Az újkori váci zeneélet meghatározó szereplője volt a székesegyház karnagya. Keze alatt váltak képzett énekessé a székesegyházi kórus tagjai, akik általában a környező falvak kántorainak fiaiból kerültek ki. A kóristafiúk közül Rosnik Ferenc Franz Rosner néven európai hírű operaénekes lett. 1841-ben, Németországban hunyt el, 41 évesen.

Sok dicsőségben volt része, de szintén nem adatott hosszú élet a város másik nevezetes 19. századi énekesének, Aszalkovics/Füredi Mihálynak. Tehetségét Gasparik Kázmér kanonok ismerte fel. Énekes színész lett, hamar a zenés darabok sztárja, Szigligeti Ede zenés népszínműveinek népi hőse, de jelentős operai repertoárt is magáénak tudhatott (Figaro, Don Carlos, Rigoletto, Gara nádor, Petúr bán). Sikereiben szerepet játszhatott szép baritonja mellett az is, hogy Füredi kifejezetten jó kiállású, jóképű férfi volt. Sallangmentes előadásmódja, természetessége kiválóan alkalmassá tette az akkor felfedezett népdalok előadására, mondhatni, ő volt az első népdalénekes az országban. A Nemzeti Színház karnagyával, Bognár Ignáccal közösen kiadott, majd többször újranyomott kottás daloskötetek – melyek valódi népdalokat, egyéb régi magyar melódiákat, megzenésített Petőfi verseket és divatos, új csárdásdallamokat, nótákat, népszínmű-betéteket egyaránt tartalmaztak – nagy népszerűségnek örvendtek. A Száz magyar népdal-ból több neves zeneszerző merített, többek között Johannes Brahms a világhírű Magyar táncok sorozatához.

Füredi nem felejtette el szülővárosát, például 1845-ben is nagy sikerrel lépett színpadra Szigligeti Ede darabjának Sobrijaként. 1869-ben hunyt el, váckisújfalui birtokán. Népszerűségét jelzi, hogy 1882-ben a Vigadóba szánt, a népdalt ábrázoló allegóriát Donáth Gyula szobrászművész Füredi Mihály alakjában formázta meg.

Pintér Imre, neves baritonénekes és színész 1864-ben született Vácon. 1875-ben kicsapták a gimnáziumból, ekkor került Pestre, ahol egy rokona közbenjárására Blaha Lujza beajánlotta a Népszínház kórusába. 5 év kórusban éneklés után neves vidéki színházak (Pécs, Temesvár, Pozsony, Kassa, Kolozsvár) első énekese lett, ahol opera és népszínmű-szerepekben is fellépett. 1904-ben tért vissza Pestre. Az egyik első olyan énekes volt, akinek hangját, dalait gramofon rögzítette. Ezek közül több, többféle műfajú dal is fennmaradt (megtalálhatók a gramonfononline.hu-n), érdemes belehallgatni a több mint 100 éves felvételekbe. A film is hamar megtalálta, 1908-1944 között több filmben is szerepelt, sőt rendezőként is kipróbálta magát (A népfölkelő, Ágyú és harang). Az 1930-as években Blaha Lujzával középiskolákban adtak elő zenés népszínmű-összeállításokat. 1946-ban hunyt el.

Az 1865-ben Vácon született Juhász Ferenc tenorista az Operaház, valamint a Mátyás templom magánénekese volt. Pogány György 1884-ben látta meg a napvilágot szintén Vácon. Az Operaház tenorénekese több külföldi operaházban is fellépett. Fiatalon, 1924-ben hunyt el. Leopold/Lendvai Andor baritonénekes 1901-ben született, a Zeneművészeti Főiskolán végzett opera tanszakon, de pályafutása külföldön, német nyelvterületen bontakozott ki. Különösen emlékezeteset nyújtott Wagner-operák szerepeiben. Az 1930-as években tért vissza Magyarországra, az Operaház tagja, a Zeneakadémia tanára volt. 1964-ben hunyt el.

Az énekes pálya férfiak számára sem volt könnyű, de a 19. században egy nő számára különösen nehéz kenyérkereset volt, kevesek számára nyújtott biztos megélhetést. A kevesek közé tartozott Komlóssy Emma, aki Krausz Emma néven született Vácon, a Vásár (ma Kertész) utcában, szegény családban. Csengő szoprán hangjára már az iskolában felfigyeltek és bátorították. Rákosi Szidi színiiskoláját elvégezve hamar kapott énekes szerepeket, s a korban nagy népszerűségű operettek egyik legfényesebb primadonnája lett, de nadrágos szerepekben is fellépett. Nótaénekesként önálló estjeivel is nagy sikereket aratott. Énekhangját ma is megcsodálhatjuk, gramofonlemezeken fennmaradtak felvételei (gramonfononline.hu). 1944-ben a budapesti gettóban halt meg.

Vác híres szülötteit számon tartotta, sikereiket kicsit a saját sikerének érezte, ezáltal nőtt a dalos kedv, de a város dalkultúrájára nagy hatással voltak a korabeli kórusok, a dalárdák is. Baráti társaságok, testületek, társadalmi csoportok egyaránt gyakran összegyűltek közös éneklésre, amely aztán állandó kórusénekléssé alakult. A kiegyezés évében alakult meg a Váci Dalkör, karnagya Taritzky Ferenc, majd Ulrich Géza volt. Volt külön dalköre a polgárságnak (Polgári Dalkör), a gimnáziumnak, az iparosoknak, a munkásságnak is. Ulrich Károly vezetésével az úri közönségnek is saját dalköre volt. Ezek a kórusok mind felléptek különböző országos dalárünnepélyeken, találkozókon, városi rendezvényeken. A Váci Dalkör selyemhímzésű zászlója a múzeum gyűjteményének becses relikviája. (Az elhangzó kórusművek váci születésű, vagy Vácon élő, de országos hírű szerzőiről a következő részben olvashatnak.)

A Polgári Dalkör 30. évfordulóján rendezett ünnepi hangverseny kapcsán a Váci Hírlap cikkírója így összegezte a váciak dalszeretetét: „Mi hozta össze a Kúria öreg szállóját zsúfolásig megtöltő közönséget, ha nem a dal?”