A Tragor Ignác Múzeum 2013-tól Vác Város Önkormányzatának fenntartásában működő területi múzeum, melynek feladata a város és környéke szellemi és anyagi örökségének megőrzése. Múzeumunk régészeti, helytörténeti, néprajzi és művészettörténeti gyűjtőkörrel védi, gyűjti, őrzi, feldolgozza és bemutatja az emberi múlt tárgyi emlékeit, dokumentumait és szellemi örökségét. Kiállítóhelyeinket a város centrumában találják, több helyen és épületben - Zrínyi utcai irodaépületünkben kiállítás nincs. Leglátogatottabb kiállításunk a méltán nemzetközi hírű "Memento Mori", mely a váci domonkos kripta 18. századi leleteit mutatja be.
A helyi értékek megismerése, megóvása közös ügyünk. Kiállításaink mellett rendszeresen tartunk különböző foglalkozásokat is. Örömmel fogadjuk az iskolások, óvodások mellett a családok, fiatalok, felnőttek, fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak, nyugdíjasok, klubok, egyéb egyesületek, baráti körök, táborozók, osztálykiránduláson lévő csoportok érdeklődését is.
A múzeum 1990-ben vette fel Tragor Ignác nevét. Tragor a helytörténet jeles kutatójaként, a Váci Múzeum Egyesület elnökeként nagyon sokat tett a város és környéke múltjának megismeréséért, tárgyi emlékeinek és dokumentumainak megmentéséért. Igyekszünk ma is az ő szellemében dolgozni. Tragor több, mint 100 évvel ezelőtt vetette papírra az alábbi sorokat a múzeumról:
" ... dicső múltja után fényes jövőt érdemel..."
Látogassanak el minél többször hozzánk, virtuálisan és a valóságban is. Várjuk Önöket Vácon, a Kultúra Magyar Városában, a Tragor Ignác Múzeum kiállítóhelyein és programjain!
|
instagram.com |
• TRAGOR IGNÁC MÚZEUM • VÁC • |
Elérhetőség: Postacím: 2600 Vác, Zrínyi u.41.a Telefon: +36-27/200-868 Mobil: +36 30/555-7620 Web: http://muzeumvac.hu E-mail: info@muzeumvac.hu |