A kétkerekű kocsi Vácon is nagyon gyakori volt, jól használhatósága miatt. A szokásos áruszállításon kívül még több, a városban kiemelten fontos területen használták a talyigákat: a mosáshoz szükséges Dunavíz-hordására, és szőlő, valamint bor szállítására. Voltak szőlősgazdák, akik saját maguknak szállítottak, de a város már a 18. században maga is vásárolt talyigákat, ezeket bérbe adta. Létrejött a távolsági szállítást végző szekeresek mellett egy kisebb távú fuvarozásból élő csoport, a váci talyigásoké. Közülük sokan Kisvácon laktak.

Vácon a 18. században már annyi talyiga közlekedett a város útjain – sőt, gyakori volt a „gyorshajtás”-sal kapcsolatos panasz -, hogy 1765-ben a tanács megalkotta az első közlekedésrendészeti szabályt, melynek értelmében vasár-, és ünnepnapokon délig tilos volt fuvarozni.

A város mindennapi életéhez nélkülözhetetlen, de nem túl jó hírnévnek örvendő talyigások legfőbb városi szövetségesei a kofák voltak, a környező falvakban felvásárolt terményeket talyigán szállították a váci piacra.

A váci talyigások szamárral húzatták járművüket, az állattal köztudottan brutálisan bántak: túlterhelték, a szamarat szidták, verték („Úgy megverlek, mint a kisváci talyigás a szamarát!”). Emellett az italt sem vetették meg. A részegség és a gyorshajtás gyakran járt együtt… („Szebb a halál, ha kisváci talyigás gázol halálra!”) Aztán az 1860-as évektől a szamarat kiszorította a ló, ebből az időből származik az alábbi, Tragor Ignác által lejegyzett anakdota:

„A kisváci talyigásnak egyszerre csak megcsökönyösödik a lova. Felágaskodik, és nem akar indítani. A talyiga recsegve farol. A haragos gazda erre üti-veri a szegény lovat, de sehogysem boldogul. Erre aztán elkezd káromkodni, de ezzel sem megy előre. Majd eszébe jut, hogy a vöröskereszt-soriak ilyenkor a szentekhez szoktak fohászkodni. Megkisérli kálvinista létire ezt is és fölkiált:

- Szent Antal segíts!

Ekkor a ló valahogy egy kicsit balra fordít.

- Szent Orbán segíts! – folytatja bizalommal.

Erre a ló – hogy, hogy nem – jobbra fordítja a talyigát.

- Minden szentek segítsetek! – kiált és nagyot csap a lova hátára.

Erre hogy, hogy nem? akkorát ránt a ló, hogy ő hátrafordultában kibukik a talyigából. Tagjait tapogatva sóhajtja: - No, no, hát ne mind egyszerre!”