Az 1782-es esztendő márciusának 10-ik napján Stefanovits György 60 éves püspök-váci magyar szabó mester halálát közeledni érezvén, lelkét a teremtő szentséges kezébe ajánlván, végrendeletet készített. Testamentuma és a rendelkezésünkre álló egyéb források, pl. a váci szabó céh iratai, tanácsülési jegyzőkönyvek alapján némi képet alkothatunk Stefanovits mester vagyoni helyzetéről. Stefanovits György egyike azoknak a váci polgároknak, akik a 18. század közepétől kezdődően a domonkosok templomának kriptájába temetkeztek. Ismereteink még róla sem teljesek, de a rendelkezésre álló információk, mint a koporsófelirat, vagy a halotti anyakönyvi bejegyzés és a levéltári források viszonylag sokat elárulnak róla, s földi maradványai is jó állapotban maradtak fenn.

Stefanovits a 18. századi váci társadalom vagyonos rétegéhez tartozott, bár tudomásunk szerint a város vezetésében nem játszott szerepet, végrendelete tanúsága szerint írni sem tudott. Háza 620 forintot, két szőlője 250 forintot ért (bár kisebb-nagyobb szőlője Vácon szinte mindenkinek volt), emellett ezüstneműkkel, jelentős mennyiségű készpénzzel és egyéb, a végrendeletben nem részletezett ingó, s ingatlan jószággal  rendelkezett (Összehasonlításként: az adott időben egy mesterlegény heti bére 1-2 forint, egy kapás napszámosé 1 forint).Tudjuk róla, hogy szolgákat tartott, és háza, melyet első feleségével szerzett, méreteit tekintve alkalmas volt arra, hogy egy részét kiadja.1760-as adat szerint egy tekintélyes személyiség, a váci görög kereskedők bírája bérelt nála lakást. Vagyonát házasságaival is tovább gyarapította, harmadik felesége, Fabó Dorottya 500 forint kézpénzt hozott a házasságba. Mint írja végrendeletében:" ezzel úgy meggyarapodtam, hogy kölcséges épületeket is emeltem és pénzt is kölcsönöztem." Stefanovits munkájából is tisztességes keresetre tehetett szert, egyike volt a váci magyar szabó céh 9 mesterének, nevét az 1780-as céhlevélben közvetlenül a céhmester után írják. Vagyoni helyzetének jellemzésére még egy adat; temetésére és misékre végrendeletében 100 forintot hagyott a domonkosoknál, ugyanekkor egy egyszerű temetés költsége 10 forintot tett ki. Vagyonát egyébként ötfelé osztotta; először kifizette első házasságából származó felnőtt, férjezett lányait, majd a fennmaradó részt harmadik felesége és az ebből a házasságból született két kiskorú fiú kapta. Második felesége hamar elhalhatott, a végrendelet nem tesz róla említést.

A temetésre hagyományozott 100 forint legnagyobb részét a gyászmisére, és az érte és családjáért mondatott misékre, kisebb részét a templom díszítésére, a ravatalozásra, a pap, a kántor és a többi közreműködő díjazására fordíthatták, bár erről nem maradt fenn feljegyzés. A koporsó, a leplek, a halotti viselet nem kerülhetett többe 10 forintnál. Koporsója láb nélküli, egyszerű formájú. Alsórésze világosszürkére festett, a fedél sötét vászonnal bevont, a tetején levő aranyszalagból kirakott kereszt és a kétoldalon lévő felirat rézfejű szegecsekkel kivert. A textília mindkét oldalon hosszan lelóg, a koporsó alján is túlér, tehát nem takarékoskodtak az anyaggal, de a koporsó így sem kerülhetett többe 3-4 forintnál. Külső halotti leple cakkozott szélű, a koporsón kihajtott fehér vászon. Párnája viaszolt fekete vászonból készült, minden dísz, szalag nélkül. Stefanovits György váci magyarszabó mestert - halotti köpenyruhában temették el. Köpenye kék vászonból készült, bokáig érő, bő ujját szélesen visszahajtották. A köpeny elől zárt és keresztirányú mellvarrással készült.

Legfőbb jellegzetessége, hogy a ruhát nem varrták össze és a széleket is csak felfércelték. A karokat belebújtatták a köpenybe, a többi részt pedig ráterítették, alul kétoldalt a koporsóra kihajtva, miként a szoknyákat volt szokás. A köpenynek tehát csak a ravatalon látható része volt kidolgozott. A viseletet bokáig érő, rövid kötött zokni, csípőig érő, hosszú ujjú, kereknyakú, gallér nélküli, nyakban korcolt vászoning és lábszárközépig érő vászongatya egészítette ki, fejrevalót nem viselt. Felmerülhet a kérdés; miért temettek egy magyar szabót hevenyészve összeállított halotti köpenyruhában? A halotti ruházatról mindeddig nagyon keveset tudtunk, hiszen azt eleve az enyészetnek szánták, s legnagyobb részük valóban megsemmisült. A temetkezési szokásokkal foglalkozó történeti és néprajzi szakirodalom többnyire viseletben temetésről tudósít. A 18. századi városi polgárok élete és halála pedig korábban jószerével terra incognita volt. A speciális halotti ruha térbeli és időbeli elterjedésének megállapítása adatok hiányában egyelőre nem lehetséges, például az egri Rozália kápolnában épen maradt textilek között egy halotti mellény kivételével csak gyermek halotti ruhákat tártak fel. Vácon szerencsére férfi, női és gyermek halotti öltözet is előkerült, viszonylag nagy számban és jó állapotban. Pontos számot sajnos így sem lehet mondani, hiszen a viseletek egy része, különösen az alsó, nedvességnek jobban kitett koporsókban levők tönkrementek, megsemmisültek. A ruha állapota miatt nem lehet minden esetben a halotti ruhát a mindennapi életben is használt köpenytől megkülönböztetni. A felismerhető és leírható, nem egyházi férfiviseleteket figyelembe véve, közel azonos számban fordult elő a halotti köpeny, mint a zsinóros nadrág, mente, dolmány együttes. Gyakoriságát indokolja, hogy a hamar merevedő testeket sokkal könnyebb volt ebbe öltöztetni, mint szűk, gombos ruhába. Elkészítésének egyszerű volta miatt valószínűleg olcsóbb is volt, mint az ünneplő ruha, melyet így tovább is örökíthettek .A 18. század közepén és végén a váci polgárok nagy része temetkezett halotti ruhában nemtől és életkortól függetlenül. Nem véletlen tehát, hogy a váci magyarszabók céhlevelének az 1761. esztendőben kelt pótlásában, amelyben leírják a készítendő remek tárgyait, a mente, a dolmány és a különböző egyházi öltözetek mellett szerepel a " meghótt embernek köntösse ", a halotti köpeny, melyet a leletek tanúsága szerint többféle színben, anyagból, díszítéssel, eltérő nyak és ujjmegoldással készítettek. Stefanovits mester tehát halálára készülve maga is megvarrhatta öltözetét, hiszen elkészítéséhez értett, s a munka maga nem vett sok időt igénybe. Valószínűbb azonban, hogy valamelyik legénye készítette el az özvegy, a 16 évvel később, 1798-ban, 66 éves korában a váci domonkosok kriptájában, nem halotti ruhában eltemetett Fabó Dorottya megrendelésére.