Az árucsere hagyományos alkalmai sok évszázados múlttal rendelkeznek Vácott, ugyanakkor napjainkig folyamatosan élő, nagy hatású jelenségek, folyamatuk töretlen, közönségük sem csökken. Csukovits Anita írása.

A város helyén egykor élő település – földrajzi helyzetéből következően – már a római korban fontos kereskedési pont lehetett a Duna bal partján élő szarmaták és a Római birodalom lakói között. A bal parti „barbárok” gabonája, fája, állatállománya a Duna jobb partján is keresett termék volt. A középkorban kialakuló magyar város esetében is minden adva volt a jelentős vásárhellyé váláshoz. A vám a korabeli dokumentumok alapján jelentős átmenő forgalmat bonyolított. Sok volt a váci vásárra jövő, vagy a Vácról Visegrádra, Budára, Érsekújvárra induló vásározó, de az alföldi, felvidéki és dunántúli vásárokra utazók is áthaladtak itt. A kor váci vásárai igazodtak a környék jelentősebb településeinek vásáridejéhez, és a fontosabb termények forgalmazhatóságához. Legkorábban 3 országos vásárt tartottak Vácon: Mátyás napkor (február 24.), Gál napkor (október 16.) és Tamás napján (december 21.).

A vásárjog többször vezetett konfliktushoz a város és a püspökség között. Egy ilyen „jeles” alkalomnak állít emléket a „Veréb Vesztő Váci Vince Vesztette el Vác Városának Virág Vasárnapi Vas Vásárját” alliteráció, mely a huszita háborúk idején keletkezett. A zavaros időkben a püspök-földesúr átengedte a vásár és a vám bevételeit a városnak a katonák ellátásáért cserébe, de utóbb meggondolta magát. A lakosság tiltakozott, így Szilassy Vince püspök peres útra terelte a dolgot. A pert végül a várost ellepő verébseregek ellen is hadakozó püspök nyerte, a rendeletet a virágvasárnapi vásárban hirdették ki az összegyűlt tömegnek, erre utal a nép ajkán született csúfoló.

A török hódítás egy időre visszavetette a kereskedelem e formáját, de a vár és a város elfoglalása után 2 évvel már újra országos vásárt tartottak. A török vámnaplók bejegyzései alapján a 16. század második felében a váci vásárokon 300-800 árus kínálta termékeit-terményeit. Hogy a középkorban tartott 3 vásárból pontosan mikor lett 4, nem tudni – a Mátyás napi vásár helyére lépett később a virágvasárnapi Virágvásár, nyáron pedig a Sarlós Boldogasszonykor tartott. Az őszi és a téli vásár a Gál és a Tamás napi maradt. Ez a 4 országos vásár élt egészen a 20. század végéig. Miután Magyarországról sikerült kiűzni a törököket, a még hódoltság alatt álló déli területekről nagy számban költöztek be rác, macedón és görög kereskedők Vácra is. Az itt letelepedettek szoros kapcsolatban álltak más városok görög kereskedőivel, s felosztották egymás között a vásárkörzeteket. Vác vonzása a Mohács-Kecskemét-Szolnok-Tokaj-Miskolc-Losonc-Selmecbánya-Komárom-Székesfehérvár körön belül hatott. A görög kereskedők befolyása és súlya fokozatosan csökkent, de a 18. század elején fontos szerepet játszottak. Ekkorra a váci vásáron is kialakult az árusítás rendje. A Főtéren, a Városháza felőli oldalon árusítottak a váciak, a pestiek, a kecskemétiek, az aszódiak, a szentendreiek, a győriek. A túloldalon a budaiak, gyarmatiak, párkányiak, komáromiak, szécsényiek és losonciak kínálták portékáikat. A virágvasárnapi vásárt Magvásárnak is nevezték, mert akkor szerezték be a vetőmagot. A Sarlós másik neve hagymavásár volt, a Gál napit a népnyelv káposztavásárnak nevezte, a Tamás napkor tartottat pedig dohány-, vagy karácsonyi vásárnak. 1761-1769 között a Gál napinak egy püspöki rendeletre módosították az időpontját, áttették Ferenc-napra. A bevételek azonban csökkentek, így a városi tanács kérésére a püspök visszaállította a bevált vásárnaptárt. Az állatvásárokat a gödi pusztán tartották meg.

A váci vásár fénykora a 18. század közepére tehető, ekkor volt a legnagyobb forgalma, látogatottsága. Jó vásár ott van, ahol jó bort mérnek és finom, foszlós cipót sütnek – tartották akkoriban. Vácon ez a két feltétel a 19. század közepéig megvolt. A pesti vásárok gyors felfutása azonban negatív hatással volt a vácira: a korábban itt tartott gyapjúvásárok is átkerültek Pestre, igaz, ott még évekig váci vásárnak hívták azt. A kirakodás jelentősége még nőtt, de az állat, a gabona, a dohány itteni árusítása a főváros terjeszkedése és a vasúthálózat kiépülése miatt veszített fontosságából. A 19. század közepétől az egyik legkeresettebb termény – amiért Bécsből is érkeztek szép számmal kereskedők Vácra – a cseresznye és a meggy volt.

A vásár Vácon is kinőtte a Főteret, így a 19. században már a Vörösház körüli térségen, a Vásártéren rendezték meg. A kirakodóvásár helye a Széchenyi utca evangélikus templom felőli része volt, az állatvásárokat túl a Vörösházon, a kaszárnya felőli oldalon rendezték. A sátrakat nem mindig a vásározók hozták, a város kiadta vállalkozónak a sátorállítás jogát, amiért többször is pereskedtek.

A 20. századra a városfejlődés újra megkövetelte a vásártér áthelyezését. 1928-ban a régi helyet felparcellázták, az újat pedig a vágóhíd szomszédságában, az azóta is használatos Vásártéren jelölték ki.

A vásári rend nem mindig működött tökéletesen: 1937-ben a váci szabók tiltakoztak az ellen, hogy a város a földről árusítókat és az ócskásokat is beengedte a „sátoros szabók” közé. A bevett rend szerint a sátorban árusítóknak jobb hely járt, mint a földről árusítóknak, a helyieket pedig szintén jobb hely illette meg, mint a távolabbról érkezőket. A vásár a szocializmus évei alatt is megőrizte vonzását, 1976 decemberében a helyi sajtó büszkén írta meg, hogy „az e hónapban tartott váci vásárra 3 ezer sertést, 25 szarvasmarhát és 80 lovat hajtottak fel. A vásár várakozáson felül sikerült, mert az eladásra szánt jószágok háromnegyed része új gazdára talált.” A hagyományos, régi vásári rend az 1980-as évek közepéig működött, akkor álltak át az évi 4 vásárról előbb a 12-re, majd a 90-es években egy rövid időre a havonkénti kettőre (ebből az egyiket kisvásárnak, a másikat nagyvásárnak nevezték). Ma a vásárok száma ismét évi 12, minden hónap harmadik vasárnapján készülhetünk rá. A vásár legnagyobb ellensége a rossz időjárás – a régi mondás: „Nincs váci vásár eső nélkül” napjainkban is gyakran beigazolódik.