A hétvége az elhunyt szeretteinkre való emlékezéssel telik. November 1-e Mindenszentek-, november 2-a a halottak napja. Mindenszentekkor a megdicsőült, mennyországba jutott lelkeket ünnepeljük, halottak napján pedig azokat, akik még a tisztítótűzben várják sorsukat.

A 20. század közepéig, kötelező ünnep lévén, mindenkinek részt kellett vennie a szentmisén. A halottak napi gyászmisét a székesegyházban tartották. „Mindenkinek van halottja, igen sokan voltak a templom hajójában, a hol ravatal is állott, számtalan gyertyafény övezte körül. A nagymisét ismét a püspök mondotta, s a székes egyházi kar Ulrich Károly karnagy vezetése alatt megható egyházi dalokat adott elő.” – írta 1900-ban a Váczi Hírlap.

Mindkét naphoz fűződnek néphagyományok is. A hiedelmek szerint a Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak meglátogathatták élő hozzátartozóikat, sokhelyütt terítettek is nekik. Általában tilos volt a munka, különösen halottak napján volt tilos mosni, mert akkor a hazajáró halott vízben állna, és a mosott ruha megsárgulna. Meszelni sem volt szabad, mert akkor férgek szállnák meg a házat. Varrni sem volt szabad, mert minden tűszúrással a halott testét is megszúrták volna. Aki a munka tilalmát nem tartotta be, az könnyen megbetegedhetett.

Vácott nincs említés ezekről a szokásokról. Az 1880-as években azonban nemcsak a saját halottjaikra emlékeztek a helyiek. Szokás volt, hogy a szabadságharcban elhunyt hősök sírjánál tartottak ünnepséget. A fő szervező a Polgári Dalkör, majd később a Katolikus Legényegylet volt. A Gombás patak mentén álló egykori Lőházban gyülekeztek, és közösen vonultak a sírokhoz, ahol a „Nyugodjatok ti békében” című dalt énekelték el. A gyászbeszédet követően koszorút helyeztek a sírra, majd a Himnusszal zárták a megemlékezést.

1887-ben Halottak napján emlékeztek meg ünnepélyes keretek között az abban az évben elhunyt ifj. Varázsé]i Gusztáv, városi tanácsnokról és lapszerkesztőről, míg az abban az időben Vácott tartózkodó színtársulat tagjai a felsővárosi temetőbe mentek, hogy az ott nyugvó egykori színészekre emlékezzenek.

Mindenszentek estéjén gyertyákat gyújtottak, virágot, koszorút vittek a sírokra. A krizantém október végén is virágzott, ebből készültek a csokrok, ez lett a halottak virága. Minden kertben volt belőle, de akinek nem volt, vagy több kellett, meg is vásárolhatta a piacon, vagy a virágboltban. A Szentháromság tér 4. szám alatti „Flóra élővirágkereskedés” már 1906-ban hirdette a helyi lapban, hogy koszorút árusít a sírok díszítésére.

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only