A szabadságharc leverését követően a hatalom tiltása ellenére is megemlékeztek a forradalomról és a szabadságharcról itt Vácott is. A temetőben, a második váci csatában elhunyt honvédek sírjánál emelt kőobeliszk volt az első emlékhely. Igaz ugyan, hogy az emlékezés tiltott volt, zsandárok figyelték, ki tesz virágot a sírra, ez nem tántorította el a váciakat. A kiegyezést követően pedig már szabaddá vált az ünneplés. Az első honvédemlékművet itt, Vácott állították fel 1868. július 19-én.
Vác méltán büszke sokszínű, gazdag zenei életére, melynek alapjait a 19. században tették le.
A 19. században a zene volt a néplélek megnyilvánulásának egyik legfontosabb formája. A reformkor, a szabadságharc, a bukás és elnyomatás évei egybeestek a népdalok felfedezésével, a színjátszás fellendülésével, a magyar nóta fénykorával. Fütyültek az inasok, énekeltek a cselédek, daloltak a polgárok, térzenére korzózott a lakosság. Intézményessé - bár még nem zökkenőmentessé - vált a zeneoktatás. Zeneszerzők, karnagyok, előadóművészek, zenetanárok egyaránt sokat tettek annak érdekében, hogy a zene, a dal minél többekhez eljuthasson. Ismerkedjünk meg velük, elsőként a korszak legnevesebb váci születésű énekeseivel: