"Beköszöntött a vigalom évszaka, a mulatságok, estélyek, bálok búfelejtő saisonja. A meghívók raja özönlik a leányos házakhoz és nem egy szőkefürtös fejecskében motoszkál valami gyönyörűséges ideálkép csábító hasonmása, mely a meghívókon, mulatságokon teljesedésbe mehetne." - írja 1904. január 27-én a báli szezont köszöntve a Váci Hírlap vezércikk-írója.

A társas érintkezés, a társadalmi összejövetelek koronájának a bálokat tartották. A bálok idénye a farsang, azaz a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak. A pesti nagy bálokon kívül - ahová csupán a legkivételezettebbek kaptak meghívót - a polgárosodó vidéki városokban is készültek a szezonra. 1906-ban a január 7-től március 3-ig tartó farsangon mintegy 20 bált tartottak a váciak, egy-egy hétvégére több is esett. Míg a 19. század közepén a Fehér Hajó, az Arany Szarvas és a Curia fogadókban rendezték a mulatságokat, a század végére a Curia mellett, a Káptalani sörház, a Lőház és a Korona voltak a legelegánsabb bálok helyszínei.

A rendezők között a különböző vallási, gazdasági, kulturális egyletek, társulatok, mellett megjelentek az ipari üzemek is. A különböző egyletek - társulatok által rendezett bálok a városi élet nevezetes eseményeinek számítottak, részletes tudósítások jelentek meg róluk a helyi lapokban. Nemcsak arról értesülhettünk, hogy kik voltak a vendégek, melyik zenekar húzta a talpalávalót, hanem azt is megtudhattuk, mennyivel gazdagította a rendezők pénztárát a belépőjegyekből és a túlfizetésekből befolyt összeg. Álarcos, vagy maszkabálok csak a századfordulón jelentek meg a vidéki városokban.

A bálokra gondosan készültek. A különböző társulatok, egyletek - olykor egymást túllicitálva - készítették el - legtöbbször a helyi nyomdákban - a díszes kivitelű meghívóikat, melyekben nemcsak az esemény idejét, helyét tüntették fel, de gyakran a műsort, és a menüt is. Gyakoriak voltak a színielőadások, táncvizsgák, koncertek, melyeket tánc követett.

A bálozók, különösek a hölgyek izgatottan készültek az ünnepi eseményre. Még a helyi lapok is beszámoltak arról, mi a báli divat. A millennium idején a magyaros öltözet dívott: selyem és bársony, csipke és aranyhímzés, és gazdag zsinórozás. 1906-ban liberasztinból, rádiumselyemből és csíkos crepe de chine-ből készült a divatos báli ruha. Ezt díszítették csipkével, fodrokkal, hímzésekkel. A legyezők elkerülhetetlen kellékek voltak, olyannyira, hogy legyezőnyelven még üzenni is lehetett a szerelmes ifjúnak. A kitűzők közül különösen az ezüst és gyöngyház pillangók voltak elegánsak. Az elsőbálozók ruhája mindig fehér volt. Az urak a divatnak megfelelően vagy magyarosan - díszmagyarban, vagy atillában -, vagy frakkban jelentek meg. A teljes öltözékhez hozzátartozott a klakk, azaz összecsukható cilinder is.

A rendezők táncrendet is átnyújtottak a bálozó hölgyeknek. A táncrend a táncok sorát tartalmazta. Ebbe írhatta be a hölgy a táncot lefoglaló gavallér nevét. A legkedveltebb táncok közé tartozott a keringő, a polka és a francia négyes. A csárdás a táncok királya, a legizgalmasabb, a legtüzesebb valamennyi közül általában a táncrend végére került.

A farsangi szezont nemcsak a bálozók élvezhették. A kocsmákban, fogadókban is rendeztek mulatságokat. Ezekről is megjelentek olykor-olykor tudósítások, legtöbbször verekedésekről. Ezekre nem készültek meghívók, nem nyomtattak táncrendet, s a felülfizetések a kocsmáros pénztárcáját gazdagították. 1852-ben Pintér Bálint a Fehér Hajó vendéglőse kérvényezte, hogy a farsangi szezonon kívül minden vasárnap tarthasson bálokat. A kérvényt azzal az indoklással utasították el, hogy az alsóbb néposztályok körében kézzelfogható romlottságot idéztek elő.

S hogy meddig tartottak a bálok? Erre így emlékezik a korabeli tudósító:

„Csak a hajnali harangszó, a lobogó gyertyák kialvása és a reggeli napsugár kíváncsi mosolya bírta meggyőzni a tánczosokat, hogy itt a reggel, a pihenés, a nyugalom órája. Csakhamar szét is oszlott a jókedvű társaság és csak a tudósítónk maradt árván, elhagyatva a terem közepén ..."

Farsangi táncrend.