1928-ban a Széchenyi utca 19-ben nyílt meg az Elite Panzió. A tulajdonosának, Berger Gizellának vérében volt a vendéglátás, hiszen édesapja a legendás New York Kávéház főpincére volt. Berger Gizella 1913-ban költözött férjével Vácra. Megözvegyült, majd 1916-ban férjhez ment Lehőcz András mozdonyvezetőhöz. A férj szakmát váltott, s előbb a Központi Kávéházat, majd a vasúti vendéglőt bérelték ki. 1926-ban elvált a férjétől, s mivel a volt férj vitte tovább a vasúti éttermet, Berger Gizella önálló üzletbe fogott.

A leendő panzió helyén először a későbbi mosókonyhát építették meg, itt lakott a család addig, míg a ház el nem készült. Két évvel később már fogadott vendégeket az Elite panzió. 30-40 vendég szállhatott meg egyszerre, két és háromágyas fürdőszobás szobákban. Egy kétágyas szoba ára teljes ellátással egy éjszakára 4 pengőbe került. Bár volt a panziónak konyhája, az étterme nem volt nyilvános, csak az ott szobát bérelt vendégeket szolgálta ki. Az épületet 1943-ban bővítették. Sajnos a befektetés nem térült meg, 1951-ben a panziót államosították.

Nőként, egyedül álló anyaként boldogulni nem volt könnyű. Bár Berger Gizella a legtöbb adót fizetők virilista jegyzékére is felkerült, képviselői jogát azonban nőként nem gyakorolhatta, ezzel egy férfit kellett megbíznia.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only