A szép kirakat megállásra készteti az embereket, s minél többen nézik meg, annál többen térhetnek be a boltba, s lehetnek a nézelődőkből vásárlók. Ezt gondolták az első fővárosi kirakatverseny rendezői is 1909-ben. A Váci Hírlap cikkírója szerint jó lenne, ha a helyi kirakatok is olyan érdekesek, hívogatóak lennének, mint a fővárosiak, de ekkor még nem ez volt a jellemző. Ottó József, a Váci kereskedők Egyesületének vezetője 1924-ben hirdette meg az első kirakatversenyt a városban, de az első igazi, sokakat megmozgató versenyt 1930 októberében rendezték meg, a Magyar Hét keretében Vácon. A versenyen 85 cég 105 kirakattal vett részt! A versenyzők a verseny hetében 50%-os kedvezményt kaptak az áramdíjból, cserébe a megvilágított kirakatokat késő estig nézegethették az érdeklődők. A Meiszner-féle textilkereskedés kirakatába egy egész ágyat beállítottak, hogy minél vonzóbban tudják bemutatni a gyönyörű ágyhuzatokat. Kálmán fűszeres kirakatában csábító módon rendezett cukorkákat láthattak. Valero Valérné kézimunkaboltja előtt „babák” kínálták a nemzetiszínű csokrocskákat, de a legmeghökkentőbb Gágel Ede versenykirakata volt. A hentesüzlet a Kossuth Lajos utcában kínálta a finom húsokat, felvágottakat, disznósajtot és a hurkát-kolbászt. S hogy ebből milyen kirakatot lehet berendezni? Nyerteset! Gágel Ede kirakatát ugyanis a zsűri a 30 nyertes iparos és kereskedő közé sorolta, akiket díszoklevéllel jutalmazott. A zsűritagok egyike Tragor Ignác volt, akinek különösen tetszhetett a kirakat, hiszen az arról készült fotó a múzeum gyűjteményébe is bekerült.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only