A váci Tragor Ignác Múzeum a kezdetektől részt vesz a Múzeumok Őszi Fesztiválján, így idén már 15. alkalommal hívtuk és vártuk az érdeklődőket október-november hónapban a változatos programokra.

  1. október 2-án 10 órakor különleges múzeumi sétával vette kezdetét Vácott a Múzeumok Őszi Fesztiválja – a jó időben bízva örömmel hívtunk minden érdeklődőt a „Tragor nyomában” ingyenes programunkra. A programra érkezőkkel 10 órakor a Memento Mori Kiállítóhely előtt találkoztunk, majd a kiállítás nagytermében elsőként virtuálisan, vetített képes előadás segítségével bejártuk a Tragor által említett, jelenleg nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető ásatási helyszíneket, utána pedig ténylegesen elsétálunk a váci Várhoz, és a helyszínen beszámoltunk a legfrissebb ásatási eredményekről. A séta vezetői Kis Bernadett múzeumpedagógus, régész és Mag Hella régész, művészettörténész voltak. A váci Tragor Ignác Múzeum 2021-ben ünnepli alapításának 125. évfordulóját. Számos jubileumi esemény zajlott már az évsorán ehhez kapcsolódóan. Fontos volt számunkra, hogy ezzel a programmal is felhívjuk a figyelmet múzeumunk sokoldalú névadójára, Tragor Ignácra, középpontba helyezve most régészeti érdeklődését és tevékenységét. Ezáltal szerettük volna hangsúlyozni, hogy a kulturális örökség védelme mindig aktuális és fontos, történjen az a 20. század elején vagy már a 21. században. Nekünk, utódoknak pedig fontos eleink tevékenységéről megemlékezni és megkezdett munkájukat hozzájuk méltó módon folytatni. Véleményünk szerint sikeresen elértük ezeket a program megvalósításával.

 Az idei év kiemelt és egyben az egész Őszi Fesztivál meghatározó tematikája a „Többszólamú múzeum” címet viselte és a zenét helyezte középpontba. Így született meg egyelőre az első és egyetlen zenés múzeumi sétánk „Banda Marci hegedűjét Csudafából faragták” címmel, melynek keretében a Ferenc József által is kitüntetett virtuóz váci prímás életét ismerhettük meg 2021. október 16-án, szombaton, 10 órától. A séta a Memento Mori Kiállítóhely/Március 15. tér 19. elől indult, időtartama kb. 2 óra volt. Programunkkal szerettük volna felhívni a figyelmet erre az igazán különleges és egyedi életútra, ami a kortársak számára is kiemelkedő volt, hiszen Banda Marci egyike volt azon 3 vácinak, akiket Ferenc József kitüntetett. Napjainkra a városban azonban emléke már feledésbe merült, viszont sétánkkal ismét sikerült ráirányítani a figyelmet, felkeresve az életéhez köthető fontosabb váci helyszíneket. Szintén a séta pozitív hozadéka, hogy meglehetősen elhanyagolt sírját is sikerült mára megújítani, köszönhetően egy, a sétán résztvevő nagyon lelkes önkéntesnek. Hála a közreműködő Banda Pál cimbalomművésznek és a Pikéthy Szakgimnázium végzett diákjainak, annyira jól sikerült a zenei élmény átadása is, hogy komolyan elgondolkodunk a folytatáson.

Utazó Múzeum „Szülőföldünk ősidőkben” régészeti tablókiállítás

Vándorkiállításunk fő célja volt, hogy a Vác környéki településeken élő általános és középiskolásokkal a történelmet személyessé téve, minél behatóbban megismertessük régiónk történetét a földtörténeti időszaktól kezdődően egészen a középkorig bezárólag, miközben a régész munkájába is betekintést nyerhetnek. Ezáltal tudatosodhat ugyanis a kulturális örökségvédelem kiemelt fontossága, és megvalósulhat a helyi értékek megismerésére, megóvására nevelés.

 A kölcsönözhető tárlathoz kapcsolódóan a pedagógusok számára felkészítő foglalkozást és online anyagot biztosítottunk, mely után lehetőségük nyílt a kiállításhoz kapcsolódó foglalkozás megtartására, illetve igény szerint a múzeum munkatársa is tartott az iskolai helyszíneken múzeumpedagógiai foglalkozást. Ezzel a lehetőséggel egy Vác környéki általános iskola élt a fogadó intézmények közül, a többieknél a pedagógus tartotta meg a foglalkozásokat. A kiállítás kölcsönzése ingyenes volt, a szállítást kellett a fogadó intézménynek rendeznie.

A kiállítás váci és Vác környéki általános és középiskolák számára volt kölcsönözhető 2021. 09. 27-11. 11 között. Ezen időtartam alatt 3 iskolában járt a tárlat, melyek közül 1 váci középiskola és kettő Vác környéki általános iskola volt.

Múzeumi kulisszatitkok – Reneszánsz vigasság a váci püspök udvarában – múzeumpedagógiai foglalkozás óvodások és alsó tagozatosok számára

  1. november 2-3-4. 9.00-14.00

 Milyen ruhát viseltek a reneszánsz korban akár itt Vácott is? Ki volt Báthori Miklós? Milyen edényekben főztek és miből ettek egy reneszánsz lakomán? Ilyen és hasonló kérdésekre kaptak választ kis résztvevőink a foglalkozás során, miközben betekintést nyerhettek a régész munkájába is.

 A foglalkozás természetesen mesével indult, mellyel elutaztunk Mátyás király udvarába, majd régészeti leletek segítségével bepillantást nyerhettünk a reneszánsz világába és választ kaptunk a fentebb feltett kérdésekre is. Sőt, még azt is megtudhattuk, járhatott-e Mátyás király személyesen itt Vácott. A viseletekkel való ismerkedés és ezek felpróbálása után a foglalkozás végén mindenki kedvére díszíthette kedvenc padlótégla sablonját. A foglalkozás létrehozása során több célunk is volt, egyrészt szerettük volna a történelmet élővé tenni a legfiatalabb korosztály számára, illetve érzékenyíteni a kicsiket a Múzeum iránt. A foglalkozások nagyon jó hangulatban zajlottak, jól érezték magukat a résztvevők, és mivel igény volt rá, egy plusz napot is beiktattunk egy óvodás csoport számára. Külön öröm volt, hogy egy sérült általános iskolai osztályt is fogadhattunk foglalkozásunkon. A program a fenntartó tetszését is elnyerte, külön kérésük volt, hogy legyen ebben a témában egy múzeumpedagógiai családi délelőtt is. Kérésüket sikeresen teljesítettük, így november 6-án megtartottuk ezt a rendezvényt is, melyre lehetőségünk volt zenei közreműködőt is meghívni – így kicsik és nagyok Rossa Levente Bors, a Tabulatúra Régizene Egyesület elnökének segítségével megismerkedhettek a reneszánsz korszak jellemző hangszereivel is.

Múzeumok Őszi Fesztiválja számokban:

Összes résztvevő: 640 fő

Sajtómegjelenések száma:41 db, ebből:

internet: 35 db

nyomtatott sajtó: 2 db

TV: 4 db

Kiküldött meghívók száma:1064 címre

Kiküldött hírlevelek száma:1064 címre

Gyártott plakátok száma:10 db

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only