A povalyacs-lét lényege, hogy viselője a komoly munkát elkerüli, “povalyacskogyik”, azaz ideje legnagyobb részében a váci főtéri Tragor/illetve Ottó-sarkot támasztja, szivarvéget, vagy bagót szív, köpköd, keményen iszik (kvázi alkoholista), sokat és durván káromkodik, de ha a szükség rákényszeríti, alkalmi munkákat elvégez.

E ritka alkalmakkor segít a kofáknak rakodni a piacon, hazaszállítani a megvásárolt árut, kivinni a poggyászt a vasútra, vagy a hajóállomásra, sőt titkos szerelmes leveleket is kézbesít. A munkát azonban sosem viszi túlzásba, a környéken járta is a szólás: “Lusta, mint a váci povalyacs.”

A povalyacs figurája bekerült a korabeli helyi sajtóba is: Povalyacs András, a híres ácsorgó a piac sarkán önálló rovatot kapott a Vácz és Vidéke című lapban. “Csodálkoznak, hogy Vácra nem jön nyaraló. Ajszen ne is jöjjön… Még hogy valaki minket régi jó szokásainktól eltántorítson! Igy magunk között megvagyunk valahogy…”

A váci hölgyek általában kerülték a Tragor-sarkot (nagy ívben nem tudták, hiszen rövidáru üzlet működött a házban), nem véletlen, hogy egyszer, amikor egy hölgy után a főtér másik részén utána-füttyögetett  egy kétes kinézetű alak, a hölgy így tette helyre: “Az úr bizonyára nem idevalósi, a Tragor sarok nem itt van!”

Valakit, aki nem tartozott a díszes társaságba, “lepovalyacsozni”, súlyos, becsületbe vágó sértésnek számított, Vácon ugyanakkor, mintha a povalyacs-létet elismerték volna valamiféle helyi foglalkozásnak. Tragor Ignác: Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek című kötetében így mutatja be Szlamcsek Istvánt:

“Szlamcsek István povalyacs 1914. július 21-én a cs. és kir. 32. gyalogezred munkásosztagában került mint hadimunkás Przemyslben. 1914 októberében a vár feladásakor hadifogságba került és eltűnt.”

1930-ban Ottó Józseffel, a saroképület akkori tulajdonosával Váczy-Hübschl Kálmán építész azt a kellemetlen hírt közölte, hogy a ház sarka süllyed. Rögtön hívtak napszámost, kőművest, két méterre leásnak. Nézi a munkát a sarok egyik régi lakosa és mondja:

“Honne sülyedt vóna el szégyenében, mikor a váci povalyacsok száz évig káromkodtak büntetés nélkül a sarkán?”