Lépj közelebb! – A hónap műtárgya – TIM130

Szakáll Ágnes: Bauer János szabómester és műhelye (olaj, tojástempera, vászon, 1981)

A gyulai művésztelep egyik kiemelkedő alkotója, a Munkácsy Mihály- díjas Szakáll Ágnes (1945- ) szociografikus érzékenységgel létrehozott realista alkotásain egy már letűnőben lévő paraszti-polgári világ mindennapjaival találkozhatunk. Szinte grafikusi pontossággal ábrázolt alakjai, használati tárgyai érezhetően közel jönnek hozzánk, együttérzésre, megértésre hívnak minket.

A most látható képen Bauer János szabómester műhelyébe nyerhetünk bepillantást a művészettörténetben oly gyakran alkalmazott nyitott ajtó kompozíciós motívumán keresztül. Míg jobboldalt a mívesen kidolgozott, kazettás zöld ajtó uralja a kép terét, addig balra a munkaeszközökkel zsúfolt műhely kendőzetlen látványa tárul elénk. A magas szintű technikai tudással megfestett részletek, a dokumentarista pontossággal visszaadott szerteszét heverő tárgyak, és a szemüvege fölött ránk tekintő mester alakja a megörökített pillanat intimitását és egyfajta időtlenséget sugároznak számunkra. Szemben a szocializmusban uralkodó heroikus, idealizált munkás ábrázolással, Szakáll Ágnes inkább a hitelességre és az esendő emberség bemutatására helyezte a hangsúlyt, arra hogy klasszikus festészeti megoldásokkal élve a létezés reális, mégis lírai szépségét közvetítse képein. A gyulai művésztelep fő eszmeiségét, miszerint a festmény nem más mint „ablak a valóságra”, ezáltal tökéletesen megvalósította. 

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only