2024. március 29., péntek   Auguszta napja


Képes várostörténet
Állandó kiállítás
A Múzeum új állandó várostörténeti kiállítása a kiállítótér méretei miatt nem vállalkozhatott arra, hogy Vác és környéke gazdag történelmét, az elmúlt évszázadokban itt élő emberek mindennapi életét teljes mélységében mutassa be. Képes várostörténetünk a honfoglalástól a 19. század végéig foglalja össze a főbb történéseket, történeti hátteret adva a kiállításnak!

Vác története a honfoglalástól a 20. század elejéig

A kezdetektől 1301-ig

A honfoglalás után a keletről érkező magyarok és a hozzájuk csatlakozott népcsoportok valószínűleg törzsenként telepedtek le a Kárpát-medencében. Eleink a 900. év táján birtokba vett új országuk középső, alföldi és dombvidéki részeit kedvelték, itt telepedtek le legnagyobb számban. Régészeti nyomaikat Vác területének több pontjáról ismerjük. A korabeli településeket kutatva egyszerű, puritán lakóhelyek maradványai és olcsó, durván formált agyagedények töredékei kerülnek elő a leggyakrabban. A vezetők temetőiből általában gazdagabb leletanyag – egyszerűbb ezüst, ritkán arany ékszerek – kerülnek elő.

A hét vezér új hont foglaló népe a 11. század végén nem lakatlan területre érkezett.

Avar övveret

A csörögi kard

A 6. század közepétől itt élt, korábban szintén a keleti pusztákról érkezett avarok utódai közé már több nemzedék óta nagy számban telepedtek az északról érkezett szlávok.

Városunk neve a szláv Václáv (Vencel) név rövidült, becézett Vác alakját őrizte meg. A névadó valamikor a XI. század közepe előtti évtizedekben élhetett, környezete többnyire magyarul beszélhetett, de bizonyosan használt egyéb szláv neveket is.

Géza fejedelem uralma idejétől kezdve Esztergom, (Székes)Fehérvár és Buda környéke volt az ország központja, szíve. A hagyomány szerint a Szent Istvánhoz kötött tíz első püspökség közé tartozik a váci is. Bizonyos, hogy viszonylag kései keletkezésű ez az egyházmegye, a mai kutatás vagy Szent István uralkodásának utolsó éveire, vagy valamely utóda idejére, de mindenképpen az 1075. év elé teszi alapítását. Az események után számos emberöltővel, a 14. század közepén keletkezett Képes Krónika szerzője – nyilván az általa ismert korábbi munkák alapján – biztos volt benne, és olvasóit is arról próbálta meggyőzni, hogy a püspökséget I. Géza király alapította 1074 után. A város helyén véleménye szerint nagy erdőség volt akkoriban, ahol senki sem lakott, csak egy Vác nevű szent életű remete, akiről később Géza herceg az általa alapított várost elnevezte.

Géza és Vác remete találkozása

A város már a 11. század elején jelentős település lehetett, hiszen első uralkodóink egyházi központot helyeztek el itt. A remete legendáját cáfolja az is, hogy a távoli Yburg kolostorának évkönyvében az 1074-es évnél szerepel helységünk. A bizonyára jelentős települést az évkönyv a német uralkodó hadjárata kapcsán említi – Vácig, azaz a Wazenburg-ig pusztította ekkor Henrik király Magyarországot.

A Képes Krónikában az Úr 1077. évében történt események közt olvashatjuk, hogy háromévi uralkodás után hunyt el Géza, akit „Vácott temettek el a Szent Szűz egyházban, melyet ő épített.”

A váci püspökök a 12-13. századi iratokban egyre gyakrabban szerepeltek a többi egyháznaggyal együtt, mint az ország belpolitikájában részt vevő személyek. A várost a 12. századi arab geográfus is megemlíti a jelentősebb magyar települések közt. A fejlődő Vác számára a tatárjárás hatalmas pusztítást hozott.

Árpádkori kőfaragvány

Rogerius mester kortárs leírása szerint az 1241. március 17-i vasárnapon a tatárok vadul rátámadtak a városra és el is foglalták. A székesegyház körüli megerősített területet és az itt álló kőépületeket védők nem tudtak ellenállni nekik, még ezen a napon elesett vagy fogságba került minden keresztény. A támadók az egyház kincsestárát kirabolták, majd a Vácra gyűlt egyszerű nép nagy tömegét, a kanonokokat és a nemesek családjait megégették – valószínűleg egy vagy több épületbe, talán a székesegyházba zárva őket. A soha nem látott kegyetlenség nyomán a környék életben maradt népe itt is az erdők menekülhetett.

Árpádkori kőfaragvány

Az egyévnyi tatár uralom 1242 tavaszán ért véget. A váratlanul – foglyok ezreivel és mérhetetlen zsákmánnyal – elvonuló mongolok nyomán IV. Béla és előkelői elkezdték az ország helyreállításának reménytelennek tűnő feladatát. Az ország számos településére német telepesek érkeztek. Hazájukból valószínűleg a túlnépesedés, a termőföldek szűkössége hajtotta el többségüket. Egy kisebb hányaduk teli erszénnyel érkezett, és sokszor megtartva otthoni, németföldi kapcsolatait, tekintélyes hasznot hozó üzletelésbe, távolsági kereskedésbe kezdett.

A Vácra érkezett vendégek hozták létre az egyik elpusztult magyar városrész helyén a német várost a mai Március 15. tér környékén.

Vác a középkorban

Az elnyújtott háromszög alaprajzú főtér közepén, a korábbi templom helyén építették fel a tatárok által elpusztított egyház pótlására a kőből készült új templomot, amelyet Szent Mihály arkangyal tiszteletére szenteltek fel. A korábbi szokást folytatva – és az egyházi előírásokat betartva – a temető az egyház körül helyezkedett el. E templomot először 1319-ben említik a szintén a német városban épített Szent Jakab ágostonos kolostor alapítólevelében.

Festett konzoltöredék

Festett korsó

1301-től -1686-ig

Az Árpád-ház 1301. évi kihalása utáni két évtizedes belháborúk lezárása után több, mint egy évszázadnyi békés fejlődés következett. 1400 táján épült fel a város kő védőfala, melynek kapuit vaskos, masszív tornyok őrizték. A helybeli, többségében német lakosság legfontosabb tevékenysége a szőlőtermelés és a borkereskedelem, valamint a kézművesség volt. Zsigmond király halála után a trónharcok kapcsán a Felvidékre behívott husziták jelentettek komoly veszélyt környékünkön. Könnyen lehet, hogy a székesegyház és a püspöki palota körül is ekkor épült ki a püspöki vár. Az bizonyos, hogy 1465-ben találkozunk először a váci várnagy említésével. Mátyás király (1458-1490) uralkodása első éveiben leverte a huszita rablókat, így a király rokonaként 1474-ben a váci püspöki székbe került Báthori Miklós – főpapi teendői mellett – a békés építkezéseknek szentelhette 32 éves működését. Hatalmas költséggel építette át a palotáját és a székesegyházat. Utóbbihoz egy saját kápolnát építtetett, mely nyugvóhelye is lett 1506-ban.

Reneszánsz majolikapadló töredéke

Reneszánsz padlócsempe

A törökök már az 1526. évi mohácsi csatavesztés után eljutottak környékünkre, de ekkor pár hét portyázás után visszavonultak a Délvidékre. 1541-ben már megtartották az újra elfoglalt Budát. A hódoltság növelésének következő lépéseként 1543-ban elfoglalták a közeli várakat: Esztergomot, Visegrádot, Vácot és Nógrádot. Vác ezután évtizedeken át a török végvári rendszer része volt. A 16. század végén induló tizenöt éves háborúban számos alkalommal gazdát cserélt.

 

Vác ostroma 1597-ben

Vác a török korban

1629-től ismét hosszú időre, 1685-ig, a felszabadító háborúig mohamedán kézen volt. A török városunkban nemigen építkezett, ez legalábbis nem volt jellemző rájuk. A várban viszont saját védelmük érdekében jelentős erődítéseket végeztek. A 17. századi uralmuk alatt a várban állt székesegyházat is lebontották, hogy a köveiből új, erős falú bástyákat emeljenek. Mindennapi életük emlékei azonban előkerültek az ásatások nyomán.

Török talpastál

Török korsó

Turbános sírkő

A törökök a keresztény lakosságot a vár közeléből a mai Március 15. térre telepítették át, hogy az erőd környékén csak saját katonáik és családjuk tartózkodjon. Az őslakosság nagy része Vácon maradt, hiszen az átlagemberek más országrészekben nemigen rendelkeztek földdel, ami akkortájt a megélhetés legfontosabb alapja volt. A helyiek kitartása ellenére a sok ostrom alatt a lakosság a 17. század végére erősen megfogyatkozott.

1686-tól 1800-ig

A török kiűzését követően a hajdan virágzó Vác romokban hevert. A kortárs Bél Mátyás 1686-ban szomorú képet festett a városról:

"Buda elfoglalása után végképpen a mi hatalmunkban maradt Vác, vagyis inkább az igazságnak megfelelően Vác nyomai, mert a várból bizony az itt-ott kidöntött falakon kívül semmi sem volt látható, az oly sok tűzvész által pusztított városban pedig alig volt néhány kunyhó, az is csak hevenyészetten összeróva. Az árok körül futott a sánc, tölgyfából szerkesztve, de az is lerombolt állapotban. Sőt, a kapuk szakadozott boltívei is alig őriztek meg valamit a régi erejükből. Az utcák, amelyek közül a nagyobbak a nyugat-keleti irányban húzódtak, szennyel, piszokkal megrakottan romokkal voltak eltorlaszolva. A nagyszerű templomépületeket a vár erősítése céljára alapjaiból kiásták, s még a nyomuk is elveszett.

Ez volt Vác képe, amikor végleg megszabadították a töröktől, lakója szinte semmi sem volt. Először szláv telepesek, majd német jövevények kezdtek letelepülni a városban, apró házakat építettek a romok közé, amint kit-kit a véletlen, vagy jótetszése irányított. ..."

Vác visszafoglalása

A romos Vác

Az újjáépítő munkát a Rákóczi szabadságharc eseményei akasztották meg. A város többször cserélt gazdát, s a császári támadások, majd az 1709-es tűzvész következtében újból romba dőlt. Csak a Duna-parton álló Hegyes torony maradt meg a középkori városfalból. A környék:  a Naszál, Gyada és Katalina erdejei adtak otthont a menekülőknek. A városban a  temetetlen holttestek miatt pestisjárvány tört ki. Az újjáépítést elölről kellett kezdeni.

A Hegyes torony

A város benépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben a spontán beköltözésnek köszönhető. A püspöki székváros újjáépítését és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ház, ill. házhely és építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a hazai és főként a külföldi telepeseket.

Habán korsó

Habán edény 1718-ból

A lakosság száma 1715 és 1784 között csaknem megtízszereződött: 960-ról 8334-re nőtt. A városban otthonra lelt betelepülők zöme német nyelvterületről érkezett, de találhatunk közöttük cseheket, morvákat, szlovákokat, szerbeket, horvátokat, sőt franciákat és olaszokat is.  A megművelt területek - párhuzamosan a lakosság számának növekedésével - gyarapodtak, különösen a szőlővel beültetett területek nagysága nőtt ugrásszerűen. A céhek újjászervezése a betelepedéssel párhuzamosan indult meg. A legtöbb kézműiparost a csizmadia, a szabó és a molnárok céheiben találjuk.

Céhbehívó tábla

Céhremekek

A váci nyomda - amelyet 1770 körül Ambró Ferenc Ignác alapított - jelentette meg többek között az Urániát, az első magyar nyelvű szépirodalmi folyóiratot. Ambró halála után Máramarosi Gottlieb Antal vette át a nyomda vezetését. Vác Buda és Pest után a megye legiparosodottabb városa volt.

Imádságos könyv, Gotlieb nyomda

A városban megtelepülő rendek feladata a hitélet erősítése, és az oktatás volt. Dvornikovich Mihály püspök 1699-ben telepítette be a városba a domonkosokat. 1715-ben kezdték meg működésüket a városban a piaristák, négy évvel később pedig a ferencesek. Gyógyítói feladatokkal érkezett 1763-ban Vácra az irgalmasok rendje. Kórodát és gyógyszertárat is tartottak fenn.

18. századi patikaedények

A város területi növekedése, a városszerkezet alakulása nyomon követhető. 1711-ben érkezett székvárosába Kollonits Zsigmond püspök. Az újjáépítés és a rekatolizáció jegyében kezdte meg működését. Földesúri hatalmánál fogva 1712-ben megtiltotta a püspöki székvárosban a nem katolikusok szabad vallásgyakorlatát. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak. Althann Mihály Frigyes püspök (1718 - 1734)  beiktatását követően elkészíttette Vác részletes térképét és telekkönyvét.

Althann M. Frigyes

Az ún. Althann-telekkönyv

A várost körülárkolták, és három városkaput állítottak. A térképen az árokvonalon kívül található a Tabán városrész. A belvárost két városrész alkotta: a felsőváros (az egykori "Német város") valamint az alsóváros (az egykori "Magyar város"). A belvárost délről a vár határolta.  Az 1731-es tűzvészt követően - melyben a 229 házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A tűzkárosultaknak elengedte az évi adót, építőanyagot osztott szét, s feltétele csupán az volt, hogy az általa kiadott szabályrendelet betartásával épüljenek a házak. Még 1712-ben Kollonits püspök megegyezett a Káptalannal a birtokfelosztásban, s Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét engedte át a számukra. 1742-ben perre került sor a Káptalan és a Püspökség között, mivel az uradalom nem fizette ki a káptalannak járó jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be. A Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot. 1769-ben Migazzi Kristóf püspök Kisvácot Püspök-Váchoz csatolta.

Püspök-Vác címere

Káptalan-Vác címere

Az 1731-es nagy tűzvész utáni püspöki építkezések eredménye a ma is megcsodálható barokk városkép.

Vác a 18. században

Az Althann-féle püspöki palota a mai Siketnéma Intézet helyén állt. A városkapun kívül épült fel a "vörösház", az uradalom gazdasági épülete, mely nevét a Nápolyból érkezett építők által használt rikító vörös színéről kapta. Ekkor kezdték meg a mai városháza építését is. Az 1740-41-ben pusztító pestis után - a további járványok elkerülése végett - emelték a Szentháromság szobrot, és az akkor még a város határában álló, a pestises temető melletti Szent Rókus kápolnát. 1745-ben szentelték fel a piaristák templomát. 1755-re készült el a domonkos rend temploma, melyet a váciak a "Fehérek templomá"-nak neveznek. Eszterházy Károly püspök lebontatta a főtéren álló Szent Mihály templomot, kialakítva a tér mai formáját. 1759-ben készült el a Gombás patakon átívelő "kőszentes híd". A püspöki székváros virágkorát Migazzi Kristóf püspöksége idején (1756 - 57, 1762 - 1786) élte.

Migazzi Kristóf

Migazzi karosszéke

A város legjelentősebb műemlék épülete a klasszicista elemekkel kevert későbarokk stílusú Székesegyház, amely 1761 - 1777 között épült fel. Migazzi - mivel túl költségesnek találta a korábbi Pilgram-féle terveket, Isidore Canevaleval újat terveztetett. Az építkezés irányításával Oswald Gáspár uradalmi építészeti felügyelőt bízta meg. 1764-ben Mária Teréziát látta vendégül a püspök - és a város. Fél év alatt készült el a Diadalív, mely országosan is egyedülálló műemlékünk. Terveit szintén Canevale készítette.

A váci székesegyház

A Kőkapu

Az uralkodó érkezésére már befejezték a városháza építését is. 1766-ban fejeződött be a ferencesek templomának építése. A ferencesek - püspöki engedéllyel - a régi vár köveit is felhasználták az építéshez. 1772-ben készült el az új püspöki palota épülete.      Migazzi építkezéseivel székvárosát méltóvá tette az uralkodó látogatásának fogadására. A város 18. századi fejlődése példaértékű: romokban heverő településből virágzó gazdasági-kulturális székhellyé emelkedett Vác.

Vác látképe vándorlókönyvben

Vác a 19. században

1818-ban, a Tudományos Gyűjteményben Nagy Imre így mutatta be Vácot:

„Fekszik Vátz a’ Duna bal ágának napkeleti partján, a Duna két ágra szakadásán alól, vagy is a’ Visegrádi Vártól egy óra járásnyira… Napnyugot felöl a’ Vértes’ hegyei, Éjszak felöl Nagyszál, vagy Naszál Hegyei meszsze kiterjedve látszanak, ezeknek teteje bükkös ’s tölgyös erdőkkel van fedezve, oldalai pedig, és allja temérdek sok szöllökkel vannak megrakva. … Szántó földje, és mezeje Vátznak kevés vagyon, és ennek is nagyobb része homokos ’s szomjuhozó földből áll …  Levegője Vátznak egy átaljában tiszta, ’s egéséges …”

Vác a 19. században

Vác a 19. században

A város fejlődése a 19. században lelassult. Ennek oka egyrészt sajátos jogi helyzetében, másrészt Buda, s különösen Pest ugrásszerű gazdasági és demográfiai fejelődésében kereshető.  Vác ekkor mezőváros, püspöki székhely és ikerváros is egyszerre. Püspök-Vác földesura a mindenkori püspök, Káptalan-Vácé pedig a káptalan volt. Sem az egyesülést, sem a szabad királyi várossá válást nem tudták kivívni. Igaz ugyan, hogy a mezővárosoknál jobb helyzetben volt a magánföldesúri városnak is tekinthető püspöki székhely, s belső közigazgatása sokban hasonlított a szabad királyi városokéra, az uradalomtól való függés súlyos terheket is jelentett a város számára. Lakói, bár magukat „váci polgárok”-nak tartották, jogilag jobbágyoknak tekinthetőek.

A váciak mezőgazdasággal – főként szőlőműveléssel -, kézműiparral és kereskedelemmel foglalkoztak.

Canzi Ágost: Szüret Vác vidékén

Az 1828-as összeírás szerint a város lakosságának közel 20%-a foglakozott kézművesiparral, ami megfelel a legiparosodottabb mezővárosok adatainak. Igaz ugyan, hogy a mesterek jelentős része csupán idény jelleggel űzte az iparát, s jövedelmét a szőlőműveléssel egészítette ki. A szabók, csizmadiák, vargák mellett a molnárok voltak a legszámosabban. A 19. század első felében Vácott összesen 34 hajómalom dolgozott. A gabona őrlésére a Duna sodrásának erejét használták. Az orrtőkéket gyakran mesteri fokon, faragással díszítették.

Hajómalom orrtőke

Vác a század közepére a közepes piackörzetet ellátó mezővárosok közé tartozott.  A négy évszakra elosztva négy országos vásárt tartottak a városban: Virágvasárnapon, Sarlós boldogasszony napján, Szent Gálkor és Szent Tamáskor.  A vásárok jelentősége Pest központi gazdasági szerepének növekedésével arányosan csökkent. A helyi kereskedelemben a hetipiac játszotta a legnagyobb szerepet. Kedden és pénteken megtelt a Piac tér árusokkal.  A messziről érkezők a főtéren lévő Curia vendégfogadóban szállhattak meg, de megtelt ilyenkor az „Arany szarvas”, az „Arany csillag”, az „Arany hordó” és a „Fehér hajó” fogadó is.      A város fejlődésében meghatározó szerepet játszott a közlekedés. A gőzhajózás 1817-ben indult meg, de a rendszeres járatok hetente csak 1829-től kötöttek ki Vácon.

Vác látképes óra

A helyi árusok Bécs és Pest felé szállították terményeiket, elsősorban az igen finom csemegeszőlőt. Az első vasútvonal megnyitására 1846. július 15-én került sor. A három kocsiból álló szerelvényen utazott István főherceg nádor, Kossuth Lajos és Széchenyi István is. A Vácra érkezőket az ünnepélyes fogadtatás mellett egy sajnálatos esemény is várta: a Tabánban tűz ütött ki. A tűz oltásában a vasúton érkezők is segítettek. A vasútállomást a városon kívül, az alsóvárosi plébániához tartozó kert területére építették. A vasút „lerövidítette” a távolságot a főváros és Vác között, tovább gyengítve a püspöki székhely piacközponti szerepét.

Váci menetrend 1846

A vasút jóvoltából a 1848. március 15-én kirobbant forradalom híre még aznap délután elérkezett Vácra. Az 5 órás vonattal érkező szemtanú magával hozta Petőfi Nemzeti dalának egy frissen kinyomtatott példányát, s a főtér és a Sáros utca sarkán álló Steinhauser-féle kávéházban – amelyet egyszerűen csak Füstös-nek hívtak – azon melegében el is szavalta a közönségnek. Másnap már a városházán is nemzeti színű lobogót fújt a tavaszi szél. 1848 nyarán országgyűlési választásokat tartottak. A váci kerületben egy régi váci család sarja, Hajnik Pál a szabadelvű párt jelöltje győzött. Szeptemberben a város a Dunán inneni kerület önkéntes nemzetőreinek gyülekezőhelye lett.

A váci nemzetőrök zászlaja

Ősszel érkeztek az első sebesültszállító kocsik a városba. Kórházzá alakították a papnöveldét, a ferencesek zárdáját és az elaggott papok otthonát. A szorosan vett katonai események 1848 decemberében érték el a várost. Görgei a január 5-i váci proklamációja után elhagyta Vácot. Az osztrák megszállók elől sokan a környékbeli szőlőkbe menekültek. Damjanich hadtestének április 10-i támadása meglepetésként érte megszállókat. A Gombás-pataknál zajló csata – melyben Götz tábornok is elesett – kiindulópontja lett a későbbi sikeres katonai eseményeknek.

Az első váci csata, 1849

Május 17-én a székesegyházban kihirdették a Függetlenségi nyilatkozatot. Az orosz invázió megindulásával a város ismét stratégiai szerepet játszott. A július 15-i váci csata volt a szabadságharc utolsó sikeres ütközete. Miután a magyar csapatok elvonultak, Paszkievics tábornagy hadteste élén bevonult Vácra.

A második váci csata, 1849

A várost a teljes pusztulástól Zichy Hippolyt alsóvárosi plébános mentette meg: felgyújtás és öldöklés helyett az orosz sereg csupán „kifosztotta” a helybélieket.

Zichy Hippolit

A szabadságharc leverését szörnyű megtorlás követte: halálbüntetés, fogság és kényszersorozás. A város vezetőit elbocsátották hivatalukból. A fővárosból száműzöttek közül sokan – Landerer, Degré Alajos… - találtak otthonra Vácott. A kiegyezést követő politikai enyhülés a nemzeti érzelmek bátrabb kinyilvánítását is lehetővé tette. A szabadságharc emlékére itt állították az első emlékművet, melyre a száműzetésben lévő Kossuth is küldött pénzadományt. Az ünnepélyes felavatásra 1868. július 19-én került sor.

A váci honvédemlék

A 1850-es évek derekán a városegyesítés kérdése újból napirendre került. A jobb gazdasági helyzetben lévő Káptalan-Vác ellenkezésének dacára 1859. május 1-én, az egyesítést jóváhagyó 2922/1859. sz. megyehatósági rendelet nyomán született meg Vác. A város közjogi helyzetét az 1871:18. tc. alapján rendezték. 1872-ben az immár egyesített Vác mezővárosból rendezett tanácsú várossá alakult át.

A Főtér a 19. század közepén

A Kőkapu a 19. század közepén

A kiegyezést követő néhány év még nem hozott fellendülést. A rendezett tanácsú város kiadásai rendre jelentősen meghaladták a bevételeket, a közbiztonság gyakorlatilag megszűnt. Az áldatlan közállapotok megjavítására irányuló igyekezetek - dr. Freysinger Lajos közjegyzőnek köszönhetően - a '80-as évek elejére vezettek eredményre.

Freysinger Lajos

A fejlődés lendülete azonban egy sajnálatos esemény hatására megtorpant. Az 1880-as években a filoxérajárvány következtében a szőlőterületek kétharmada kipusztult, s ennek nemcsak súlyos gazdasági, de társadalmi következményei is voltak. A szőlőtermelők - főként a kevésbé mobil kisgazdaságok - tönkrementek. Míg a filoxérapusztítás előtt a lakosság több, mint 60%-a a mezőgazdaságból élt, addig a századfordulóra ez az arány csaknem 24%-ra csökkent..

Faragott boroskulacsok

Hordófenék-faragvány

A munkanélküliek sem a mezőgazdaságban, sem a kézműiparban nem találtak munkát. A munkaerő-felesleget leginkább az iparvállalatok szívhatták volna fel, de amint azt a helyi sajtóban is panaszolták "...gyárunk egy sincs, mely némileg kárpótolná a munkáshiányt. A szegény embernek itt vidéken nem akad úgyszólván semmi említésre méltó keresetforrása." Az 1880-as években a városban működő gyárakban összesen kb. 170-180 munkás dolgozott. Közülük a legjelentősebb a Reitter-féle kocsigyár volt, amely Reitter István vezetése alatt a '90-es évekre a város egyik legmodernebb gyárává nőtte ki magát.  A számtalan kitüntető címet elnyert Reitter-kocsik híre a Monarchia határain is túl szárnyalt.

A Reitter kocsigyár

A város vezetése nagyarányú iparosítással igyekezett megoldani a munkanélküliség okozta problémákat. A város kereskedelmi szerepét elsorvasztó földrajzi körülmények felértékelődtek. A gyáralapítás szempontjából nagyon kedvezővé vált a főváros közelsége, s a jó közlekedési feltételek. A városi tanács, hasonlóan az országos tendenciákhoz, /pót/adókedvezményt, ingyen telket, ingyen építőanyagot ajánlott az ide települni szándékozó gyáraknak. A nagyarányú iparosítás következtében az iparban és a kereskedelemben foglalkoztatottak száma megnőtt. Az 1891-es népszámlálás szerint a lakosság 18,08%-a talált munkát az iparban és a kereskedelemben. Ez azért is figyelemre méltó, mert ebben az időben a rendezett tanácsú városok esetében ez az arány 14,6% volt.

Vác főtere a 19. század végén

Míg az önálló iparosok száma az 1870-es évek elején meghaladta a gyárakban dolgozókét, s a kisipari jelleg volt a döntő, addig a századfordulóra ez megváltozott. A kisiparban foglalkoztatottak száma alul maradt a gyárakban dolgozókénál. A kisipar jellege is megváltozott: eltolódott a szolgáltatások irányába. Néhány iparág menthetetlenül halálra volt ítélve.

A Duna-part hajómalmokkal

A gazdasági fellendüléssel párhuzamosan a népesség is nőtt. A lélekszám növekedése a város területének kiterjesztését, a beépített területek megnövekedését vonta maga után. Ekkor kezdték parcellázni Deákvárt. A városkép is átalakulóban volt. A változó igényekhez igazodó új /köz/épületeket - vasútállomás, iskolák, pénzintézeti székház - emeltek, s bővítették a barokk városházát. A főtér épületeinek földszintjén, emeletén, sőt sok esetben udvari lakásaiban is boltok nyíltak, hasonlóan az egyre forgalmasabbá váló, a vasútállomást a főtérrel összekötő Széchenyi utcához. Vendéglők, fogadók, kávéházak, cukrászdák várták a városi polgárokat.

Kávéházi életkép

A Duna-parti korzózás után a főtéri Rostetter cukrászda teraszán megpihenőket habos kávé, sütemény vagy fagylalt fogadta. Egyre élénkebbé vált a város társadalmi, egyesületi élete.

Egyesületi meghívó

A forgalmasabb utcákat, tereket kockakővel burkolták. Az urbanizáció több vívmánya - vízvezeték, utcai villanyvilágítás, csatornázás - még hiányzott a századfordulón.

A civil társadalom aktivitását mutatják a virágzó gazdasági-, kulturális- és karitatív egyletek. Sok egyéb mellett a Váci Múzeum Egylet születése is erre az időszakra esett. A múltjuk iránt érdeklődő váci polgárok lelkes felajánlásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessen a város múzeuma. Az első kiállítást 1898. február 27-én nyitották meg Bauer Mihály rajztanár és "múzeumigazgató" Tabán utcai házának egyik helyiségében.

A múzeum egyik legkorábbi kiállítása

Az élet - köz- és magánélet egyaránt - a helyi sajtó révén a nyilvánosság tárgyává vált. Két rendszeresen megjelenő helyi lap - a Váczi Közlöny és a Váczi Hírlap - szolgált információkkal a várost érintő legfontosabb politikai, gazdasági és társadalmi eseményekről. A huszadik századba egy fejlődésnek indult, lehetőségeivel jól sáfárkodó város léphetett.

Újságolvasó kisfiú

Képeslap a 19-20. század fordulójáról

Térkép Eseménytár Galéria Partnerek Hírlevél
<< 2024 Március >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
26272829010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

instagram.com

vac.hu

20 éves nka


A Tragor Ignác Múzeum honlapja • Grafikai tervezés: Arcus Stúdió • Webfejlesztés: DunaWeb Kft.
A weblap Várady Róbert: Cyber térben (2008) című festménye felhasználásával készült.