TAUSÍROZOTT VAS PHALERA RESTAURÁLÁSA

Szakmai beszámoló és restaurálási dokumentáció

Pályázati azonosító: 505111/04981

A restaurálási dokumentációt készítette: Tóth Eszter restaurátor

BEVEZETÉS

Az alábbi dokumentáció egy phalera kezelését tartalmazza, melynek párdarabján még 2015-ben, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén diplomamunkaként dolgozhattam. Mivel a tárgypár mindkét darabjának kultúrtörténeti, készítéstechnikai felmérését, anyagvizsgálatait még akkor elvégeztem, és a restaurált darab állapotát az elmúlt években volt alkalmam nyomon követni, ezért jelen munkánál erősen támaszkodtam a diplomadolgozatban leírtakra, melyről egy tanulmány is megjelent, így az bárki számára nyilvánosan a mai napig elérhető.

Jelen darab restaurálása a tulajdonos múzeum Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázata keretében valósult meg, a pályázati azonosító: 505111/04981. A darabról készített restaurálási dokumentáció jó alkalmat teremtett a diplomadolgozatban és a tanulmányban leírt esetleges apróbb hibák korrigálására (datálás, motívumkincs megnevezése stb.), mely információkat ebben a műben már korrigálva szerepeltetem.

A TÁRGY ADATAI ÉS LEÍRÁSA

Megnevezése: phalera

Őrzési helye: Tragor Ignác Múzeum, Vác

Lelőhely: Sződliget-Csörög 29/5 LH

Ásatás éve: 2011

Feltárást vezető régész: Kővári Klára

Azonosítási szám: 66. objektum 28. melléklet

Datálás: késő avar kor (kb. 700–730)

Anyag: vas, vörösréz, arany, bronz

Méret: a korong átmérője: 12,9–13,2 cm

a korong súlya restaurálás előtt: 184 gramm

a korong súlya restaurálás után: 172 gramm

A nagyméretű, enyhén domború phalera-párok, azaz szíjosztó korongok a ló kantárzatán a homlokszíj és a pofaszíj találkozási pontját díszítették. A tárgyegyüttes darabjait 2-2, bronzból készült szegecs rögzítette a szíjakhoz.

A kör alakú kovácsoltvas alapban réz tausírozás látható, a berakások felületék aranyozták. A dekoráció mintavilágát CT-felvétel segítségével még 2015-ben azonosítottam, annak alapján rekonstrukciós rajzot készítettem. A kör szélén, illetve közepén kör alakban futó futókutyamotívum kereteli a belső mezőket, melyeknél hálómintás mezők váltakoznak stilizált madármotívumos mezőkkel. A két korong a futókutyamotívum irányában, illetve a madaras mezőkben a tárgy középpontja felé eső madárpár fejtartásában különbözik.

A LELETKÖRÜLMÉNYEK

2011. tavaszán Sződliget külterületén, a Csörögi-dűlőben Kővári Klára, a váci Tragor Ignác Múzeum régésze megelőző feltárást végzett az M2 autópálya Vác-Sződliget-i lehajtójának nyomvonalán. Az ásatás során késő avar kori temető részlete és hasonló korú település szórványos objektumai kerültek napvilágra. A sírok tájolása többnyire ÉNy-DK, egy kivételével valamennyit megbolygatták és kirabolták. 14 sírba a halottat a lovával együtt temették el.

A 66. sír a feltárt temetőrészlet sírjai közül a leggazdagabb, a harcost díszes övével, vas lándzsájával temették el, bal oldala mellé fektették felszerszámozott lovát is (2. ábra). A sírgödör ÉNy-DK tájolású, szélessége 1,05, illetve 2,25 méter, mélysége 3,25 méter, a magas talajvíz miatt a leleteket szinte a vízből kellett kiemelni. A sírban a bolygatás következtében az emberi váz gyakorlatilag teljesen hiányzott, az állat csontvázának részei kisebb mértékű szóródást mutattak. A sírból összesen 48 lelet, köztük 2 edény töredékei kerültek elő. A korongok egymás mellett, berakásos oldalukkal lefelé, a ló koponyája alatt helyezkedtek el.

A sír anyagának teljes áttekintése céljából – még a diplomaévben – az összes fémleletet kölcsönkértük tanulmányozásra. Farkas Zoltán régész segítségével a leleteket két külön csoportra bontottuk, annak alapján, hogy melyik tartozhat a ló szerszámzata közé, illetve mely darabok alkotják a férfi viselet részét. A kengyel és a nagyszíjvég formai és stílusjegyei alapján a leletegyüttes korát Farkas a késő avar kor első harmadára (kb. 700-730) helyezte.

TAUSÍROZÁS

A tausírozás az a díszítő eljárás, amikor nem nemes fémekbe (vas, bronz) díszítésképpen nemesfémet (arany, ezüst) vagy színesfémet (vörösréz, sárgaréz) helyeznek. Az elnevezés az arab taušija (jelentése: díszítmény) szóból ered, magyarul fémberakásnak nevezzük. Mint terminus technicus az arab elnevezés tovább él egyes nyelvekben (olaszul: tausia, spanyolul: taujia, németül: Tauchierung), míg angolszász nyelvterületeken a damascening, damascene work megnevezéssel találkozhatunk.

A berakás történhet direkt vagy indirekt módon. Az első esetben a berakott fém alkotja a mintát, míg a második esetben az alapfémből alakítják ki a díszítést, ebben az esetben a berakott fém a minta kiemelésére szolgál, annak hátterét alkotja. A sződligeti phalera-pár esetében a külső és belső futókutya-motívum, valamint a hálómintát felosztó négy-négy stilizált madaras ornamentika indirekt, a hálóminta direkt tausírozással készült.

A korong vasalapja kovácsolással készült. A vaslemez kör alakúra való alakítása és kidomborítása utáni következő fázis a korong újbóli kilágyítása a berakás befogadására szolgáló mélyedések elkészítéséhez. A hálóminta elkészítéséhez forgácsolás nélküli eljárás is elegendő lehetett, ekkor egy éles poncolószerszám segítségével a minta vonalait visszaütötték, a vas anyaga az ütés irányába zömült. A nagyobb felületek előkészítéséhez feltehetően forgácsoló eljárást alkalmazhattak, azaz a motívum formáját a vasalapból kivésték. A szegecslyukak kialakítását érdemes lehetett még a berakások elhelyezése előtt kialakítani, ellenkező esetben a berakás sérülhet, bár ennek ellenkezőjére találtam bizonyítékot 2015-ben a másik korong restaurálásának folyamán. Abban az esetben a szegecslyukak kialakítása a berakások aranyozása után történt. A hálóminta elkészítéséhez előre elkészített vörösrézdrótszálakat kalapáltak a nútokba, a nagyobb minták esetén hajtogatott drótszálat, vagy lemezből kivágott formákat is alkalmazhattak. A berakások behelyezése után azokat a vájatokba tömörítették, hogy a réz teljesen felvegye a vasban kialakított negatív formát, majd a tárgy felületét csiszolták és polírozták. A rézberakások felületét tűziaranyozással aranyozták, ezt az aranyozási módot Európában az i. u. 3. századtól egészen a 19. század közepéig alkalmazták. Az eljárás során az aranyat higanyban oldják, az így keletkező amalgámot az aranyozandó rész felületére hordják. Melegítés hatására, azaz a tárgyat tűzbe téve, a higany elpárolog, és vékony aranyréteg marad a felületen. A vasfelületeket ezzel a módszerrel nem lehet bearanyozni, az arany a vasról egyszerűen letörölhető.

ÁLLAPOTFELMÉRÉS

A phalera nagymértékben korrodált, gyenge megtartású. Az talajban töltött évszázadok alatt lebomló hatással volt rá nemcsak a talajvíz, hanem a talaj savas-, illetve lúgos kémhatása, a tárgy mellett elhelyezkedő szerves anyagok a korróziót elősegítették. Ezalatt az idő alatt a kloridionok károsítóan léptek fel az alkotó anyagokban, mely kloridos korrózió különösen a vas- és a réz-alapú tárgyak teljes pusztulását okozhatja. Ez a korróziós hatás a lelet kiemelésével nem szűnik meg, a tárgy kezelése nélkül lassan, de folyamatosan emészti fel a tárgy anyagait.

A kovácsolással alakított enyhén domború vaslemez lemezesen korrodált , a keletkező vasrozsda nemcsak a korróziós rétegeket távolította el egymástól, hanem feltehetően a vörösréz-berakást és az aranyozást is felnyomhatta a felületéről helyenként, ez azonban a kezelés előtt nem volt kijelenthető teljes biztonsággal, hiszen az alapfém korróziós terméke mindent elfedett. Számolni kellett azzal is, hogy a lebomlási folyamatoknak köszönhetően a rézberakás is nagymértékben laza szerkezetű korróziós termékké alakult. Annak ellenére, hogy a mikroszkóppal készített felvételeken látható, hogy az aranyozott felületekre rozsdakorrózió ült, számolni lehetett azzal is, hogy a növekedő vas- és réz-korrózió nagymértékben feltolta, ennek okán szétaprózta, megsemmisítette az aranyozást.

A vörösrézberakás valószínűleg nagy mértékben átkorrodált, apró göbös, zöldes korróziófoltok voltak megfigyelhetők a tárgy tausírozott oldalán.

A korong mindkét oldalán, foltokban sókiválás volt megfigyelhető, amit vélhetően a magas talajvíz okozott. Szín- és hátoldalán kialakult korróziós termékekbe apró kavicsok ágyazódtak, mely szintén a lelőhelykörülményekkel magyarázható.

A phalera szélein apró hiányok, illetve felületén egy jelentősebb repedés volt látható, melynek mentén a korong még a restaurálás megkezdése előtt két darabra vált. Egy 2025-ben készített felvételen a 10 évvel korábbiakhoz képest a korong színoldalának lemezes aprózódását érzékeltem, a tárgy kezelése sürgető volt, mert éppen az információt hordozó legfelső réteg pergett.

A korong két, megközelítőleg átellenes pontján egy-egy bronzból készült rögzítőszegecs van. A szegecsfejeket nagymértékű korróziós termék borította, ennek ellenére mindkét szegecs jó állapotban maradt meg.

A phalera csaknem teljes korrodáltságát a különböző műtárgyalkotó fémek (vaslemez, bronzszegecs, vörösréz-berakás, aranyozás) okozták, melyek nedvesség hatására elektrokémiai folyamatokat indítottak el. Közös elektrolit-oldatban – a phalera esetében jelentős mennyiségű talajvíz – az aktívabb fém jobban oldódik, azaz elektronjai oldatba kerülnek. Az elektronok a passzívabb fém felé haladnak, azon kiválnak, így az elektrontöbblettel rendelkező fém egy ideig ellenállóvá válik a környezeti hatásokkal szemben.

Esetünkben a négy tárgyalkotó fém közül a legaktívabb a vaslemez volt, az elektrokémiai korrózió miatt az alaplemez vált a leggyengébb állapotúvá. A vaslemez nagymértékű korrodálódása után megszűnt a feszültségkülönbségből adódó védelem, és sorban a következő legaktívabb fém, azaz a rézberakás kezdett korrodálni. Az arany korrózióra nem hajlamos, a vékony aranyozott réteg fizikai megmaradási valószínűségét azonban a réz, illetve a vas jelenléte, azok sokkal nagyobb térfogatú korróziós termékei, azonban mindenképp rontják. Bár a 2015-ben kezelt darab esetében az aranyozás nagymértékű megőrződését tapasztaltam, ez azonban nem feltétlenül várható azonos mértékben ezen a darabon.

A RESTAURÁLÁS MENETE

Szilárdítás

A töredékek szilárdítását aceton-toluol 1:1 arányú oldatában oldott 5, 10, majd 15%-os Paraloid B72-vel végeztem, bemerítéses módszerrel. Az átitatószer jobb behatolása érdekében a szilárdítást vákuumkamrában kiviteleztem. A tárgy egyik oldatból a másikba történő biztonságos mozgatásához egy merítőhálót készítettem.

A szilárdítószer meglepő módon elegendő kötést adott a továbbiakban ahhoz, hogy a korong két töredéke a rezgéssel járó munkafázisok alatt sem vált el egymástól. A műgyanta szerkezetbe épüléséről a szilárdítás előtti és utáni súlyméréssel győződhettem meg. A műgyanta törésmutatója a levegőhöz képest eltérő, ezért látszik a tárgy sötétebbnek.

A minta feltárása

A mechanikus tisztítás megkezdése előtt szükséges volt a korong alátámasztása, melyhez a tulajdonos múzeum által a szállításhoz készített Hungarocell formát használtam fel. A korong a kivájt Hungarocell-formába teljes felületén belesimult, így a további munka során nem tudott belőle kiesni.

A korrózió ultrahangos depurátorral történő fokozatos lebontása az aranyozott felületről igen lassúnak bizonyult. A vastag korrózióréteg sorvasztásához mikrocsiszolót alkalmaztam, de az aranyozást borító utolsó réteget ultahangos depurátorral pattintgattam le, ily módon az aranyozásban a lehető legkevesebb kár esett. A feltárás közben keletkező por állagú korróziós terméket kézi fúvókával távolítottam el a felületről. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a 10 évvel korábban készített CT-felvétel kiterjesztésével az azóta újabbra cserélt laptopom már nem birkózott meg, így csupán a mintázatot mutató képre tudtam hagyatkozni munka közben.

Helyenként a rézberakás az aranyozás alatt lilás színűvé és por állagúvá alakult át, vagy hiányzott, ilyenkor az aranyréteg beszakadt. A terület további sérülésmentes feltárása végett a keletkezett lyukat kétkomponensű epoxigyantával (UHU) töltöttem fel, oly módon, hogy a lyukba rovartű hegyével cseppentettem egy kis ragasztót. A kötőanyagmegválasztást a munka üteme indukálta. Az 5 perc alatt kötő anyag (UHU Sofortfest) használata akkor volt indokolt, amikor a kitöltésre a munka folyamata során volt szükséges, azonban a lehetőség szerint ezeket a ragasztásokat igyekeztem a napi munka végére ütemezni, ilyenkor a 24 óra alatt térhálósodó verziót (UHU Plus Endfest 300) alkalmaztam. A lassabban kötő anyag az üreget vélhetően jobban képes volt kitölteni, hiszen volt ideje abban szétterülni. A kötőanyagok teljes kikeményedésük (és a felesleg eltávolítása) után megfelelő módon támasztották alá a környező aranyozást annak feltárása közben.

A nagyobb területű rézberakások fölött a vas korróziós-termék puhább és vörösebb volt, míg a szabadon maradó vasrészek felett inkább keményebb és feketébb színű. Az aranyozás tetején legtöbb esetben egy vöröses színű, közepesen kemény vas korróziós-termék ült, melyet ultrahangos depurátorral könnyen le lehetett pattintani az aranyozás megsértése nélkül. Esetenként azonban a berakások fölött a réz zöldes színű korróziója jelent meg, ezeken a területeken az aranyozás többnyire már nem maradt meg. Az aranyréteg hasonló hiányát tapasztaltam a lila színű és por állagú korrózióstermék esetében is.

A korábban restaurált darabhoz viszonyítva azonban ennek a korongnak körülbelül a fele részén tapasztaltam egy tömörebb szerkezetű vaskorróziót a berakások felületén, igen jelentős mennyiségben a külső körív egy szakaszán, mely alatt a bontás során aranyozás nem bukkant elő. A tárgy súlya a munkafázis végére 171 grammra csökkent.

Ragasztás

A két töredék szilárdítószerrel való kötésének tartósságáról ugyanakkor nem voltam teljesen meggyőződve, hiszen a két darab közti rések a törésvonal mentén láthatóak voltak. Nem volt célom a műtárgyat a vonal mentén kiegészíteni, érzékletesen hagyva annak fizikai állapotát, ám a hátoldal felől 3 helyen epoxi típusú kötőanyaggal (UHU Plus Endfest 300) erősítettem meg a törésvonalat (21. kép). A hátoldalon mechanikai kezelését – ahogy 2015-ben a másik darab esetében – most is elvetettem, egy esetleges későbbi tanulmányozhatóság kedvéért.

Passziválás és felületvédelem

A vasfelületek passziválása előtt a korong felületét alkohollal töröltem, illetve sűrített levegővel fújtam át, mely az apró rések mélyéről is eltávolította a megült por állagú korróziós terméket. A phalera passziválását 96%-os etil-alkoholban oldott csersav 10%-os oldatával, ecsettel végeztem kizárólag a tausírozott oldalon. Itt a szabadon maradó vasfelületek színe kismértékben sötétebbé, az aranyozás így kontrasztosabbá vált. A passziválás során kialakított vas-tannát réteggel nem alakul ki megfelelő párazáró felület, és csupán ideiglenes védelmet nyújt a tárgynak, ezért további védőréteg kialakítására volt szükség.

A korongokon aceton-toluol 1:1 arányú keverékében oldott Paraloid B72 5%-os oldatával, bemerítéses módon alakítottam ki a védőbevonatot. Az oldatba merítéshez a szilárdításnál használt merítőhálót alkalmaztam. A korong súlya a restaurálási folyamat végén: 172 gramm.

TÁROLÁSI JAVASLAT

A megfelelő klimatikus viszonyok megteremtése egy összetett tárgynál nagyon fontos, megfelelő páratartalom és hőmérséklet hiánya esetén elektrokémiai korrózió indulhat meg a műtárgyat felépítő anyagok között, a nagymértékű hőmérsékletingadozás következtében a különböző fémek eltérő hőtágulásai miatt a tárgy széteshet. Ezek a tényezők a tárgyba, illetve felületére vitt műanyagokra is hatással vannak, megfelelő klimatikus körülmények biztosítása mellett a műanyagok öregedése lassítható. A javasolt optimális tárolási hőmérséklet 20 °C, a megfelelő relatív páratartalom 20-25% közötti.

A fény, illetve UV- és IR-sugárzás a fémtárgyakat általában nem károsítja, de restaurált tárgyak esetében a szilárdításra, ragasztásra-kiegészítésre és felületvédelemre használt műanyagok öregedését felgyorsíthatják. A megengedett megvilágítási határérték 150 lux alatti.

A műtárgyat a formájára készített tárolódobozban adtam át a Tragor Ignác Múzeumnak, melynek alapja pufferolt habkarton, a tárggyal érintkező habanyag szénnel színezett polietilén hab (Plastazote LD27). A tárolódobozban természetesen helyet kapott a korábban restaurált darab is, hogy a korongok tárolás alatt is együtt maradjanak. Az általam készített dobozban a műtárgyak nemcsak tárolhatók, hanem szállíthatóak is.

A műtárgy bemutatása:

A 505111/04981 azonosítószámú pályázat keretében restaurált késő avar kori, tausírozott vas phalera (kantárdísz) szakszerű konzerválása és restaurálása nem csupán a műtárgy állagmegóvását és hosszú távú megőrzését szolgálja, hanem lehetőséget teremt annak szélesebb körű muzeológiai és közművelődési hasznosítására is.

A Sződliget–Csörög lelőhelyről előkerült, kiemelkedően gazdag lovassír leletegyütteséhez tartozó phalerapár a Tragor Ignác Múzeum régészeti gyűjteményének egyik legjelentősebb és tudományos szempontból is kiemelkedő darabja. A különleges készítéstechnológiával – vörösréz tausírozással és aranyozással – díszített kantárdíszek nemcsak kivételes esztétikai értéket képviselnek, hanem fontos forrásai a késő avar kori fémművesség kutatásának is. A jelen pályázat keretében restaurált darab állapota a restaurálást megelőzően olyan mértékben leromlott, hogy a szakszerű beavatkozás a tárgy fennmaradása és a rajta hordozott információk megőrzése szempontjából elengedhetetlenné vált.

A phalerapár egyik darabja már 2015-ben restaurálásra került, azonban a most restaurált párdarab mindeddig nem részesült hasonló állagmegóvásban, és egyik műtárgy sem került bemutatásra a nagyközönség előtt. A jelen pályázatnak köszönhetően immár mindkét korong megfelelő állapotban áll rendelkezésre, így lehetőség nyílik arra, hogy első alkalommal együtt kerüljenek kiállításra.

A restaurált műtárgy a Tragor Ignác Múzeum fennállásának 130. évfordulója alkalmából, 2026 szeptemberében megnyíló jubileumi kiállításon kap helyet, amely a múzeum történetét és legkiemelkedőbb gyűjteményi értékeit mutatja be.

(A múzeum erre vonatkozó pályázata: 505106/250 altéma, Időszakos és kisebb állandó kiállítások megrendezése, valamint a hozzájuk kapcsolódó katalógus kiadása, Pályázati adatlap azonosító: A 2039/N 1793)

A phalerapár ezen a tárlaton a régészeti gyűjtemény egyik reprezentatív műtárgyaként szerepel majd, lehetővé téve, hogy a látogatók első ízben tekinthessék meg együtt ezt a kiemelkedő jelentőségű leletegyüttest, utat nyitva a múzeumpedagógiai célú bemutatás előtt is.

A pályázat eredményeként tehát a restaurálás túlmutat a műtárgy fizikai megóvásán: hozzájárul a kulturális örökség közkinccsé tételéhez, a múzeum tudományos és közművelődési tevékenységének erősítéséhez, valamint ahhoz, hogy egy eddig a nagyközönség számára nem hozzáférhető, kiemelkedő jelentőségű régészeti emlék méltó módon váljon bemutathatóvá.

A kiállítást megelőzően a múzeum közösségi média platformjain (facebook, instagram) mutatjuk be először a tárgyat a nagyközönségnek: