A 950. emlékévhez kapcsolódó blogsorozatunkban azt is be fogjuk mutatni, hová temetkeztek Vácon az elmúlt 950 évben. Elsőként arra kérdésre keressük a választ, hogy hol nyugszanak azok a honfoglaló eleink, akik a Kárpát-medencébe érkezve itt találtak új hazát maguknak?
Mag Hella írása.
Honfoglalás kori temető – Vác–Hétkápolna

1884. március 9-én, azaz pontosan 140 évvel ezelőtt a Váczi Közlöny hasábjain számoltak be arról, hogy a Hétkápolnánál „faiskolai munkálatok alkalmával a munkások csontvázakra akadtak.”

A különleges nevű ifjabb Varázséji Gusztáv vezetésével tártak fel ekkor 48 sírt – az ezekben fekvő tárgyak egyértelműen a honfoglalás korára utaltak. A leletek korabeli tudományos értékét, különlegességét mutatja, hogy azokat az 1885. évi országos kiállításon is szerették volna szerepeltetni: 3 csontváz és a melléjük helyezett tárgyak in situ bemutatást tervezték, azaz a közönség pontosan úgy elrendezve láthatta volna azokat, amint azt feltárták. A híradásokból megállapítható volt, hogy a leletek előkerülési helye a mai futballpálya egykori területén lehetett.

A Váczi Közlönyből kiderül, hogy az első sírok NY-K-i tájolásúak voltak, azaz az elhunytakat fejjel nyugat felé helyezték a sírokba, hátukra fektetve.

Az eltemetettek mellett nagy számban tárták fel egykori viseletük elemeit – fülbevalókat, gyűrűket, kar- és nyakpereceket, gombokat, karikákat, csüngőket, gyöngyöket, stb. A korabeli hiedelmeknek megfelelően étel- és italáldozatot tartalmazó kerámia edényeket is helyeztek a sírokba. Sajnos a 19. század végén még nem a ma elvárt alapossággal dokumentálták a leletek előkerülését, így a ma múzeumunk gyűjteményében fellelhető leletanyag szórványnak tekinthető, azaz több-kevesebb bizonyossággal köthető ugyan a lelőhelyhez, azonban azt, hogy pontosan melyik sírban, milyen helyzetben, milyen másik tárgyakkal együtt találták őket, ma már lehetetlen megmondani. Néhány kiemelkedő leletről mégis érdemes szólni:

Különleges lelet két ezüstből készült fülbevaló, amelyek azért nagyon fontosak, mert a Kárpát-medencében élő eleinkhez keletről, kereskedelem révén kerülhettek.

Előkerült két, bronzból öntött félhold alakú csüngő is, amely a korszak sírjainak tanúsága alapján a nők és leányok viseletének része lehetett.

A korszak jellemző, de nem túl gyakori leletei az állatfejben végződő, bronzból öntött karperecek, amelyekből szintén előkerült egy darab.

Egy-egy ásatás alkalmával igen sokszor találkozik a régész az „És aztán aranyat találtak-e már?”- kérdéssel. Múzeumunk gyűjteményében kevés az aranytárgyak száma, de a hétkápolnai temető leletei között előkerült több is, például egy nyolcszög átmetszetű kb. 3 cm átmérőjű, nyitott végű arany karika, amelyet egykori tulajdonosa jobb keze mellé helyeztek.

A fenti leletek alapján a kutatás mai állása szerint a Hétkápolnánál a 10. század eleje és a 11. század vége közötti időszakban temetkezhettek az itt élő közösség tagjai.

Vác-Derecske

Egy különleges helyre kalauzoljuk kedves olvasóinkat. Egy olyan helyre, ahol szintén a honfoglalás- és kora Árpád-korban létesült temető – először. Majd a sírok feledésbe merültek, de sok évszázaddal később ismét holtak kerültek itt a földbe…

A város déli részén a 2-es főút és a Duna közötti területen a 19. század óta nagy mértékű anyagkitermelés, homokbányászat folyt, majd a 20. század közepén gyárépületeket emeltek itt. 1952-ben a Mészhomok Téglagyár bányájában sírokat találtak, amelyek előkerülése után Patay Pál, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze végzett néhány napos leletmentő ásatást. Ennek során összesen 10 sírt tárt fel, amelyek közül 5 biztosan a kora Árpád-korra volt keltezhető.

A hozzávetőleg a 10-11. század fordulóján ásott, vélhetően sorokba rendezett sírokba északnyugat-délkeleti tájolással, hanyatt fekve, nyújtott testhelyzetben fektették az elhunytakat. Bennük a viselet elemei (S-végű karika, gyűrűk, karperec) mellett használati tárgyakat (vaskést), illetve az étel- és italmellékletre utaló kerámiaedényeket figyeltek meg.

A Patay Pál által feltárt sírok közül 4 viszont biztosan újkori. Ezeket a halottakat úgy temették el, hogy fejüket a lábaik közé helyezték a sírba, csigolyáikon bárd vágásnyoma volt megfigyelhető. E 4 sír az 1840-ben még biztosan itt működő vesztőhelyhez tartozott. A területet az újkorban Akasztó-hegynek, Akasztófa-dűlőnek is nevezték – az ország 19. században készült második katonai felmérésén látható is itt egy kis akasztófa jel. A feltárás tanúsága alapján a kivégzés több formáját alkalmazták itt az idők során.