Vác 950! A kissé megkopott fotó ismerősnek tűnhet, ugyanakkor valami mégis nagyon furcsa rajta. Ismerős a cigányzenére mulató, jól vasalt hajszálcsíkos öltönyös, snájdig úriember. Ő a korszak ünnepelt bonvivánja, Jávor Pál. Legtöbb filmjében találkozunk a fotón látható jelenettel. Csakhogy általában nem egy reverendába öltözött, szerényen mosolygó pap vállát öleli át. De itt nem egy filmből vett jelenetet látunk. Jávor Pál atyai barátját, a váci Piarista Gimnázium tanárát, Bán Mártont örvendezteti meg énekével Vácon. Bán Márton is gyakori vendég volt Jávornál, s rendszeresen leveleztek egymással.

Jávor Pál először 1935-ben járt Vácott. A Váci Hírlap beszámolt arról, hogy a „Vígszinház és a magyar filmek sztárja” vendégszereplésére zsúfolásig megtelt a színház – akkoriban a Curiában voltak színházi előadások -, mindenki kíváncsi volt a fővárosi művészre.

Jávor 1946-ban elhagyta az országot. A honvágy és a színészi feladatok hiánya miatt azonban 1957-ben visszatért hazájába. Ekkor már beteg volt, de még játszott. Utolsó előadásainak egyike Vácott volt. 1958 októberében vendégszerepelt a Pest Megyei Színpad társulata előadásában a Fehér Galamb vendéglőben. A váciak ekkor is nagy lelkesedéssel fogadták a már beteg művészt, aki a következő év augusztusában halt meg.

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only