Múzeumok őszi fesztiválja 2013
 2013. november 25.

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2013.

Szakmai beszámoló jelentés

Októberben a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódóan a váci Tragor Ignác Múzeumban a múzeumpedagógiáé volt a főszerep – és noha kezdettől fogva csatlakoztunk ehhez az országos rendezvénysorozathoz, még soha nem kínáltunk ilyen bőséges program-választékot, mint az idei évben.

Elsőként Tárgydoktor rendel! – „Egy műhely titkai” címmel hirdettük meg foglalkozásunkat, mellyel több célcsoportot is hívtunk és vártunk a Múzeum Központi Irodaépületében levő restaurátorműhelybe, ahol Hostyinszki Attila, fém szakrestaurátor kalauzolta a vendégeket. A rendhagyó műhelyfoglalkozás során volt restaurálási bemutató, gyors-szerviz hozott tárgyak számára és a vállalkozó kedvű résztvevők maguk is kipróbálhatták a restaurátor érdekes munkáját, illetve megismerkedhettek apróbb, régi tárgyak megszépítésével-javításával kapcsolatos különböző házi praktikákkal is.

A 45 perces foglalkozásokat 2013. október 2-3-án, 9.00-15.00 között hirdettük meg előre bejelentkezett iskolai osztályok számára, október 4-én, pénteken pedig elsősorban családokat, felnőtteket és nyugdíjasokat vártunk.

A program elsősorban az iskolások körében volt népszerű, általános- és középiskolai osztályok egyaránt ellátogattak a Múzeum restaurátorműhelyébe, míg az egyéni látogatók a tapasztaltak szerint még bátorításra szorulnak, ezért számukra a jövőben szeretnénk majd jobban népszerűsíteni a Múzeum restaurátorműhelyének létét és a benne rejlő múzeumpedagógiai lehetőségeket.

Következő programunk a Múzeumok délidőben – kultúrmorzsa, kultúr-korty, kulturális terefere tematikában „Kedvenc tárgyam-kedvenc történetem” címmel került meghirdetésre. Október 9-én, szerdán, 11.30-13.00 óra között nyugdíjasokat és szépkorúakat fogadtunk Központi Irodaépületünkben, ahol egy csésze tea mellett sok emlék és történet előkerült a múzeumi és a hozott tárgyak kapcsán. A jól sikerült délután egy kötetlen beszélgetéssel végződött, melynek remélhetőleg lesz folytatása és hamarosan újra vendégül láthatjuk kedves nyugdíjas résztvevőinket.

A lámpás én vagyok – tanárok éjszakája tematikában „Múzeum és ami mögötte van” címmel hívtuk és vártuk az óvodapedagógusokat és pedagógusokat. A program 2013. október 11-én, pénteken, 15.00-18.00 óráig került megrendezésre, szintén a Múzeum Központi Irodaépületben. A résztvevők megismerkedtek a Múzeum épületével és gyűjteményeivel, valamint a különböző korosztályok számára ajánlott múzeumpedagógiai programokkal. Különösen hasznosnak bizonyult a kerekasztal beszélgetés, ahol több pedagógus megosztotta múzeummal kapcsolatos kívánalmait, igényeit. Ezt követően igény szerint lehetőség volt különböző kiállításaink megtekintésére is. És bár nagyon jó hangulatban telt a délután, ismételten bebizonyosodott, hogy a pedagógusokat elég nehéz megmozgatni, ezen a területen tehát szükséges egyre több új, múzeumi ötletet mozgósítanunk.

Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! Kulturális tereink másként

  1. október 12-én, szombaton, 10.00 órától rendhagyó múzeumi sétán fogadtuk az érdeklődőket. A résztvevő családok, gyerekek, felnőttek, nyugdíjasok a „Szentek, szobrok, történetek” című séta során megismerkedtek a város történetével, barokk szobrok meséjének segítségével. A közel két órás séta kötetlen hangvételével nagyon népszerű volt, a jó hangulathoz pedig a szép őszi idő is hozzájárult.

Csak itt, csak most – pincétől a padlásig tematikában szintén iskolai osztályok számára hirdettük meg a „Rendhagyó helytörténet” múzeumpedagógiai foglalkozást. Előzetes bejelentkezés alapján két alkalommal, október 16-án és 17-én 9.00-15.00 óráig jöhettek a jelentkezők, akik szép számmal éltek is a lehetőséggel és vettek részt a 45 perces foglalkozáson, amelyen legendák és anekdoták, érdekes tárgyak, régi felvételek segítségével, játékos formában ismerkedtünk meg Vác történetével. Ez a program bizonyult a legnépszerűbbnek az idén, a foglalkozáson 157 fő vett részt.

Igazán rendhagyónak számított a 16+ múzeumi találkozások – Diákok buli előtt témában „Haláltánc – Memento Mori másképp” programunk, ahová elsősorban a váci Tragor Ignác Múzeumban már önkéntes szolgálatot teljesített és leendő önkéntes középiskolás fiatalokat vártuk, de szívesen láttunk mindenkit, akit érdekel a múzeumi önkéntesség.

Október 18-án, pénteken, 15.00-17.00 óráig a Memento Mori Kiállítóhelyen ismerkedtünk a kiállítással – másképp: előadások, koncert, jelmezes tárlatvezetés keretében. Számos érdeklődőt vonzott a „Múmiák a világban és Vácott” című előadás, valamint a fiatal és tehetséges váci Weixelbaum Laura rendhagyó koncertje, mely a Haláltánc/Totentanz címet viselte.

2013-ban a Múzeumok Őszi Fesztiválján a váci Tragor Ignác Múzeumban tehát mindösszesen 321 fő vett részt, a legkülönbözőbb korosztályból.

Összegzésül tehát elmondhatjuk, hogy számunkra különösen sikeresen zárult az idei év Múzeumok Őszi Fesztiválja – úgy érezzük, sikerült teljes mértékben megvalósítanunk a rendezvény mottóját – A Múzeum legyen mindenkié!

 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only