2024. október 11., péntek   Brigitta napja


Vertel Andrea: Tündérkert
Állandó kiállítás
Vertel Andrea gödi keramikusművész 2013-ban ajándékozta Vácnak a Pannónia Ház udvarában kialakított Tündérkertet, melyet megtöltött kedves bohókás figuráival és egy, az épület falán felkúszó Életfával.
Az alkotó által megálmodott Tündérkertben a horgász kis tónál pecázik, egy heverő béka társaságában, a pávák, bokrok és kerámia fák közül kukucskálnak ki, a napozó hölgy pedig kismadarakkal ül egy kőpadon.
A kertrészlet mögötti házfalon látható öt méter magas Életfa sok bimbójával, nagy, szétterülő, tűzpiros virágaival, fészkelő és repülő madaraival, élettel teli, sugárzó központja a térnek.
Vertel Andrea 1953-ban született Budapesten. Az agyaggal, mint kifejezőeszközzel a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában ismerkedett meg Sándor István és Lőrinc Győző tanítványaként. Rajzolni Mizser Páltól és Bálványos Hubától tanult.
1979 óta rendez önálló kiállításokat, és vesz részt csoportos tárlatokon.

 


Elsősorban figurális kerámiákat készít. Az ember érdekli, kapcsolatai, viszonya önmagához, a másik emberhez, a világhoz. Tanulmányai során a tanulmány rajzolás mellett szociofotózással is foglalkozott, ami nagyon fontos volt számára egy-egy konkrét helyzetben való elmélyülésben, a megismerésben.
Félporcelánt, porcelánt, magastűzű samottos agyagot használ. 1100 -1300 Celsius fokon égeti ki tárgyait, ezáltal annyira tömörödik az agyag, hogy elveszíti vízáteresztő képességét, így kerti díszei fagyállóvá válnak.

A 18. századi épület hangulatos udvarának sarkában elhelyezkedő összeállítás a Pannónia Ház nyitva tartási idejében ingyenesen látogatható.


A Tragor Ignác Múzeum honlapja • Grafikai tervezés: Arcus Stúdió • Webfejlesztés: DunaWeb Kft.
A weblap Várady Róbert: Cyber térben (2008) című festménye felhasználásával készült.