A 2002-ig Dr. Tettamanti Sarolta vezetésével folyt feltárások eredményeként több különböző anyagú, készítési technikájú falszakasz került elő a ferences kolostortól délre levő területen. 2013. október-november folyamán az ő általa teljesen, tehát az altalajig fel nem tárt szelvényekben a ferences kolostor déli fala mellett volt lehetőség a kutatás folytatására. A korábbi ásató által nem azonosított falak nagy részét sikerült keltezni. Egy 2-2,5 méter széles alapfal már korábban is ismert volt a terület közepe táján. Ez az 1474-1506-ig váci püspökként működő Báthori Miklóshoz köthető. Ő Mátyás király rokonaként és Itáliát megjárt művelt emberként Galeotto Marzio leírása szerint hatalmas költséggel építette újjá palotáját és a székesegyházát. Ennek az általa felújított épületnek egyre nagyobb részét ismerjük meg.

Jelentős támpont a feltárt részek azonosításához az a már évtizedek óta ismert felmérés, mely a 17. században készült a váci várról és a városról. Az erődítmény belsejét és falait igen részletesen bemutató munka megbízhatóságát a 2013. évi ásatás támasztotta alá.

A 17. század eleji felmérés és a mai helyszínrajz a feltárt falszakaszokkal

A két térkép hasonló nagyításban könnyen összevethető. A 2. számmal a Duna felé néző, már feltárt és újjáépített ágyúteraszt jelöltem, a zöld színnel és a 3. számmal jelölt falszakaszok pedig eddig ismeretlen épület vagy épületek része/-i. Mivel a két zöld falszakasz egy vonalra illeszthető, azaz azonos irányúak, feltehető, hogy egyetlen épület részei. A nyugatabbi falszakasz kb. 120 cm széles és a keleti részén észak felé induló, hajló ív kezdeti szakasza volt megfigyelhető. Akár egy középkori félköríves, kelet-nyugati irányú templom déli falának és az abból induló szentélyindításnak is tarthatnánk. A keletebbre levő zölddel jelölt fal az előbbinél keskenyebb kb. 20 cm-rel és alapozási mélysége is kb. 20 cm-el sekélyebb volt. Lehetséges, hogy a vastagabb falszakaszt is magába foglaló, szentély-szerű keleti résszel rendelkező épület keleti részét lebontva ezzel a keskenyebb és valamivel gyengébb alapozású kelet-nyugati irányú fallal bővítették keleti irányba az épületet. Erre mutat, hogy ennek a keletebbi keskenyebb falnak a keleti részén is felfedezhető az északi irányba induló ív kezdete, igaz csak igen rövid, 40-50 cm-es hosszúságú szakaszon. (Azaz alig-alig fedezhető fel a falszakasz végének gyenge íves kialakítása.) A nyugatabbi falszakasz déli oldalán tártuk fel a 2. objektumot, mely 16-17. századi leleteket tartalmazott. A 2. objektum betöltése a fal déli része alá is behúzódott, így biztosra vehető, hogy az építmény nem korábbi a 16. századnál. Az alapján viszont, hogy a két kelet-nyugati íves indítású falunk a Báthori-féle székesegyház „belsejében”, pontosabban annak a helyén találhatóak, biztosra vehető, hogy a székesegyháznál későbbi építésűek. Mivel a püspöki egyház lebontása az utolsó, 1626 utáni török uralom első felére tehető, így a két íves végben folytatódó falszakasz is 1626 után épülhetett. (Nyilván a keletebbi, újabbnak vélhető rész a nyugati periódus utáni időszakban jött létre.) Bél Mátyás alapján a szakirodalom azzal számol, hogy az 1626 utáni években semmisíti meg a török őség a székesegyházat és építi fel köveiből a vár új tornyait. Mivel az 1664-ben Vácon járt Evlia Cselebi a várban álló Szulejmán Kán Dzsámiról is megemlékezik, a kutatás jelenlegi helyzetében leginkább az valószínűsíthető, hogy az 1626 utáni török uralom alatt addig dzsámiként használt majd elbontott püspöki székesegyház helyén egy szerényebb alapterületű, kisebb falvastagságú dzsámit emeltek. Még az 1685-86-os visszafoglaló háború előtt bonthatták le ennek keleti részét azért, hogy ebben az irányban megtoldhassák, megnagyobbíthassák. A toldás már 20 cm-rel keskenyebb és sekélyebb alapozású falszakasszal lett megoldva.

Ezen feltételezés, halkan megfogalmazott elmélet gyenge pontja az, hogy a magyarországi dzsámik esetében nem ismert a keleti félkörös záródás. Ennek a keresztény templomokra jellemző formának a megmagyarázása vagy analógiáinak felkutatása távolabbi feladat.

A két kelet-nyugati, 17. századi falszakasz dzsámiként való azonosítását támasztja alá az alábbi megfigyelés. A korábbi kelet-nyugati fallal valószínűleg párhuzamos a 3. szelvény északi részén, falunktól kb. öt méterre északra megfigyelt falrészlet, melynek csupán néhány cm hosszúságú szakasza lett idáig kibontva. A két fal összetartozását az északi fal nagyjából meghatározható iránya mellett azonos kőanyaguk és habarcsuk támasztja alá. Ha a déli falból induló íves szakaszt gondolatban kiegészítjük és az északi falhoz kötjük be, akkor a kiszerkesztett félköríves záródás a 3. szelvény keleti részén lévő nagy, négyzet alaprajzú alapozás nyugati oldala mellett, talán azt érintve képzelhető el. Ez a négyzetes, igen mélyre futó alapozású faltömb részben kőből, részben vörös színű téglából készült, a falazás technikája a barokk épületekére emlékeztet. A kőből rakott sorok szabálytalan felső felületét egy-két téglasorral tették egyenletessé, hogy erről a sima részről ismét egy kőből készített réteget falazzanak. Ez a technika a pillér-szerű alapozás keleti részén figyelhető meg igen jól, mivel ez a rész az, ahol a pillérből kb. három méter mély / magas szakasz látszik. Ez az alapozás a technikája révén a váci 18. századi házépítésekhez köthető, de feltételezésem szerint inkább a 17. századra tehető készítése. Michael Wenig 1686. évi metszetén a visszafoglalt, romos Vác talán egyetlen épen ábrázolt épülete a várban álló kecses, magas, ép tetővel rendelkező minaret. A korábbi, 1597 táján készült metszetekkel és a 17. századi alaprajzunkkal összevetve a minaret nagyjából a korábbi székesegyház helyére lokalizálható. A négyzet alaprajzú, a legfelső, általunk ismert szintjén 2 x 2 méteres oldalhosszúságú alapozás leginkább egy minaret alapozásának tekinthető. Hasonló méretű alapokkal rendelkezik az érdi és a szigetvári minaret is.

A korábban dzsáminak magyarázott épület keleti íves záródása a minaret alapozása mellett, talán ahhoz hozzásimulva képzelhető el. Természetesen érdekes új eredményeket hozhat a székesegyház nyugati részének feltárása, hiszen itt kell lennie a dzsámi nyugati végének is.

A további kutatások feladata, hogy a korábbi kutatások során előkerült falrészletek létezésére magyarázatot találjon és korukat meghatározza. Az alábbi képen az eddigi munkák nyomán felszínre került falrészletek láthatók. Itt is szerepel az 1, 2 és 3. szám és így azonosítható a székesegyház, az ágyúterasz és a 3. számú ismeretlen templomrészlet.

A székesegyháztól keletre egy négyszögletes alapú épület, egy kőfalú pince látszik (kézzel írt 15 szám mellett), mely belsejét Dr. Tettamanti Sarolta teljesen feltárta elmondása szerint. Ezen pince és a kolostor közt néhány egymástól független, nem érintkező falszakaszt látunk. E részekről kiderült, hogy e falszakaszok összefüggenek és egy É-D-i irányú pince déli részét alkotják. A pince török kori téglaboltozatának maradványai is fennmaradtak eredeti helyükön. A pince legalján 3,5 méter betöltést kitermelve kb. 30-40 azonos méretű ágyúgolyót és csaknem száz puskagolyót, valamint a puskagolyók készítéséhez használt öntőmintát is találtunk. Az Evlia Celebi török utazó által 1664-ben említett várbeli gabona és fegyverraktárak közül ez az egyik fegyverraktár lehetet. Ezen É-D-i irányú épületet a 17. századi felmérésünk is ábrázolja a szentélytől K-re pontsorral jelölve a téglalap alakot.

A pince padlóján talált ágyúgolyók közül néhány feltárás közben és megtisztítva

A fegyverraktárnak tartható pince pusztulásakor betemetésre került. Ebben az anyagban reneszánsz faragvány, a székesegyház gótikus boltozatának részlete és hatalmas mennyiségű, itáliai reneszánsz stílusú padlótégla (a mai járólapok elődei) került elő. A pince betöltésére a ferences kolostor építésekor került sor. A boltozatát bezúzták és a kolostortömb pincealapozásának ásásakor valószínűleg az onnan kitermelt anyaggal töltötték fel. Erre mutatnak a pince rétegviszonyai. Jól megfigyelhető, hogy a pince legdélebbi részébe halmozták a betöltést a munkálatok során úgy, hogy a déli részen magasra rakták a földet, de arra vigyáztak, hogy a lecsurgó betöltés ne csurogjon vissza a pince tömbjébe. Így viszont csak kb. félig tudták feltölteni a pince maradványait – a déli részt 2-2,5 méter magasan, a kolostor melletti északi részen viszont csupán néhány cm magasan. Amikor a kolostor alapfala már legalább az akkori járószintig elkészült, akkor folytatták a feltöltést a pincerész északi, a kolostor felőli részének járószintig való feltöltésével.

Itáliai mesterek által készített reneszánsz padlótéglák (járólapok) a pince betöltéséből

A feltárási terület ÉNy-i sarkában, az 1. szelvény északi részén az egykori székesegyház belsejében egy hatalmas, a korabeli felszíntől kb. 4 méter mélyen a földbe ásott, négy oszlop és deszkafal segítségével kibélelt vermet találtunk – ez a 4. objektum. Mivel az alján 15-20 cm vastag rétegben földdel (homokkal) kevert apró magvakat – valószínűleg szőlőmagokat – tártunk fel, valószínűsíthető, hogy egy időben törkölyt tartottak a hatalmas gödörben. Az objektum elhelyezkedése alapján a székesegyház lebontása utánra keltezhető. Ha a székesegyház helyén valóban egy dzsámival számolhatunk a korábban bemutatott falak kapcsán, akkor viszont ennek felépülte elé tehető a verem használata. Jóval kevésbé tartom valószínűnek, a hogy a török kiűzése után a 17. század végén vagy a 18. században lett volna használatban. A betöltésben 16-17. századi kerámiát, két hasonló datálású halványzöld üvegpohár töredékeit is megtaláltuk. A feltöltés legutolsó fázisában rengeteg faragatlan vulkáni követ dobáltak a verembe. Ebben a rétegben kb. 2,5 méter mélyen a jelenlegi járószinttől egy fej, lábak és kezek nélküli 4-6 éves gyermek felsőtestét találtuk meg, közvetlenül alatta pedig egy borjú vagy fiatal ló lábszárát, térdét, gerincét.

A 4. objektum emellett rengeteg sérült és két majdnem ép fazekat tartalmazott. Az anyag jelentős része tipikusan török készítmény.

A 4. objektumban talált edények feltárás közben.

Vác látképei a török korból, 1600 és 1685 körül

A felső, 1600 körüli kép jobb oldalán látszik a kéttornyú székesegyház. Az alsó kép 1685 tájáról származik, ezen a Castello, azaz vár faliratnál látszik a templom helyén emelt minaret.

A 2013. évi őszi kutatás során a felszínre került egy temetkezés és 36 objektum. A korábban altalajnak vélt sötétbarna homokréteg elbontáskor ebből római kori kvád, római és késő bronzkori (bolerázi) leletek kerültek elő.

Figyelemre méltó az,  hogy a feltárási terület nagyobb, keleti részén szinte egymást érték a római kori kvád kerámiát tartalmazó objektumok: szemétgödrök, méhkas alakú tárológödrök. Ez a várdomb korabeli igen intenzív lakottságára utal. A kerámiaanyag római koros szakértő általi vizsgálata után lehet majd a kvád időszakon belüli pontosabb időbeli lehatárolást megfogalmazni.

A kvád kori anyag mellett felfedeztünk és kibontottunk számos, a sötétbarna homokba ásott Árpád-kori objektumot és két Árpád-kori tűzhely részletét. (Egy részük a későbbi falak miatt megsemmisült.) A Dr. Tettamanti Sarolta által kutatott, a fenti összesítő térképen III. számmal jelölt területet sikerült a délnyugati sarok (a markoló által használt rámpa területe kb. 15 nm) kivételével az altalajig feltárni.

A reneszánsz székesegyház keleti zárófala mellett, attól nyugatra, tehát a reneszánsz templom belsejében került elő egy nyílt tűzhellyel (is?) rendelkező Árpád-kori ház részlete (34. objektum). (Lehetséges, hogy egy kemence is volt a ház általunk nem ismert részében.) A veremház kb. fele részét sikerült feltárni, a másik, északibb része a gótikus és török kori (ismeretlen rendeltetésű) rövid falszakaszok ráépülése miatt nem ismerhető meg. A ház használata után először a környező homokos humusszal temetődött be, de 20-50 cm ilyen típusú feltöltés után egy korommal, faszénnel jellemezhető, számos állatcsonttal és kerámiával kevert réteg volt megfigyelhető. Ez talán egy pusztulási réteg, de elgondolkodtató a háztartási hulladéknak vélhető csont és cseréptöredékek jelenléte – hiszen egy gyors, pár óra alatt végbement pusztulás során nem jellemző, hogy ennyi állatcsont vagy edénytöredék keletkezik. Házunk kerámiája a 10-12. századra keltezhető, de ennél pontosabb meghatározást érhetünk el a történeti adatok segítségével. Mivel a váci székesegyházat legkésőbb I. Géza király idején 1074 és 1077 közt felépítik, így házunk legkésőbb ezekben az évtizedekben szűnik meg. Ha I. István iejben megindult a székesegyház építése és a püspökségi központ kiépülése, akkor még korábbra, az 1020-as vagy 1030-as évek előttre keltezhető a ház felhagyása és a pusztulási réteg kialakulása is. Ennek a történeti adatokra támaszkodó keltezésnek köszönhetően jelen esetben az itt talált kerámia használatának záró dátuma igen pontosan megállapítható, s így a ház anyagának vizsgálatával jelentős előrelépést tehetünk a környék kerámiaanyagának keltezése felé.

A jövőben az egyházban kutatva több tucat előbukkanása várható, hiszen a templomok belseje kiemelt fontosságú nyughely volt elődeink számára. A további kutatások során a székesegyház belsejének és környezetének megismerése a legfontosabb feladat. A munka jelentőségét növeli, hogy I. Géza király nyugvóhelyét is a székesegyházban kereshetjük. Mellette a váci püspökként elhunyt főpapok, kanonokok földi maradványai és mellékleteik jelenthetnek kiemelkedő eredményt.

A mai székesegyházban lévő, Báthori Miklós által készíttetett díszes korlát.