Sütemény, torta, fagylalt. Egy falat édes boldogság, pár hozzávalóból… Ismerkedjenek meg az első váci cukrászokkal, akik a 19. század végén megédesítették a váciak mindennapjait, ünnepeit. Forró Katalin írása, recepttel.

Bár a cukrászipar kezdete hazánkban a 19. századra tehető, előzményei jóval korábbra nyúlnak vissza. Mézzel édesített étkek már a kora középkorban ismertek voltak. A nádcukor drága volt, ezért a cukros édességek leginkább a főúri asztalokra kerülhettek. A török hódoltság korában lett szélesebb körben ismert hazánkban a törökméz és a sörbet, amelyet mozgó árusoktól lehetett beszerezni. A legismertebb édesség a mézeskalács volt, melynek készítői a 17. század elején már céhekbe tömörültek. A cukorral bevont drazsét nem a cukrászok, hanem a patikusok fedezték fel, így a keserű gyógynövényekből készített gyógyszereket is könnyebben el lehetett adni.

Magyarországon a 19. század elején svájci cukrászok ismertették meg az édességszerető közönséggel a lisztes – cukros alapanyagú süteményeket. Kezdetben csak eladásra készítettek süteményt, s elvétve fordult elő, hogy egy-egy műhely mellett „társalkodó szobát” is berendeztek volna a helyben fogyasztásra.

1827-ben nyílt meg az első, elegánsan berendezett cukrászda Budán, a Várban (a ma is működő Ruszwurm elődje). A század második felében azután egyre több vidéki városban is vásárolhattak finom cukrászsüteményt az édes finomságra vágyók, különösen az oda betérő „uzsonnázó” hölgyek, akik inkább ott itták meg a tejes kávét, habos kakaót vagy zamatos teát finom sütemény kíséretében. A különleges alapanyagok már Vácott is hozzáférhetőek voltak, Intzédy Soma fűszerüzletében, melynek elefánt cégére hirdette, hogy a boltban gyarmatokról származó árucikkeket forgalmaznak: kávét, teát, vaníliát, fahéjat… A nádcukrot ekkortájt váltotta fel az olcsó répacukor, amely sokak számára lehetővé tette a cukrászsütemények fogyasztását.

1885-ben kezdte meg működését Vác főterén Blázsovits János cukrászdája, az egykori Neumann kávéház helyén (ma Március 15 tér 15.). A finom sütemények mellett különleges malagabort is árusított a cukrász, mint „kitűnő hatású erősítő” szert, valamint „saját találmányú köhögéscsillapító theacukorkát”.

Az ünnepek idején különösen megnőtt a forgalom. Diós- és mákos patkót, különleges tortákat, teasüteményeket, különböző ízesítésű parfékat, karácsonyfára való cukorfüggőket és saját készítésű csokoládé figurákat is vásárolhattak, vagy rendelhettek a cukrászdában a váciak és környékbeliek. A nyári repertoár része volt a szörp, a jeges kávé és a fagylalt is.

1896 tavaszán a Blázsovits egy különleges „hűselőt” rendelt Friedrich Alajos váci gépgyárában. A „hűselő” elkészülte már azt mutatta, hogy a nyaranta szívesen üldögéltek a váciak a cukrászda árnyas teraszán, s figyelték a főtéren zajló életet.

Több mint 20 évig szolgálta Blázsovits János a váciakat, majd 1907-ben – ma már kideríthetetlen, miért – a bejáratott váci üzletet eladta és Nógrádverőcén nyitott újat. A főtéri cukrászdát a szász Gerstenberger Oszkár cukrász vette át.

Egy klasszikus torta a Blázsovits cukrászda kínálatából:

Ő felsége a királyné legfőbb elismerése! A Pischinger féle torta (a világ legfinomabb tortája) …naponta frissen kapható Blázsovits J cukrásznál…”

Hozzávalók:

1 csomag (10 darabos) ostyalap

20 dkg vaj

4 evőkanál porcukor

3 evőkanál őrölt mogyoró

15 dkg étcsokoládé

30 dkg csokoládéfondant, vagy csokimáz

vagdalt pirított mandula, vagy mogyoró

 

Elkészítése:

Tizennyolc dkg vajat három evőkanál porcukorral jól kikeverünk.

A maradék cukrot két evőkanál vajban világosra pirítjuk, majd belekeverjük a mogyorót.

A csokoládét megpuhítjuk, és a mogyorós péppel együtt a vajas cukorhoz keverjük.

Az ostyalapokat bekenjük a krémmel, egymásra helyezzük, a tetejét zsírpapírral letakarjuk, és nehezéket téve rá lepréseljük, majd hűtőszekrénybe rakjuk.

Amikor kifagyott, felolvasztott csokoládémázzal vonjuk be a tetejét, és meghintjük vagdalt pirított mandulával.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only