Vác 950! A nyári melegben jólesik egy nagy pohár sör. Így voltak ezzel elődeink is.
A 19. század közepéig a sörfőzést csak céhes keretek közt végezhették. Az 1843. évi pesti Serrendtartás már kimondta, hogy „…minden pesti polgár servám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert”. A század utolsó évtizedeiben a kis serfőzdék azonban egymás után zártak be, mivel nem tudták tartani a versenyt a korszerű, nagy serfőzőházakkal, amelyekből az ország sörtermelésének 60 %-a került ki. A sör iránti keresletet fokozta a bor árának ugrásszerű növekedése. A filoxéravész következtében másfél évtized alatt kipusztult a szőlőültetvények kétharmada, így jóval kevesebb szőlő termett az országban.
Vácott két jelentős sörfőzde volt: a Püspöki-, – azaz a „Nagy” – illetve a Káptalani – azaz a „Kis” – sörház. A Nagy Sörház a Szentháromság téren volt. Elhelyezkedésében szerepet játszott a Duna közelsége, mivel a sörfőzéshez szükség volt jó minőségű, tiszta vízre. Kezdetben a Dunából, később a kutakból nyerték a vizet. A sörfőzési jog földesúri jog volt, így az Püspök-Vácon a püspököt illette, aki azonban ezt a jogot bérbe adta a városnak. A város hol maga használta a sörfőzdét, hol tovább adta más bérlőnek.
Kezdetben csak készítették, és rövid ideig tárolták a sört, de kocsmáltatási joggal a sörház bérlője nem rendelkezett. 1851-ben a sörház épülete sörfőzési joggal, valamint az ahhoz tartozó lakrészek és üzlethelyiségek három évre Domaniczky Antalé lett évi 2300 pengő forintért, olyan feltétellel, hogy „a sörház helyiségében eddig hiányzott s legalább 150 közönséges szekérnyi jeget befogadható jégvermet fog a város saját költségén még ezen évben készíttetni”. A jégverem lehetővé tette a sör tárolását. A városi sörház épületében ekkor már működött kocsma pálinkamérési joggal, amit 1457 forintért szintén Domaniczky Antal bérelt. Hogy milyen jó jövedelmezett a sörház, azt megtudhatjuk, ha összehasonlítjuk a többi kocsma bérleti díjával. Az Aranyhordó kocsmát Korpás Pál 530 forintért, Vaczek József az alsóvárosi úrbéri kocsmát 220 forintért, Weisz Ferdinánd a felsővárosi kocsmát 315 forintért bérelte.
1881-ben még nagyobb volt a különbség a Nagy Sörház és a többi vendéglő bérleti díja között. Míg annak bérletéből 5000, a „Hordó” vendéglő bérletéből 170, a „Korona” című vendéglő bérletéből 905, az alvárosi úrbéri korcsma bérletéből 100, felsővárosi úrbéri korcsma bérletéből 70 forint folyt be a város kasszájába.
A kocsmáltatás többet jövedelmezhetett, mint a sörfőzés, mert 1882 szeptemberében Regele Károly jegyző megjelentette a Váczi Közlönyben a város felhívását, mely szerint elárverezi a tulajdonában lévő mindkét sörház sörfőzéshez használható berendezését.
A két sörház vendéglátóhelyként működött tovább. Amiben mégis más volt, mint a többi vendéglő, az a sörmérési jog, amivel továbbra is csak a két sörház rendelkezett. Kellemes kerthelyiségeiben szívesen időztek a váciak, különösen az iparosok, akik egyleti rendezvényeiket is valamelyik sörházban rendezték.
