2021. április 11., vasárnap   Leó és Szaniszló napja


Múzeumtörténeti kalandozásunkon az alapítás időszakának történeti-társadalmi hátterét is körüljárjuk... Milyen volt Vác a 19. század végén? Milyen volt a város kulturális élete? Milyen más lehetőségeket kínált a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésére? Ezúttal a korabeli színházi életből villantunk fel pár mozzanatot...

A 19. század a hazai színjátszás hőskora. A korabeli vándor színtársulatok küzdelmes útjuk során városi fogadókban és falusi csűrökben egyaránt felléptek, szórakoztatva a nagyérdemű közönséget. Vándorszínészek váci előadásáról már 1815-ből maradtak feljegyzések, ekkor Farkas igazgató társulata az Attila a hunok királya című darabot adta elő az Arany Szarvasban. Az Arany Szarvas fogadó – a Pannónia ház – a 19. század során mindvégig Thália váci otthona maradt. Az emeleti nagyteremben gyertyákkal világították meg a kezdetleges színpadot, a drágább jegyeket vásárlók széken ültek, az olcsóbb jegyek tulajdonosai padon.  A legolcsóbbak az állójegyek voltak. A század második felében már volt állandó színházi előfüggöny, ezen egy lenge öltözetű, fáklyát tartó hölgy (valószínűleg maga Thália) ábrázolása szerepelt, fölötte a Kazinczytól származó idézettel: „Nyelvében él a nemzet”.

Az Arany Szarvasban számtalan színtársulat és színész fordult meg, nevesek (Megyeri, Kántorné, Egressy Gábor, Füredi Mihály, ifjú Lendvay Márton, Prielle Kornélia, Blaha Lujza, Jászai Mari, Kűry Klára) és kevésbé ismertek egyaránt. Voltak nagy sikerek és bukások – mert a váci közönség kegyeit sosem volt könnyű elnyerni.

Ezen kívül a váci polgárok maguk is szerettek színielőadásokat rendezni. A kezdetben alkalmi műkedvelő előadások közül több is jótékonysági célokat szolgált. Az 1860-as években, a társas élet fellendülése idején megnőtt az igény egy állandó műkedvelő színtársulat létrehozására, mely 1866 januárjában alakult meg, Váci Műkedvelői Társulat néven. Az egyesületi formában működő társulat elnöke Tanács Márton városi tanácsos lett, akit országszerte ismerhettek íróként, elbeszéléseit rendszeresen közölték az országos lapok. A társulat lelke Várföldi/Fortuner Elek dalszerző és postamester, egyben a Nemzeti Színház munkatársa volt.  A műkedvelő társulat első előadásán Kisfaludy Károly Pártütők című vígjátékát mutatták be. A tervek komoly vállalásról szóltak, minden héten 2-3 új darabot kívántak bemutatni. A város ifjúsága kezdetben nagy lelkesedéssel vetette magát a színjátszásba, a bevételből pedig a játszás körülményein is javítottak (új színpad, kelléktár létrehozása). A lelkesedés azonban alább hagyott, a Szarvas bérlőjével is gyakoriak voltak a viták, így a társulat megszűnt, a színpad és a kellékek pedig a Nőegylethez kerültek. 1870-ben felmerült, hogy a padláson hányódó színikellékeket a Nőegylet értékesítse, de végül a Nőegylet és a Dalkör összefogásában mégis inkább a színjátszás felélesztése mellett döntöttek. A nyitóelőadást 1870 karácsonyán tartották, és olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az Arany Szarvas nagytermébe nem fért be minden fizető néző. A jegyeladásokból befolyt összeget a színpad átalakításra fordították, a terveket Krenedits Ferenc rajztanár készítette. 1873-ban újból szükségessé vált némi átalakítás, de ennek költségeit már sem a Nőegylet, sem a Dalkör nem akarta vállalni. A színházat immár külön intézménynek tekintették (noha nem volt az), és úgy gondolták, a közönség feladata annak eltartása. A különböző nehézségek miatt a következő tíz évben a városi műkedvelők összesen csak 22 előadást tartottak – de természetesen Vácon továbbra is felléptek vándortársulatok és vendégművészek az Arany Szarvasban, vagy a Curiában.

1880-ban új színházi bizottságot hoztak létre, továbbra is a két korábbi egylet vezetőségéből, Krenedits Ferenc elnökletével. Terveik között pedig immár egy állandó színház létrehozása is szerepelt. A Színi Bizottság aztán 1882-ben a Kaszinó vezetőségével is összefogott, majd közösen részvénykibocsátásba kezdtek, a tervezett színházépület megépítésére. 23.000 forintnyi összeget jegyeztek elő, volt olyan magánszemély (a Nőegyleti elnök, Benkár Dénesné városi tanácsos virilis férje), aki egymaga 5000 forinttal támogatta a színházépítés ügyét. A színházépítés azonban nem haladt előre, annak ellenére, hogy a Színi Bizottság (mely a későbbiekben Színpártoló Bizottság néven működött) tagjai között tudhatta a város több tekintélyes alakját, Dr. Freysinger Lajost, Dr. Csányi Jánost, Meiszner Edét és Findura Imrét is. Előbb a helyszínről folyt hosszasan a vita. Felmerült egy, a nagy sörház kertjébe tervezett épület, ”terasszal oda a Dunára — a város felé árkádos fronttal tervezték, előtte szökőkutas parkkal”, majd hogy a „kiállítási zenepavillon vétessék meg részvények útján az állandó színház számára és állíttassák fel a „Korona“ előtti vásártéren egy erre a város által adandó és azután befásitandó telken.”

A város azonban nem tudott megegyezni a püspökséggel a célra végül kinézett vásártéri telek megvásárlásáról. A nehézségek felőrölték a bizottságot, a színházépítés ügye lekerült a napirendről. Az 1894-ben, Gajáry Géza polgármester vezetésével létrejött Váci Műpártolók Köre a kultúra szélesebb spektrumán mozgó egyesület volt, nemcsak a műkedvelő színjátszást támogatták, de zenei, irodalmi, tudományos és sportprogramokat is szerveztek – de a műkedvelők is feloszlottak néhány év működés után, anélkül, hogy bármi maradandót létrehoztak volna. 1907-ben tehát újra arról cikkezett a Váci Hírlap, hogy Színügyi bizottság létrehozására lenne szükség. A váci polgároknak pedig maradtak a vándortársulatok, majd az újdonság, a mozgókép. Aki pedig megtehette, beutazott Pestre, hogy ott adózzon Tháliának.

Ahogy Tragor Ignác írta 1934-ben: „ A színészet nem tudott állandó gyökeret verni ez ősi város falai között. Volt idő, amikor tárt karokkal fogadták Thalia vándor papjait, volt, amikor üres kézzel távoztak városunkból... Vácot a fővároshoz való közelségénél fogva különleges elbírálásban kell részesítenünk. Van színházi vonatunk az esti előadásokra, a fővárosi színházak délutáni előadásai pedig egyenesen a vidéki közönségre számítanak. A váci színházjáró közönség ízlése elfinomult (sic!), művészi igényei nagyobbak és a ripacs előadások nem elégítik ki művészi érzékét. De szívesen fogadja mindig a másodrangú erőket, ha jól játszanak. Láttuk,… hogy amikor jó volt a társulat, a közönség szívesen járt színházba, de amikor gyenge társaság kísérletezett, megvonta tőle támogatását.”

 


Mellékelt képek:
Térkép Eseménytár Galéria Partnerek Hírlevél
<< 2021 Április >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
29303101020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26272829300102

instagram.com

vac.hu

20 éves nka


A Tragor Ignác Múzeum honlapja • Grafikai tervezés: Arcus Stúdió • Webfejlesztés: DunaWeb Kft.
A weblap Várady Róbert: Cyber térben (2008) című festménye felhasználásával készült.