Ezúttal a textil-, rövidáru-, divatáru kereskedésekkel ismerkedünk meg…

A váciak is, mint más városbéliek vagy varrták – varratták ruháikat, vagy készruhát vásároltak. Alapanyagokat: szövetet, vásznat, selymet, cérnát, gombot… helyben is vásárolhattak. Már a 18. században ismerünk olyan boltleltárat, amelyból tudjuk, hogy a tulajdonos görög kereskedő, Bendella Demeter különböző kelmék mellett csipkéket, pántlikákat, paszományokat, fátylat, cérnákat, gombokat, gyűszűt, gombostűt, halcsontot, csatokat, harisnyát és kesztyűt is árusított. A domonkos templom kriptájából előkerült viseletek gyakorta távoli országokból behozott kelmékből készültek.

A 19. században bővül mind a boltosok köre, mind pedig azoknak száma, akik a helyi, azonos típusú árucikkek eladására szakosodott boltokban vásároltak. A legjelentősebb textil-, illetve készruha kereskedőkről essék szó!

1870-ben nyitotta meg – utalva a származására – a „Sziléziai Takácshoz” címzett főtéri vászonkereskedését Ottó József. Később a bolt nevét megváltoztatta a jobb csengésű „Arany Hordóhoz”-ra. Kezdetben a Curia melletti üzletsoron bérelt egy kis helyiséget, majd a főtér és a Széchenyi utca sarkán álló Tragor-házban, egy jóval nagyobb alapterületű kereskedés cégtábláján olvashatták Ottó József nevét.

1873-ban már a másik nagy „divatáru raktár”, Meiszner Rudolf a „Menyasszonyhoz” nevet viselő kereskedése is ajánlja a portékáit. A boltok árukészletében megtalálhatóak a legfinomabb zürichi selymek, brünni ruhaszövetek, rumburgi vásznak, kanavászon, Schroll-féle siffonok, mellett fehérneműk, lakástextilek, kalapok, ernyők, gombok, szalagok is. Meiszner Rudolf boltjában a hölgyek még finom parmümöt is vásárolhattak.

A legnagyobb, s egyben leghosszabb ideig fennálló készruhákat árusító kereskedés Ziltzer Sándoré volt. A Széchenyi utca és a Főtér sarkán, az Ottó-féle vászonkereskedéssel szemközt nyitotta meg 1892. március 20-án. Férfiöltönyöket, bécsi gyártmányú gyermekruhákat, köpenyeket, fehérneműt, kalapokat, karmantyút, kesztyűt, esernyőt, sétapálcát, kézi- és utazóbőröndöket árusított a helyi polgárok nagy megelégedésére.

Ezügyben is várjuk megkereséseiket, felajánlásaikat!

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only