2024. április 20., szombat  Tivadar napja


Gyászhír
2014. május 30.
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy 2014. május 29-én elhunyt Dr. Miklós Zsuzsa régész, az MTA Régészeti Intézetének nyugalmazott munkatársa.

Miklós Zsuzsa 1975-től nyugdíjba vonulásáig dolgozott az MTA Régészeti Intézetében. Munkássága sok szálon kötődött a Tragor Ignác Múzeumhoz és annak gyűjtőterületéhez. Bölcsészdoktori disszertációját, amelyben a Gödöllői-dombvidék őskori és középkori várait dolgozta fel, 1979-ben; kandidátusi disszertációját (Falvak, várak, kolostorok a Dél-Börzsönyben) 1995-ben védte meg.

1975-től vett részt Magyarország Régészeti Topográfiája Pest megyei 2. és 3. kötetének terepmunkájában és feldolgozásában. Ezzel párhuzamosan kezdte el a Gödöllői dombvidék várainak kutatását; 1980–1987 között több kisebb-nagyobb ásatást végzett a Börzsönyben; 1986–1995 között több nagyméretű leletmentést vezetett Vácott, a középkori város területén. Ennek egyik eredménye volt az Emlékek a Széchenyi utca múltjából című régészeti kiállítás. A topográfiával kapcsolatban kezdte el Vác középkori pincéinek kutatását is, melyről önálló monográfiája jelent meg. Emlékét megőrizzük…

Válogatott bibliográfia, a múzeum gyűjtőterületével kapcsolatos munkái:

Árpád-kori földvár Váchartyán - Várhegyen. ArchÉrt 105 (1978) 95-105.

Nováki Gyula - Sándorfi György - Miklós Zsuzsa: A Börzsöny hegység őskori és középkori várai. Bp. 1979. 125 old., 1 mell. (Fontes Archaeologici Hungariae)

Ásatás Márianosztra – Biberváron. ArchÉrt. 1983. 10-22.

Középkori épület és kőbánya a nagymarosi Malom-völgyben. Stud. Com. 17 (1985) 479-498.

XV. századi telepnyomok Vácott a Széchenyi utcában. ArchÉrt. 113 (1986) 237-254.

A váci Széchenyi utca évszázadai. In: Pest Megyei Múzeumi Híradó 87/2-3. 49-51.

Ipolydamásd várai. Váci Könyvek 4 (1989) 7-28.

Ipolydamásd – Zuvár. In: Castrum Bene 1989, 190-195. Gyöngyös, 1990.

Miklós Zsuzsa - Ráduly Emil: Emlékek a Széchenyi utca múltjából. Katalógus a Tragor Ignác Múzeum Állandó kiállításához. Vác 1991, 10 old.

Leletmentés a középkori Vác területén (Széchenyi u. 3-7.). Váci Könyvek 5 (1991) 7-108.

Miklós Zsuzsa: Vác évszázadai. A Tragor Ignác Múzeum időszaki kiállítása. Vác 1993, 7-8.

Dinnyés István - Kővári Klára - Kvassay Judit - Miklós Zsuzsa - Tettamanti Sarolta - Torma István: Pest megye régészeti topográfiája. A szobi és a váci járás. (XIII/2. kötet) Bp. 1993. 597 old., 69 t., 6 térképmelléklet. (Magyarország Régészeti Topográfiája 9. kötet)

Miklós Zsuzsa: Márianosztra-Toronyalja pálos kolostor. In: Pálos rendtörténeti tanulmányok. Varia Paulina I. Csorna, 1994. 171-176. old.

Miklós Zsuzsa: Várak a Börzsönyben. Honismeret XXII (1994) 3. sz. 38-41. old.

Miklós Zsuzsa: Vác középkori pincéi. Vác 1996. 178 old. (ebből 76 tábla). (Váci Könyvek 9.)

Miklós, Zsuzsa: Mittelalterliche Keller in Vác (Waitzen). Acta Arch. Hung. 48. 1996. 428-435.

Falvak, várak, kolostorok a Dél-Börzsönyben. Vác, 1997. 7-158. (Váci Könyvek 8.)

Dinnyés István - Kővári Klára - Kvassay Judit - Miklós Zsuzsa - Tettamanti Sarolta - Torma István: Pest megye régészeti topográfiája. Az aszódi és a gödöllői járás. (XIII/3. kötet) Bp. 2012. 719 old., 67 t., 4 térképmelléklet. (Magyarország Régészeti Topográfiája 11. kötet)


A Tragor Ignác Múzeum honlapja • Grafikai tervezés: Arcus Stúdió • Webfejlesztés: DunaWeb Kft.
A weblap Várady Róbert: Cyber térben (2008) című festménye felhasználásával készült.