Szakmai beszámoló az NKA Ismeretterjesztés és környezetkultúra Kollégium Kincses múzeum nyári tábor pályázatához
 2024. október 14.

Mese mese múzeum napközis tábor és Legyél te is régész napközis tábor megvalósítása a Tragor Ignác Múzeumban
Pályázati azonosító: 201108/03318
A pályázati támogatás összege:1.000.000 Ft

  1. Mese mese múzeum napközis tábor
  2. július 1. és 5. között került megszervezésre a Mese mese múzeum napközis tábor a Váci Tragor Ignác Múzeum „Elefántos” Kék Házában. A tábor célkitűzése, hogy az alsós gyermekek szórakoztató módon, meséken keresztül megismerkedhessenek a különböző történelmi korokkal, majd kreatív foglalkozások során kipróbálják magukat az adott korra jellemző alkotómunkában. A történelmi kitekintések hangulatát megalapozta, hogy a kurrens kiállítás ( A reneszánsz sárkány éve) terében lett lebonyolítva a tábor jelentős része. A játékok és a meghívott előadók segítségével tartott foglalkozások pedig a múzeum udvarában kerültek lebonyolításra.

 

1.1. Hétfő 2024.07.01.

A hétfői napon az őskorral ismerkedhettek meg a táborozók. A hétindító ismerkedő, összehangoló foglalkozások után vetített mesefilm alapján hangolódtak rá a nap témájára, melyhez kötődően feladatuk volt közösen felismerni az ősember életének körülményeit, tárgyi kultúráját. Ezután ellátogattunk a múzeum Zrínyi utca 41.a alatt található telephelyére, ahol Kóka István gyűjteménykezelő, ásatási technikus tartott előadást a gyermekeknek a régészeti leletekről és arról, hogy milyen utat jár be egy lelet az előkerüléstől a múzeum üvegszekrényéig. A táborozók nagy lelkesedéssel licitáltak a különböző cserép, vas és színesfém leletek mibenlétére illetve megismerhették, hogy milyen hosszadalmas és   milyen figyelmet igénylő feladatkör a restaurátorok munkája. Az épület könyvtárában Kis Bernadett múzeumpedagógus régész mesélt az őskori cserépedények funkcióiról, miután a gyerekek megnézhettek egy temetkezésre szolgáló edényt.

 

A Váci Juhász Gyula Általános Iskola menzáján elköltött ebéd, fagyizás és játszóterezés után a múzeum udvarában Tábori Katalin fazekas, Az Agyagos kezek foglalkozások tanfolyamvezetője várta a gyermekeket. Bemelegítésképp mindenki marokedényt készített, de a foglalkozás s egyben a nap végére már minden táborozó büszkélkedhetett egy vagy több totemállat kisméretű agyagszobrával is.

 

1.2. Kedd 2024.07.02.

Kedden a kelta és a római kultúra került terítékre. A táborozók megérkezése és a reggeli elfogyasztása után érkezett Untsch Gergely, a Váci Madách Imre Gimnázium történelem tanára, hogy előadást tartson a kelta nép eredetéről, miután három kapcsolódó mítoszt mesélt el a gyerekeknek. Eztán egy rajzos foglalkozás keretei között a gyerekek a nekik legjobban tetsző mítosznak megfelelő rajzokat készítettek. A foglalkozás pontosságának kedvéért Untsch Gergely a kelták motívumvilágát is mindenkinek bemutatta, amit így beilleszthettek az alkotásaikba. Az udvaron folytatódott a foglalkozás, ugyanis a tanár úr mindenki számára felpróbálható kelta öltözékekkel, pajzsokkal, puha élű dárdákkal és kardokkal is készült. Ezeket röviden bemutatva átvette a rivaldafényt a célba dobás –  a dárdavetés technikájának elsajátítása után ugyanis mindenki kedvére vehette célba a távolban felállított pajzsokat.

 

Az ebédről visszatérve Weixelbaum János, a Familia Gladiatoria Pannonica alapítója és famíliája fogadta a táborozókat, akinek tolmácsolásában a római gladiátori játékok történetéről és a gladiátorok életpályájáról tudhattak meg többet. A gladiátori fegyvernemek bemutatása után sor került a meghívott gladiátorok közötti mérkőzésekre, melyet a gyerekek biztos távolból, egy sátor árnyékából szemlélhettek, s szurkolhattak kedvenc harcosuknak. A mérkőzések végeztével a gladiátorok felügyeletével ki lehetett próbálni fegyvereiket a különféle pajzsokon. A tábor végeztéig Kis Bernadett bemutatta a táborozóknak a múzeum tulajdonában levő s a nap tematikájához kapcsolódó régészeti leleteket.

 

1.3. Szerda 2024.07.03.

A szerdai napon a középkoré volt a szerep. Délelőtt, a gyermekek energikusságához alkalmazkodva kocsihajtó versenyeket kerültek megrendezésre Németh Ádám múzeumpedagógus vezénylésével. A keddi nap tanulságait felidézve először római, majd középkori lóversenyek folytak. Utána, két csapatra választva a táborozókat, a középkori udvarhoz tartozó eszközöket kellett felismerniük minél hamarább – melyhez segédletet kaptak kézbe, amin feltüntetve látták a felismerendő eszközöket. Ezt követően helytörténeti séta következett, a táborozók az egykori váci várról hallhattak, miközben ellátogattunk oda, ahol egykoron állt. Majd a főtérre visszaérve a Szent Mihály templomának ásatásáról is sok érdekességet hallhattak.

 

Délutáni program gyanánt Németh Ádám és Székely Nóra fogadták a táborozókat, középkori udvari viseletben. Először is az udvari etikettet mutatták be a gyerekeknek, akik a foglalkozásnak köszönhetően már rangjuknak megfelelően is tudtak köszönni egymásnak. Ezután középkori körtánc lépéseit tanulhatták meg, minekutána történelmileg hiteles zenére mindenki, nagy körbe állva kamatoztathatta a frissen tanultakat.

 

A délután hátralevő részében padlótégla festése következett, melyhez inspirációul szolgált a múzeum kiállításában található eredeti darabok is.

 

1.4. Csütörtök 2024.07.04.

Csütörtökön a kirándulás következett. Visegrádra, a Királyi Palotába tettünk látogatást, ahol érkezésünk után Visegrádi Mátyás Király Múzeum két kollégája fogadott, akik körbevezettek minket a Palotában. A különféle fegyverzetekről és páncélokról hallhattunk előadást, minek utána lehetőség volt kézbe ragadni a kardokat, felpróbálni a lábvédőt. A teremből távozás előtt pedig mindenkinek meg kellett próbálnia kifeszíteni egy számszeríjat, mely ugyan sokaknak nehézséget okozott, de egyáltalában nem szegte kedvét a csapatnak.

 

A híres Herkules-kút megcsodálása után pedig egy berendezett Zsigmond-kori királyi szobába nyerhettünk betekintést, s vezetőink jóindulatából be is ülhettünk a kiállításba. A gyerekek ily módon további udvari öltözékeket próbálhattak fel, s még egy nyúlszőrből készült ruhadarabot is kézbe foghattak. A palota többi helyiségét is meglátogattuk, miközben az udvari mindennapokra vonatkozó információkat hallhattak a gyerekek. Túránk végeztével, búcsúzóul még egy dalt is előadtak nekünk a Palota munkatársai. Már nem maradt sok hátra a napból, mire visszaérkeztünk Vácra a kirándulásról, így a fennmaradó időben mesét nézhettek a táborozók.

 

1.5. Péntek 2024.07.05.

Pénteken a testmozgásé volt a szerep, a táborozók kezdetben a tematikus játékok szerint, majd szabadon, csapatokra bontva játszottak a múzeum udvarán. Aki elfáradt, még készíthetett virágprést is a közelgő, s a tábort lezáró kiállításra. Akik árnyékban kívántak maradni, kirakókkal foglalatoskodhattak, amiből csak hamar verseny alakult ki, hogy kinek sikerül hamarább összeállítania a kirakókat.

 

A szabad játék után következett a régészkedés. Kis Bernadett elmesélte a táborozóknak egy ásatás menetét és megmutatta a nekik, hogy milyen eszközökkel és hogyan dolgoznak a régészek. Ezután természetesen a táborozók maguk is kipróbálhatták a hallottakat, s az előkészített kertrészből rengeteg őskori cserépedénydarab, lópatkó és egyéb leletek kerültek elő, egy teljes csontvázról nem is szólva, melynek feltárásába rengeteg energiát fektetett a csapat.

 

A tábort lezáró kiállításra érkező szülőket s a táborozókat egyaránt reneszánsz zenei előadás fogadta a múzeum kiállítóterében, ahol a korabeli hangszerekkel és történetükkel ismerkedhetett meg a hallgatóság. Ezután már csak a tábort záró kiállítás maradt hátra, melyen a táborozók hét során készült alkotásait csodálhatták meg a szülők. A kiállítás részét képezte a hét programjaiból készült fotókból egy válogatás, így a gyerekek el tudtak dicsekedni szüleiknek, hogy mikben vettek részt, miket láttak – így jóízű beszélgetések közepett ért a végéhez a tábor.

  1. Legyél te is régész napközis tábor
  2. július 15. és 19. között került megszervezésre a Legyél te is régésznapközis tábor a Váci Tragor Ignác Múzeum „Elefántos” Kék Házában. A tábor célkitűzése volt, hogy a régészet iránt érdeklődő – főként felsős gyermekek – a foglalkozások és a kirándulások révén közelebb kerüljenek a régészethez, megismerjék, hogy mikből áll a régészek munkája. Emellett a leletek azonosítását, csoportosítását és azok kezelését is megismerhették a táborozók. A tábor nagy része a Múzeum kiállítóterében zajlott, melyben az aktuális kiállítás, A reneszánsz sárkány évetekinthető meg, ami sokrétű anyaga révén a „földhöz ragadt tudomány” szemléltetésének eszközeként és kreatív játékok tárgyaként egyaránt hozzájárultak a tábor foglalkozásainak színesebbé tételéhez. Ezek mellett a foglalkozások jelentős része a Kék Ház hátsó udvarában valósult meg. Emellett két tábori napon kirándultak a résztvevők, hogy a régészkedéshez kapcsolódó emblematikus helyek révén testközelbe kerülhessenek a táborozók a tábor tematikájával. Örömünkre szolgált, hogy a táborozók mind lelkesedtek a régészet iránt, többek történelmi érdeklődéssel vagy fémkeresős tapasztalattal érkeztek hozzánk.

2.1. Hétfő 2024.07.15.

A hétfői nap a múzeum Zrínyi utca 41.a alatt található épületében kezdődött, ahol is Kóka István gyűjteménykezelő és ásatási technikus fogadta a táborozókat, s előadása révén betekintést kaphattunk a restaurátorok munkájába, a leletek útjába az ásatástól egészen a raktározásig vagy a múzeum vitrinjéig.

Ezután átmentünk Orlik Edit fotós irodájába, ahol a táborozókat két beállítás várta, kis- és nagyméretű leleteknek a befotózására. Miután a fényképezés alapjairól és a megvilágítás fontosságairól, abban rejlő lehetőségekről hallhattak a gyerekek, az erre jelentkezők kézbe vehették Edit fényképezőgépét, s kedvükre készíthették a cserépedényekről vagy – egy másik asztalnál – érmékről, s egyéb kisméretű tárgyakról a dokumentációkat. Nem egy táborozó, készülvén erre a programra, behozta saját leleteit, amikről aztán hasonlóképp fotódokumentáció született.

A Váci Juhász Gyula Általános Iskolában elfogyasztott ebéd, fagyizás és játszóterezés után a táborozókat Tábori Katalin fazekas, Az Agyagos kezek foglalkozások tanfolyamvezetője várta. A foglalkozás által a gyerekek betekintést nyerhettek a régészek leleteinek „bölcsőjébe”, amennyiben a délelőtt során megtekintett cserép töredékek a fazekas foglalkozáson megtapasztaltakhoz hasonlóan jöhettek létre egykoron. Bemelegítésképp marokedények készültek, majd a fazekas korong segítségével szabályos edények, tálak is. Aki még a nap vége felé is érzett magában alkotó kedvet, azok például dobókockákon vagy gyík figurán dolgoztak.

2.2. Kedd 2024.07.16.

Kedden a csapat nagy kiránduláson vett részt. A kiránduláshoz terepjáróval csatlakozott Fekete László régész és Kóka István, akik a túra biztonságos lebonyolítása mellett a hőségre való tekintettel a csapat víz utánpótlásáról is gondoskodtak. A csapatot Németh Ádám, múzeumpedagógus vezette. Magyarkútra vonattal érkeztek a táborozók, s a tulajdonképpeni túra innét vette kezdetét, egészen a várig. Délig a csapat körül is nézett a várban, s az előre csomagolt ebéd elfogyasztása után, vonatra szállva folytatódott a túra, a csöpögő eső sem szegte a csapat kedvét, lelkesedését. Túránk második állomása Drégelypalánk volt, ahol a Szondi központba látogattunk el, s a gyerekek két filmet megtekintve Szondi Györgyről és Drégely váráról tudhattak meg többet. A régészeti kiállítás megtekintése után nem maradt más hátra, mint visszatérni a tábor „bázisára”, a Kék Házba. A csapat elfáradva ugyan, de lelkesen vágott bele a visszaútba.

2.3. Szerda 2024.07.17.

Szerdán, a tízórai elfogyasztása után Kis Bernadett, múzeumpedagógus, régész, váci helyismereti sétára invitálta a gyerekeket. Ennek kiindulópontja a főtéren található Szent Mihály altemplom feltárásáról szóló, földalatti kiállítótér volt, amelynek anyagát Bernadett részletesen bemutatta a táborozóknak, akik első kézből származó információkkal gazdagodtak, hiszen Bernadett egyike volt a templomot feltáró régészeknek. Ezt követően a váci vár egykori helyéhez látogattunk el, amely sorsáról is hallhattunk. A délelőtti programokat egy dunaparti játszóterezés koronázta.

Az ebéd után sátorral lefedve fogadta a táborozókat a mini régészkedésre előkészített terep. Itt Bernadett a terepmunka konkrétumairól mesélt a gyerekeknek, akik csak hamar kézhez is kapták a feltáráshoz szükséges eszközöket, így meg is kezdődhetett az ásatás. Az ásatás fénypontjaként előkerült egy csontváz, melyet a csapat el is nevezett – kis szavazás után – Endrének, a megtalálás napjából következően. A nagy meleg miatt bevonult a csapat kis szünetre, ahol Bernadett Sziszüphosz történetét olvasta fel a pihenőknek. A nap végéig még kis ideig kimentek a gyerekek az ásatáshoz, hogy milliméterpapírra vázlatot készítsenek Endre pontos elhelyezkedéséről, ami rajzokat idő szűkében félretettek péntekig, hogy akkor befejezhessék.

2.4. Csütörtök 2024.07.18.

Csütörtökön a társaság újfent kirándulásra készülődött reggel. A vonatra várva Németh Ádám bűvész mutatványokkal és azok történetével ragadta meg a gyerekek figyelmét, így az utazás sem telt eseménytelenül. A vonatút és a komp után meg is érkeztünk a Visegrádi Királyi Palotához, ahol a Múzeum munkatársai fogadtak minket, s csak ott, helyben értesültünk róla, hogy lehetőségünk nyílik a Palota melletti ferences templomnál folyó ásatás megtekintésére. Ehhez a régészek különös óvatosságot kértek a gyerekektől, akik ennek megfelelve, igen higgadtan néztek körül az ásatás területén, s a legfrissebben előkerült leleteket is megtekinthették, amihez a régészek hozzáfűzhették gondolataikat, illetve körvonalazták a táborozók számára, hogy milyen jelentőségűek lehetnek az előkerült tárgyak.

Ezután a Palotának számos termébe nyerhettek a gyerekek betekintést. Először is számos fegyverrel és páncélzattal ismerkedhettek meg, melyeket – az ismertetésük után – kézhez kaptak, illetve a páncélzatot is felpróbálhatták a vállalkozó szelleműek. Aztán a teremből csak úgy távozhattak, ha előtte megpróbálták felhúzni a számszeríjat. E kihívásnak mindenki nagy lelkesedéssel kísérelt eleget tenni. Eztán a híres Herkules-kutat tekintettük meg, majd – kis pihenés után – a Zsigmond-kori hálószobában helyet foglalhattunk a berendezett térben, ahol a palota béli mindennapokról, életkörülményekről és életvitelről tudhattunk meg többet. S itt is számos ruhadarabot lehetett felpróbálni, illetve helyet foglalni az ágyon. Idő szűkében azonban vissza kellett térjünk váci bázisunkra, s hamarosan a nap is a végéhez érkezett.

2.4. Péntek 2024.07.19.

A pénteki nap a váci múmiák megtekintésével kezdődött. Bernadett, mielőtt a múmiákhoz lenéztünk volna, felvázolta azok állapotát (szóba került az is, hogy milyen körülmények között és miért jöhetnek létre emberi beavatkozás nélkül múmiák), illetve – a Memento mori kiállítását felhasználva – bemutatta a gyerekek számára a múmiák életét, s hogy milyenek lehettek a mindennapok a 18. századi Vácon. Az élők birodalmának ismertetése után leereszkedtünk a „holtak birodalmába”, ahol az eredeti, díszes koporsók után a mindenki érdeklődésének középpontjában levő múmiákat láthatták meg a táborozók. Alig lehetett őket a következő programmal elszakítani a „holtak birodalmától”, oly ihletett állapotba kerültek, hogy a vendégkönyvben is számos rajzot s üzenetet hagytak.

Miután a Kék Ház udvarába visszatértünk, a gyerekek két foglalkozás közül választhattak: a csapat egyik fele – akik között ketten maguk is hoztak fémkeresőt – a múzeum udvarában a meghívott vendégünk felügyelete alatt neki is álltak a fémtárgyak megkeresésének. A csapat másik fele a szerdán feltárt Endre rajzát folytatták, illetve cserépedény leleteket tisztíthattak, melyet igen gondosan valósítottak meg.

Az ebédről visszatérve nem kellett sokat várni rá, hogy a tábort záró program is elkezdődjék. Vendégelőadóink a vonós és fúvós hangszerek evolúcióját mutatták be: számos reneszánsz és barokk hangszert láthattak és hallhattak a táborozók. Végül, a nap lezárásához közeledve, megérkeztek a szülők még épp időben, s még bele-belehallgathattak a hangszerekről szóló előadásba. A szülőkkel kialakult beszélgetések, s a gyerekek beszámolói tanúsították számunkra is, hogy egy érdeklődő, s sok szép emlékkel gazdagodó csapatot fogadhattunk a tábor keretei között.

 

  1. Összegzés:

A két tábor legfontosabb tanulsága, hogy a múzeum kapcsolati és érdekkörében bármilyen komplexitású pedagógiai program megvalósítható, és a múzeum gyűjteménye, s a benne rejlő munkatársi tőke igen nagy teljesítményre képes. A pályázat keretében nyújtott támogatás lehetővé tette, hogy maximálsan kihasználjuk ezeket az erőforrásokat. Reméljük, máskor s nyílik alkalmunk ilyen léptékű programok megvalósítására.

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only