Hincz változatos életművének egy-egy jelentősebb stíluskorszakát fémjelzik.

A páratlan gyűjteményből most egy kései, összefoglaló korszakból származó festményt mutatunk be, amely egyúttal jól tükrözi a teoretikus művészeti írásokat is közreadó Hincz elgondolását, miszerint a művészet képes a létezés alapstruktúráit feltárni és világra vonatkozó ismereteinket összegezni. A világanatómia című művében, ennek a szintézisre törekvő látásmódnak egyik beszédes példáját látjuk, ahol az emberi test bonyolult anatómiai valósága, és a világegyetem atomizált részecskéi egyetlen monumentális térben sűrűsödnek össze, mintha a mikro- és makrokozmosz egyesülésének lennénk tanúi. A dinamikus kompozícióban – Hinczre jellemző módon – a geometrikus és a biomorf formák együttesen vannak jelen, miközben játékos párbeszédbe lépnek egymással, létrehozva egy olyan különleges, vizionárius dimenziót, amelyben a mechanikus szerkezeti elemek és az archaikus szimbólumok (szem, virág, kör) egy közös struktúrában élednek újjá. Ezt a dekoratív, élénk színekben vibráló absztraháló stílusvilágot, amely a 20. századi európai izmusok egyedi szintéziséből született, Hincz találóan „amőbaizmusnak” nevezte el.

Hincz Gyula: Világanatómia,1974, 200 x 120 cm, olaj, vászon