Szakmai beszámoló az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma pályázatához, 2015
2015. november 19.
Képzőművészeti gyűjtemény gyarapítása
Pályázati azonosító: 3909/00659
Nemzeti Kulturális Alap
VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK KOLLÉGIUMA
1085 Budapest, Gyulai Pál u. 13.
TRAGOR IGNÁC MÚZEUM, VÁC
Pályázati azonosító: 3909/00659
Elnyert összeg: 2 500 000 Ft
Megvásárolt képek:
Cseke Szilárd: Fényképész és modellek az erdőben. 2010, olaj, vászon, 130×100 cm
M.2015.1.1.
Károlyi Zsigmond: Cigarettára gyújtó férfi. 1983, olaj, vászon, 120×100 cm
M.2015.2.1.
Szakáll Ágnes: Bauer János szabómester és műhelye, 1981, tojástempera-olaj, vászon 100×150 cm
M.2015.3.1.
TRAGOR IGNÁC MÚZEUM, Vác
Pályázati felelős: Bárdosi József, művészettörténész
2600 Vác, Zrínyi utca 41/A
TISZTELT VIZUÁLIS KOLLÉGIUM!
A 3909/00659 pályázati azonosító számon nyert 2.500 000 Forintból megvásároltuk a múzeum kortárs gyűjteménye számára Cseke Szilárd, Károlyi Zsigmond és Szakáll Ágnes egy-egy műalkotását. A megvásárolt képeket a fenti számon beleltároztam és a múzeum Zrínyi utcai épületében kerültek elhelyezésre.
Cseke Szilárd: Fényképész és modellek az erdőben. 2010, olaj, vászon, 130×100 cm
Ha azzal kezdem, hogy miért fontos Cseke Szilárd képe a váci Mimézis gyűjtemény számára, akkor két okot nevezek meg. Egyrészt azt, hogy Cseke képe esztétikai értelemben, tehát festészeti megoldásában a Sensaria csoport felfogásához áll közel, másrészt a tartalom, a konceptuális kritikai attitűd tekintetében viszont az ún. technorealistákhoz tartozik. Gyűjteményünk számára épp a köztessége, a harmadik utassága teszi fontossá. Cseke festészetét mindig is jellemezte a realizmus és a festészet érzékiségének a megtartása, azonban a festői érzékenységgel megfogalmazott téma nála mindig együtt jár társadalomkritikai mondandó párosításával.
Harmadrészt még azt is hozzáteszem, hogy Cseke festészetét az teszi izgalmas, hogy nem a nagy politikára, hanem saját korosztályának aktuális problémáira reagál. Reakciói, képei attól izgalmasak, hogy nem a messziről jött ember igazságát, a média által sugallt kritikát erősíti fel, hanem korosztályának csapdáit és buktatóit ábrázolja, azokat a virtuális lehetőséget, amelyből soha nem lesz semmi. Az adott kép témája az ún. stylelist jelenség. A fiatal test szépsége, megvásárolhatósága és manipulálhatósága az a három alapvető jelenség, az a három alapvetően tévút, amelyre Cseke képei felhívják a figyelmet. Ha a gyűjteményünkben lévő kortársak alkotásai között akarom elhelyezni, mint ahogy a pályázatnak ez a célja, akkor Adorján Attila, Lőrincz Tamás, Kondor Attila és Szabó Ábel képei közé helyezem.
Károlyi Zsigmond: Cigarettára gyújtó férfi. 1983, olaj, vászon, 120×100 cm
Vannak olyan évek, sőt több éves periódusok, amikor emberek, különösen a művészek szokatlan aktivitással reagálnak az eseményekre. Ilyen izgalmas és peregő időszak volt az 1975-84. közötti évtized (plusz-mínusz 2-3 éve), amikor jobbnál jobb művek születtek a fiatal művészek műtermeiben. A korszak azonban kicsit vagy nagyon is József Attilai volt: fecsegett a felszín és hallgatott a mély. A mélyben, a műtermekben valóban izgalmas dolgok történtek, de a lenyomottság miatt ebből nem sok látszott. A kor unalmas, szürke és mozdulatlan volt, ahogy Hajnóczy Péter Parancs (1981) című kisregényének zseniális kezdőmondatával megfogalmazta „sötét volt, mint egy fasírtban”.
A fentebb említett periódus a kádár-rendszer volt, amely Károlyi képének a kontextusát adja. Mint mindenki akkoriban, Károlyi is úgy érzete, hogy magára maradt, azonban képe tanúsága szerint mégis talált olyan impulzusokat, amelyek a belső világát stimulálták: saját bevallása szerint Pilinszky és Tandori költészete volt számára ilyen menedék a főiskola évei alatt (1971-76) és későbbi években is. A két költő neve két világot képvisel: Pilinszky Jánosé a formáktól mentes lelki rezdülésekét, Tandori Dezsőé pedig az avantgárd költészet kísérletező játékosságát. Károlyi ezt a két mozzanatot fogalmazta meg rágyújtós fekete képein. A festő szóbeli közlését idézem: képem sötétben magányosan dohányozó, önmagát figyelő embert ábrázol, aki önmaga tükörképét, a tükörkép általi megduplázódást figyeli. Ez a közlés ismét visszalendít minket a tipikus avantgárd attitűdhöz: az avantgárd művész megfigyel, és észrevételez, mi mást is tehetett 1981-ben egy fiatal képzőművész.
Gyűjteményünk egyik legerősebb részét az 1980-as évek nem új szenzibilis festészete jelenti. Károlyi Zsigmond 1983-ban készült alkotása Barabás Márton, Balogh Gyula, Birkás Ákos, Fehér László, Fillenz István, Kocsis Imre, Marosvári György, Tolvaly Ernő és Zrinyifalvi Gábor alkotásai között lesz elhelyezve.
Szakáll Ágnes: Bauer János szabómester és műhelye, 1981, tojástempera-olaj, vászon 100×150 cm
Szakáll Ágnes kevéssé ismert festőművész a Gyulai művésztelep négy legjelentősebb alakjának egyike, első jelentősebb képei az 1970-es évek végén festette. És hogy mit jelentett 1981-ben egy vidéki szabó mester műhelyéről képet festeni, azt egy rövid idézettel érzékeltetem. A kép megfestésével egy ugyanazon esztendőben, 1981-ben jelent meg a Művészek, társadalom, művészet-politika c. könyvecske mindössze 22 forintos áron. A könyv szövegét olyan baloldali (mai kifejezéssel) csúcsfejek jegyzik, mint Ancsel Éva, Aradi Nóra, Fukász György, Hermann István, Maróthy László, Pozsgay Imre és Tóth Dezső. Írásaikat olvasva feltűnik, hogy a festőnő bizony mit sem tudott arról, hogy Budapesten megfogalmazták a munkásábrázolás helyes és hibás módozatait. Nézzük a figyelmeztetést és az ajánlatot! „Az egyik véglet talán úgy fejezhető ki – írja Hermann István –, hogy a munkást beleragasztották környezetébe, vagyis létrejött egy lényegileg naturális munkásábrázolás. A másik lehetőség, amely ezt a környezetet teljes mértékben negligálta, és a környezet helyett végeredményben idealizált hamis munkásképet próbál nyújtani … – majd azzal fejezi be, hogy – a munkásnak a szellemi profilja, a szellemisége az, ami érdekes a művészet számára, nem pedig a munkásnak a figurája, önmagában, külsődlegességeiben.” Talán írnom sem kell, hogy Szakáll Ágnes éppen épp azt a „hibát” követte el, hogy nem tudott a marxista esztétika aktuális „nagyágyújának” esztétikai ajánlásáról, és bizony beleragasztotta szegény szabómestert a környezetébe. A kép bizony épp attól értékes, hogy a Bauer János szabómester szellemi profilja külsődleges megjelenésével azonos, egyszerűbben mondva: önmagával azonos. És több mint harminc év távlatából egyértelműen látszik, hogy ez a kép értéke.
Bárdosi József
