2019. szeptember 22., vasárnap   Móric napja


Szent Mihály Altemplom Kiállítóhely (Vác, Március 15. tér közepe)
GPS: 47° 46' 41.6" N, 19° 7' 40.8" E

Régészeti kiállítás a Főtér/Március 15. tér közepén, a hajdani Szent Mihály templom altemplomában. A Március 15. tér felújítását alapos régészeti ásatás előzte meg, melynek során a hajdani német város az évszázadok alatt sokszor átépített templomának romjai és értékes leletek, pl. faragott sírkövek kerültek elő.

Vác mai főtere helyén már a magyar honfoglalás idején is település állt. A mai Főtér helyén az itt élők egy feltehetően szerény egyházat építettek a 11. vagy 12. században. Ennek az épületnek egyetlen részlete sem került elő, csak a hozzá tartozó temető néhány feltárt sírja bizonyítja létezését. A Vácot 1241-ben feldúló mongolok elvonulása után a 13. második felében németek költöztek Vác ezen városrészébe. A beköltözők a régi egyház helyén létesítették a Szent Mihály-templomot és temetőjét, melyek 1319-ben szerepelnek elsőként okleveles forrásban. E korai, feltehetően későromán stílusú épület alapfalaiból olyan kevés került elő, hogy pontos alaprajzát nem tudjuk megrajzolni. A XIV. század végén vagy a XV. században a gótika idején teljesen átépítették, megnagyobbították. A XVI. század közepéig még több kisebb átépítés történt, melyekre a napvilágra került töredékes faragott kövek utalnak. A törökök 1544-ben foglalták el első ízben Vácot, és csak 1685-ben sikerült végleg elűzni őket. Egy 1570 tájáról származó török házösszeírásból tudjuk, hogy az akkori főtéren a Szent Mihály-templom körüli temető romladozó kőfala mellett, annak külső oldalán több török bolt állt, tőlük néhány lépésnyire pedig a piac többi boltja helyezkedett el. A templomot a mohamedánok meghagyták a keresztények kezén, akik pl. 1669 táján még egy új toronnyal is bővíthették azt. Az oszmán hódítók kiűzése után a templomot a váci katolikusok elvették az azt régóta használó protestánsoktól  és a harcokban elpusztult székesegyház helyett püspöki székhelyként használták. Az 1755 utáni években elbontották a középkori késő gótikus szentélyt és a gótikus hajó keleti részét, majd ezek helyén vastag, robosztus alapokkal a középkorinál jóval szélesebb és hosszabb bazilika építését kezdték meg. A feltárás során a keleti oldalon ezek a – nagyrészt tégla – barokk alapfalak és egy altemplom részei kerültek elő. A hajó nyugati részén a barokk idején csak apró átalakításokat végeztek. A tervezett bazilika teljes felépítésére nem került sor, mivel az új püspök 1760 táján leállítatta az építkezést, a templom új és régi falait, valamint a temetőkerítést egyaránt lebontatta, és a maradványokat betemettette. A leleteket bemutató kiállítás a Március 15 tér közepén, a templom altemplomában kialakításra került kiállítóhelyen tekinthető meg.

A kiállítás márciustól október végéig látogatható. A téli időszakban zárva, csak előzetes bejelentéssel tekinthető meg.


Mellékelt képek:
Térkép Eseménytár Galéria Partnerek Hírlevél
<< 2019 Szeptember >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
26272829303101
02030405060708
091011121314 Ars Sacra 2019
2019.09.14.10:00 - 2019.09.14.
15
161718192021 Kulturális Örökség Napjai
2019.09.21.10:00 - 2019.09.21.
22
23242526272829
30010203040506

@tragormuzeum

vac.hu

20 éves nka


A Tragor Ignác Múzeum honlapja • Grafikai tervezés: Arcus Stúdió • Webfejlesztés: DunaWeb Kft.
A weblap Várady Róbert: Cyber térben (2008) című festménye felhasználásával készült.