Az alsó-szászországi Yburgi évkönyvben egy 1074-ben írott bejegyzésben szintén olvasható a város neve, Henrik király sógorát, a magyar trónról elűzött Salamont segítve egészen Vácig (Watzenburg) jutott el.

Az évforduló lehetőséget nyújt az emlékezésre. A Tragor Ignác Múzeum facebook oldalán hétről-hétre kis színes történekkel idézzük fel a múltat, a várost és az itt élő elődeinket.

Mielőtt felidéznénk a város múltját, nézzünk szét a jelenben! Hasonlítsuk össze a mai Vácot azzal az elképzelt metropolisszal, amilyennek 1925-ben festette le a Váci Hírlap cikkírója a 100 évvel későbbi, azaz a mai Vácot. Vajon mi valósulhat meg belőle az év végéig?

Milyen lesz Vác száz év múlva?

Budapesten, a tőzsde szabadság terén a jegyautomatába bedobtam egy sillinget (a régi fityingnek 1/13 része), a kezembe esett jeggyel felszálltam a 2:10-es rótorrendszerű gyorsított repülőgép 1. osztályára. A livrés inas lesegítette a négy évszakon keresztül is viselhető felöltőmet, kedélyesen rágyújtottam egy 5 HP.-és vatták közt dédelgetett Kállay-Upmann szivarra — s a kapitány máris bekapcsolta a szelet. Halkan, finoman elindultunk, haladtunk Vác felé!

Útitársnőm — szemben velem — a „Századunk politikai egzisztenciái és a női lelkek“ című műbe mélyedt (később megtudtam, hogy Mansz-párti képviselőnő Kosdon), míg szomszédom, egy neves váci tőzsdés, rádión értesítette egyik kosdi komittensét hogy a kosdi légvonat koncern ellen terjesztett bukási hírek egyenesen — légből kapottak!

Íme! Már feltünedeznek Vác körvonalai. (A történelemben és földrajzban még hosszúkás alakot is lehetett régebben olvasni, de azóta sokat gömbölyödött) Összehajtogattam a Légi Futár déli kiadását s percek múlva kiszállottam a repülő állomáson, nem messze a Marx-gyártelepektől. De mindjárt rosszalló fejcsóválással kellett könnyelmű elődeinkre gondolnom, kik öt-hat évvel a világháború után tervszerűtlenül túlhajtott építési akciójukkal minden talpalatnyi helyet annyira beleépítenek, hogy a repülő és léghajóállomások, valamint csekélységemnek a légkörből elektromos áramot fejlesztő gyára is csak itt a város szélén kaptak helyet.

No, de ezen én már segíteni nem tudok, de vigasztal azon körülmény, hogy egy-két évtized múlva úgy is a város közepe itt lesz!

Beszálltam a földalatti vasút egyik dohányzó kocsijába s három perc múlva a Konstantin-téren örültem a szép tavaszi napsütésnek!

Szorgalmas munkások éppen a hősök szobrának alapját növelték megint egy hatalmas alapkővel! A kis botanikus kert innenső oldalán egy igen ravasz mérlegbódé állt, hol félsilingért méregetik városatyáinkat, hogy mennyit híztak a városfejlesztés terén ilyen hallatlanul nagy eredmények keresztülvitele feletti örömtől!

Az új, nyolc emeletes városháza előtt azonban oly szédületes autóforgalom volt, — amint hallom: a pénzügyi bizottság ülésén most tárgyalják a naszályi nyaralókhoz építendő sikló vasút ügyét — hogy inkább a korzó felé igyekeztem, de a korzón nagyon sokan sétáltak s így nem volt más választásom, mint a szép vashídon át a Pokolba, hol Véese küzdi az utolsó bajnoki meccset az Emtékával. Szerencsém, hogy még nem kezdődtek meg a pokoli pályán a lóversenyek, különben az ilyen magamfajta idealisták sem andaloghatnának gyalogosan oda-vissza.

Ilyenkor csak ilyesmivel lehet a délutánt agyonütni, a Buki szezonja áprilisban kezdődik, a Pokolban csak márciustól fikszírozzák versenyeken szép asszonyok az embert. Este még csak-csak eltelik az idő.  Ha sok pénzem van, valamelyik előkelőbb színházba járok — mellesleg jegyzem meg, hogy a Kúria helyén épült Grand Capitol a legkülönb! —, ha kevesebb a pénzem, akkor motorossal átlépek a Gombkötő-szigetre valamelyik játékkaszinóban szerencsét próbálni, ha pedig nagyon rossz „kedvem“ van, akkor elmegyek a Szentháromság térre a Váci Hírlap sajtópalotája elé s gyönyörködöm a reflektorok millió fényében, vagy hallgatom a hatodik emelet erkélyén tátongó rádiótölcsérből, hogy a kongó négerek milyen szerenáddal lepték meg királyukat nevenapján!

Amikor a pokolszigeti stadionba érkeztem —- ahol nem sokkal voltak kevesebben 30000-nél — a váciak gólnak üvöltöttek, amit ifj. Stáhl Frici rúgott s én is gratulálni siettem, de a nagy tülekedésben valamelyik sportfenevad a labda s a kapu helyett belém rúgott egy olyan gólt, hogy rögtön felébredjem! (Hogy a gól nagy lehetett, azt onnan is gondolom, hogy a gyertyatartót, egy pohár vizet stb. irgalmatlanul lesöpörtem az éjjeli szekrényről) Isten vele, szerkesztő úr!