Vajon melyik váci gyártmány került ki a 19. század végén az Amerikai Egyesült Államokba? Egy csomagolóanyagról van szó, amely a Hunyadi János keserűvíz palackjait védte.

A posztókereskedő Saxlehner András 1863-ban váltott, ugyanis akkor kezdte forgalmazni a Hunyadi János keserűvizet. 1877-ben levédette a márkát. Ekkor már közel 40 hektáron 70 kútból nyerte az emésztést segítő gyógyvizét. A palackozó gyár Budán volt. 1889-ben már 6 millió palack keserűvizet adott el. A cégnek képviseleti irodái voltak Párizsban, Londonban, és New York-ban is.

Az üvegpalackok azonban törékenyek voltak, ezért egy ún. szalmahüvelybe helyezték, és így kerültek a szállítóládákba. 1878-ban, a mai Damjanich téren kezdte meg működését a Saxlehner András -féle szalmahüvelygyár. Kezdetben 20, később 40 – főként nő – munkással dolgozó üzem már a századfordulón többmillió szalmahüvelyt gyártott, kizárólag a Hunyadi János keserűvíz csomagolására. Az 8283 négyzetméternyi területen a gyárépületen kívül melléképület, lakóház, istálló, tűzoltószertár és három nagy szalmapajta is volt. A speciális, lábbal hajtós varrógépek a cég saját találmányai voltak, s szabadalommal védették le. A gyárnak saját tűzoltósága volt – a három nagy szalmapajta, és a készáru tűzveszélyessége miatt – amely tűzvész esetén a városban is részt vett az oltásban. Saxlehner helyi népszerűségéhez ez is hozzájárult. Bár Pesten élt, 1886-ban mégis virilis – azaz a legtöbb adót fizető – képviselőnek jelölték Vácon.

Saxlehner András 1889-ben elhunyt. A gyárat a fiai vették át. Bár már nem szalmahüvelybe csomagolják, a Hunyadi János keserűvíz ma is népszerű.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only