Vác ezer éves város, amely az évszázadok folyamán a Duna bal partja és az azt övező dombvidék között, egy keskeny sávban terjeszkedett. A dombokra felhúzódó városhatár jellemzően a gazdálkodás területe volt, a filoxera pusztításáig elsősorban szőlők borították. Komolyabb építmények csak a nagyobb kiterjedésű szőlők présházai voltak itt. A 19.században megépült egy-egy nyaraló villa, s a folyamatos jelenlétet igénylő telepek (pl.tehenészet, kertészet) mellett létesültek béresházak.

Az 1846-ban megnyitott első magyar vasútvonal egy újabb „övet” vont a város lakóterülete köré. A vasúti pálya létesítésekor még távol esett a lakóházaktól, de a 19. század végére benépesült a Duna és a vasút közötti terület. Egyértelművé vált, hogy a város csak a vasútvonalon túl, a Naszály-hegy irányába terjeszkedhet tovább. Bauer Mihály rajztanár – világlátott ember – ismerte föl ennek aktualitását, és a rendelkezésére álló öröklött vagyonnal ő indította el Deákvár életét. A városrész elnevezése egy ekkor már létező megnevezésből ered. A városból kivezető Bácskai dűlőút mentén voltegy agyagbánya, aminek a falába várat vájtak az oda kijáró deákok, ezt nevezte a városi nép Deákvárnak.

Bauer 1895-ben egy tejgazdaság működtetése céljával vásárolt birtokot Deákváron, családjával hamarosan ki is költözött oda. Rövid idő alatt felismerte a területben rejlő lehetőséget, és újabb földrészeket vásárolt, immár parcellázás céljával. Birtokosként terveket készíttetett és engedélyeztetett, majd meghirdette az első 40 házhelyet értékesítésre. Tanárok, tisztviselők, vasúti tisztek, rendőrök, fegyőrök az első építkezők.

A főváros közelsége, a vonat kínálta kényelmes, gyors megközelíthetőség révén megjelennek az onnan kitelepülő, vagy kétlaki életformát választó családok. A további parcellázások nyomán bővülő városrészben a két háború között felbukkannak a helyi vagy környékbeli elszegényedett famíliák, majd a kitelepített magyarok is. Az üzemek megtelepedése, az iparfejlesztés – majd különösen a cementgyár – az ipari munkások tömegeinek elhelyezését is igényelte, többségük Deákváron talált otthonra.

A 20. század közepén írta ezt a városrész plébánosa: „Szinte teljesen hiányzanak a földművesek, és az iparos, kereskedő családok.”A 20. század térképein, fényképein részletesen követhető a városrész sajátos fejlődése, újságcikkekből pontosítható a kiépülés menete, üteme. A növekedő lakosság igényei a kényelmi szolgáltatások – villany, vezetékes víz, úthálózat – fejlesztése mellett az oktatás, a művelődés, a vallásgyakorlás lehetőségeit is kikényszerítették.

Vácon az 1970-es évek városfejlesztése szinte az egész Alsóváros lakóteleppé alakításával számolt, ez a folyamat a ’80-as évek közepére – szerencsére – fékeződött, majd megállt. A gyarapodó lakosság igényei ekkor adtak újabb lendületet Deákvár terjeszkedésének, kialakult Újdeákvár, beépült a Gombási út és az Újhegyi út mente. Az M2 számú út megépülésével Vác is az emelkedő lakosságszámú agglomerációs települések sorába került, és a beköltözők többsége Deákvárra költözik. Vác város lakosságának nagyobb része ma már Deákváron él.

Zomborka Márta