„Egy éves sóvárgó várakozás és sok hónapi gondos előkészítés után elérkezett a magyar katolikusság nagy hete. Az eucharisztikus kongresszus vigíliáján állunk. Budapestre már egymás után futnak be a távoli világrészekből jövő zarándokok vonatai. Természetes, hogy mi váciak, a fővároshoz legközelebbi püspöki város népe, szintén ünnepi lázban élünk, s élénken készülünk a nagy ünnepen való méltó részvételre.”

A Váci Hírlap 1938. május 22-én megjelenő számának címlapján lelkes tudósítást olvashattak a váciak az Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatos helyi előkészületekről.

A kongresszus himnuszát közösen gyakorolták a Székesegyházban. A gyónásokat a váci templomokban végezhették el. A fővárosba utazás is csoportosan történt. A különböző egyesületek, testületek tagjai már a váci hajóállomásra is csoportosan vonultak, hogy a hajóra szállás gyorsan, akadálytalanul történhessen. Az eseményekre induló hajók menetrendjét is közölte a Váci Hírlap. A kivilágított hajókon, a kongresszusi jelvényt viselő hívek közösen énekeltek a megafonnal felerősített hangú harmónium kíséretével. A Margit hídnál kötött ki a váciakat szállító 1400 személyes bécsi Karl Ludwig hajó. A kikötőből zárt sorokban vonultak a Hősök terére. A május 28-án, a képviselőházban a kongresszus tiszteletére tartott fogadásra a váci polgármestert, Inczédy-Meiszner Jánost is meghívták.

Május 24-én érkezett meg a pápa legátusa Eugenio Pacelli bíboros államtitkár,– a későbbi XII. Pius pápa. Május 25-én délután a Hősök terén közel 200 ezer ember vett részt az ünnepi megnyitó szentmisén. Az utolsó napon, május 29 – én délelőtti szentmisén már 500 ezer hívő volt. Délután a Szent István Bazilikából záró körmenet indult a Hősök terére, ahol zuhogó esőben került sor a záró szentmise megtartására.

Egy váci polgár megörökítette az ünnepi események fő helyszínét, a Hősök terét, a főoltárt, a még üres tribünöket, a gyülekező embereket.

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only